Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-02-16 / 7. szám

De ily eszmék az angol nép gondolkozás módjától nagyon elütnek s oly idegenek előtte mint az Aristoteles logikája. Még botránykoztatóbbelapa kijelentésről vitatott nézetei miatt, a mennyiben azt állítja, hogy a vallás eredete az emberi természetben van, minélfogva jogositva is vagyunk, a formát, melyben megjelenik, birálni. A lényeg megmarad, ha a régi formából kivetkőzve, uj lép helyébe. Látni ezekből hová céloz e lap. Kevés függ szerinte attól, mennyire birja a sz. irás az éles kritikát kiállani; mert az igazság annak az emberi természettel való összehangzásában keresendő. Ezek mind egyszerű dolgok; de az angol apologeták Paleyóta, a keresztyénség védelmét különösen a sz. irás authenticitására alapitották és onnan szedték legfőbb bizonyítékaikat. Ujabb időben a „Nafional Review', szinte hozott theologiai cikkeket,melyek irányukra nézve egészen a Westminster Review-hoz csatlakoznak. Legközelebb is a Maurice és Mansell közti theologiai vitában az első mellett nyilatkozott. A vita azon kérdés körül forgott, hogy mi uton jutunk az igazsághoz. Maurice azt állitja, hogy miután az istenire irányzott vágyat lelkünkbe oltva találjuk, a léleknek szüségkép ugy kell alkotva lennie, hogy az Istennek önnyilatkozását abban észlelhesse, mig másfelől Mansell szerint Isten megfoghatlan, az általánost fölismerni teljes lehetetlen, s azért csak azt kell authenticusnak venni, a mit Istenről a sz. irás tanit, ámbár lényegünk korlátoltságánál fogva annak is teljes értelme meg tagadtatott tőlünk. Az orthodox újságok legbátrabbja a „L o ndon Review,1

' mely mint a Weslianok közlönye bizonyos vallástételhez van kötve. A weslianus theologiában némi mysticismus van, a menynyiben a lélek közvetlen tanúságára hivatkozik (the direct witness of the spirit), azaz hogy Isten az emberi lélekre közvetlen hat s az oktatja. A weslian theologia azért e nézeténél fogva egyfelől Maurice-szal áll egy alapon, mig másfelől vallástétele az angol orthodoxiával egyező. A fentnevezett vitában Maurice és Mansell közt a „London Review" volt az egyetlen ev. lap, mely legalább kételkedett kimondani, kinek Ítélje oda a babért, mig az apróbb „Magazin"ok ezrei, kiknek szerkesztői valószínűleg nem is értették, mi körül forog voltaképen a kérdés, egyhangúlag Mansellt üdvözölték mint azon nagy férfit, ki el valahára a germán metaphysik és germán theology-nak angolhonban véget vetend. E diadalzaj — jegyzi meg ismertetőnk — eszünkbe jutatja ama prédikátort, kiről Swift azt beszéli, hogy beszédének egy szakaszát evvel fejezé be: most miután Bellermann és Baroniust összezavartuk, menjünk tovább. A „British Q u a r t e r 1 y Review" és az „E c c 1 e c t i c R e v i e w" a dissenterek közlönyei, melyekben alapos cikkekkel találkozunk különböző theologiai kérdésekről. Hasonló áll az elismert jelességü „North British Review^ról melyet a skót presbyterianusok adnak ki. Az egyház különböző pártjainak közlönyei közül emlitést érdemelnek mindenek előtt a „Guardian,4

' „Clerical Journal" és az „English Churchman," mely mind a három szigorún egyházi. Az első az egyházi téren fölmerülő kérdéseket különbség nélkül fejtegeti és határozott szinezetü; a másik némi igényt tarthat tudományosságra és könyvbirálatokat is közöl; a harmadik oly hajóhoz hasonlít, mely soha a biztos parttól nem távozik. Mindnyájan abban látszanak megegyezni, hogy az apostolica successio nélkül a püspöki intézmény s e nélkül egyház nem képzelhető. Negatív oldaluk pedig abban áll, hogy az evangyélmi érzelmüeket az államegyházban, a dissentereket, s a német theologiát, mely elveikkel ellenkezik, egyformán becsmérlik és szidják. Az államegyház evangyélmi pártjának nagy befolyású közlönye a „R e c o r d.u

A h i g hcliurch-beli (olv. háj-csorcs = magas egyház) gyalázza, a broad churchman (olv. bród csorcsmen = szabadelvű egyházhive) még csak annyira sem alázza meg magát, hogy megvesse, sőt magok az evangyélmiek közt is vannak sokan, kik a „Record^ban sok olyat találnak, mi ínyükre nincsen. Mégis e lapot nagy kíváncsisággal olvassák és nagy befolyást gyakorol különösen a laicusokra. A dissenterek irányában türelmes és sokat tesz az elavult egyházi formák mellőzésére; csak a highchurchbeliek ellen rettentőn illiberalis; leghevesebb kifakadásait azonban bizonyos német theologia ellen intézi, habár oly férfiak mint Maurice, 13*