Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-13 / 2. szám

nyosan kellett gondolkozni. Ide vonatkozó szava Geleinek ezek: „avagy némelyeket magam elmémmel szerzettem hozzá," (t. i. a Keserűi Dajka János által szerkesztett, de írásban maradt (graduálhoz) „mint az minden napra való responsoriákat, versiciüusokat és benedictiókat, avagy az egész éneklést berekesztő áldásokat, a melyekben az egész esztendőn által való evangyélumoknak summájokat és velejüket rhythmusonként rövideden fontos szókkal béfoglaltam, az melyek soha még egy Graduálban sem láttattak, mert ugyan nem is voltak." Beyte István, ki 1580-ben dunántuli superintendens volt, énekes-könyvéről, mely bár Toldy Ferenc ur állítása szerint kótákkal ellátott, azért nem szólhatok, mivel nem levén még alkalmam látni, nem ismerem. De ha megkapnám is dallamairól, minthogy zenéhez nem értek, helyes értesítést nem tudnék adni, annyival kevésbbé pedig, mivel a még eddig unicumnak, mely csak Nagy István ur régiségekben gazdag könyvtárában lelhető meg, eleje és vége, és igy az előbeszéd is hiányzik, a mi pedig nekem e részben ugyancsak szükséges volna. Egyébiránt, ha volna is benne valami eltérés, nem lehet valami nagy, mert az utánna megjelent graduálok még az 1676-ban Brever Lőrinc által Lőcsén nyomtatott kiadás is, még latin dallamokat használnak túlnyomólag. Azért mondom túlnyomólag, mert lehetnek bennök hussita és német dallamok is Molnár Albert és Tóth Ferenc megjegyzéseik szerint (lásd hussita kútforrásra idézett helyeket), de melyeknek kikutatását másra hagyom a már tudott oknál fogva. Határozott eltérés csak Molnár Albert zsoltárok francia versekben fordítása által történt, ki azt a mint tudjuk, a reformatio elein élt Maróth Kelemen és Béza Tódor francia egyházi költőktől Szent Dávid után szerzett müveiből fordította le a dallamok átvételével és meghagyásával, melyeket Claudius Gaudimellus párisi zenész szerzett. Megjegyzésreméltó az, hogy Gaudimellus, ki Thuanus szerint a párisi vérmenyegzőkor öletett meg, annyira eltalálta Ízlését a világnak, hogy belgák, angolok, olaszok, csehek, lengyelek, spanyolok, és németek is rövid idő alatt felkarolván, mind az ö dallamai szerint énekelték a zsoltárokat. Molnár Albertnek ezen egyházköltészetünkbenepochát alkotó munkája bár 1607-ben kiadatott, mégis csak 1743 után lett az közhasználatra teljesen elfogadva Maróthi Györgynek „Zsoltárok négyes nótájik és hármoniás éneklésről rövid tanítás" cimti énekes-könyvével (1743. Debrecen), melyet az ég elismerésül Molnár Albert iránt hozott tán létre. Midőn igy szólunk, nem akarjuk Maróthitól az érdemet megtagadni, mert az bizonyos, ha ő fel nem lép, a francia versben fordított zsoltárok, még tovább is ismeretlenek maradnak. Sőt elismeréssel és tisztelettel emlékezünk meg róla, mint oly férfiúról, ki egyházi énekeinknek dallami tekintetben ép oly újra élesztője és alkotója volt, mint vala Molnár Albert a költészet, a tartalmas költészetre nézve. Ettől fogva semmi nevezetesebb, sem kisebb eltérés nem történt énekes-könyvünket illetőleg egészen a mai időig, megemlítésével Nagy Károly énekes-könyvének, mely csak javítása és correctebb kiadása az ismert zsoltárok dallamainak. — Nem történt pedig azért, mivel a most kézenforgó énekes-könyvnek tartalma nagyobb részben, mert csak igen kevés lehet az, a mi még a latin énekekből meghagyatott, Molnár Albert zsoltáraira van mind mértéki, mind zenei tekintetben alkalmazva az eredeti darabokat irt költök által is. Ez rövideden dallamtörténete énekeinknek, kimutatása azon ténynek, miképen szoríttatott ki a latin dallam s vele a költészet is ev. prot. egyházunkból. (Folyt, köv.) Jegyzet. Tisztelettel kérek minden a prot. egyház iránt érdekkel viseltető urat, hogyha valahol meg van Losonczi István körösi professornak 1754-ben, de név nélkül megjelent ily című énekes-könyve: „Éneklésben tanitó (vezérlő) mester" — ne terheltessék azt szerkesztőségemhez beküldeni, hogy az illető énekeink történetét irónak átszolgáltathassam. Méltóztassanak az illető thecarius urak is megnézni kezök alatt levő könyvtárukat. A beküldött könyvért jót állok. Szerk. — ISKOLAÜGY. Nt. szerkesztőség! Az eperjesi collegiumban újonnan felállítandó jogi tanszék tárgyában az illető isk. bizottmányból kiküldött választmány ebbeli részletes tervét már elkészité, mely is legközelebb az iskolai párlfogósági nagy gyűlés eleibe fog terjesztetni. „Két évi" tanfolyamban történt a megállapodás, s felvétetett minden, mit a jogtudományok jelen állása, s a hazának közviszonyai e tekintetben igényelnek. Azon szándéktól azonban, miszerint a tanítás „még e folyó isk. évben megkezdessék", azon nehézségeknél fogva, melyekkel a jogi viszonyok jelenlegi átalakulása jár, elállni kénytelenittetünk annyival inkább, mivel az első évi tanfolyam tantárgyait rövid „fél év" alatt tüzetesen tárgyalni teljes lehetetlenség, ugy hogy tehát a jogtanitás Eperjesen csak a legközelebb jövő isk. év elején fogja kezdetét vbnni; mit is ebbeli előbbi közlésünk helyreigazításául közzétenni sietünk. Újdonság gyanánt jelenthetem még, hogy a történeti nevezetességű késmárki egyházkerületi gyűlésünknek hatóságilag lefoglalva volt jegyzökönyve a nagymélt. magyar kir. helytartótanács magas rendelete folytán a zár alól felmentetett és immár vissza is szolgáltatott, s utólagosan az egyházkerületben köröztetik. Eperjes, jan. 4. 1861. Sztehlo János ev. lelkész.