Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-03 / 5. szám

sunkra és bátorításunkra, igen sok jámborok áz mint megírták, itt nyomtatva bocsátom ki, kiket nem kicsiny nehézséggel kellett öszveszedegetnem holmi tudatlanoknak Írásiból, ki miatt sok helyen némely verseket én magamuak kellett megváltoztatnom." Ez nagyon világos, miután Bornemisza Péter könyve a harmadik énekes gyűjtemény, hogy oda dönti a dolgot, miszerint nemcsak a vallásujitás első másfél tizedében, hanem még késöbhen is, részint a nyomtatott könyvek drágasága és kevés száma, részint a mindinkább többedö ref. egyházak gyarapodása miatt, kéziratok pótolták a szükséget. Például a gyulafehérvári egyház énekes könyve csak 1636-ban, midőn Gelei kiadta gradualját, cseréltetett fel nyomtatottal, sat. Arra pedig, hogy egyes híveknek, mint most, énekes könyve lett volna, még csak gondolnunk se lehet. Elég volt ha egy egyház egy vagy két énekes könyvvel birt, még a nagyobb gyülekezeteket is ide értve. Bizonysága azon még most is némely helyen divatozó rosz szokás, az ének dictálás, mely csak ezen korban volt helyes, a szükség miatt. Ily szűkében az énekes könyveknek nagyon jótékonyan hathatott Székely István szikszói papnak, egyik reformátorunknak lengyelország felöl levő vidéken, 1538-ban Krakóban nyomtatva „A keresztyén ekklézsiának régi deák hymnusainak magyarázatja," mely Búd Péter szerint, ki bizonyosan ismerte, Préni Péternek ajánlva, latinból magyarra forditott hymnusokat tartalmazott magában. De fájdalom, ezen nyelvészeti és költészeti szempontból oly nevezetes munka elveszett, legalább addig annak kell hinnem, mig valaki felmutatván, az ellenkezőről, minek igen sokan örülnének, meg nem győz. Véleményem szerint ez lehetett énekes könyvünknek első nyomtatott alapja. Ugyancsak Székely Istvántól, mint az idegen kéztől elébocsátott értesítés mutatja, hogy szavaival éljek Garai Lukácsnak, nemes vitézlő férfiúnak ajánlva, jelent meg sz. Dávid zsoltárainak összes fordítása. Krakkó 1548. De ez hogy énekelve használtatott volna, arról kétkedem, sőt nem Hiszem, miután azonkívül , hogy prózában van fordítva, a versek, a sorok egyenlősége egyforma hosszúsága, vagy rövidsége nincsen megtartva; lejtemesség pedig egy énekben sem található. Mindazáltal e könyv, ha más érdeme nem volna is, figyelmet érdemel, s méltó a megjegyzésre, mint első fordítása a zsoltároknak protestáns ember által. Huszár Gal, ki a reform^tiokor Debrecenben, majd Óváron, később Pápán is lelkészkedett, superintendenstől a dunántuli kerületek egyikében, szinte jelent meg egy énekeskönyv ; de hogy mikor, mi címmel, s kinek ajánlva, mivel az akadémia birtokában levő példány csonka, meg nem mondhatni, Toldy Ferenc szerint ez énekeskönyv 1567-^1576-ig jöhetett világra, még pedig Debrecenben nyomatva vagy Török Mihálynál 1564—70, vagy ennek utóda Komlós Andrásnál 1570—76 között. Az akadémiánál levő töredék zsoltárokat, karácsonyi, passiói, feltámadási és mennybemeteli, urvacsorai, prédikáció utáni énekeket, vegyes alkalmakra szóló dicséreteket foglal magában. Ezt követte Bornemisza Péternek Austria felé valá vidéken lelkész és superintendensnek 1582-ben Dctrekövárában megjelent énekeskönyve ily cim alatt: ,,Énekek három rendbe, különb-különbfélék. Elsőben : rövid dicséretek vadnak, kiknek számok CXCVIII., kik közül sok prédi— katioc mellé valók. Másikban: hosszabbak vadnak: az szentirás intési és magyarázati szerint, kik prédikaliok gyanánt oktatnak, kiknek számok aprával elegy LX. Harmadikban: a bibliának, kiválogatott fő XVIII. históriaiból valók." — Ajánlva van e munka : ,Isten szerető nagyságos Czoron Anna asszonynak: a nagyságos Gyarmati Balassa Istvánuram kedves házastársának,minden isten szerető hívekkel egyetembe.4 Nevezetes e könyvben a szempont, a mely vezette Bornemisza Pétert az összeállításban, s a mely igy hangzik: „Az egész szentírásból, valamint keresztyén embernek tanulni kellene, ez kicsiny könyvben mind befoglaltatlak, még penig különb-különb gyönyörűséges isteni dicséretekkel." Hogy mi ok indította a szerzőt a kiadásra, értsük meg saját szavaiból: „Elöszer, mert az mely uj poslillat egész levelen kezdettem (egy más azelőtt megjelent „postillák" cimü prédikációs-könyvre vonatkozólag), a nagyságod szerelmes ura és házastársa, Balassa István uram intéséből és bővséges segítségéből, azban mindenik evangeliom elölt jedzeltem hozzájok illendő énekeket és egyházi dicséreteket, sőt a szándékban is voltam, hogy azon könyvbe lennének az megjedzett énekek is. De az könyvnek temérdeksége miatt látván nem illendőnek, külön akarám afféle énekeket is ezben e könyvben szorítani. Ennek azért első része mind afféle énekeket tart. Ez egyik oka honnét indultam ez könyvet kinyomtatnom, hogy a megjedzett énekeket ezben megtalálnák. Másik oka Nagyságod lőn (Czoron Anna), mert midőn tülem egy olykor énekeskönyvet kéretne és az előtt valók elszükültek volna, ketten nagyságtok urammal egyetembe ajánlatok magatokat ezben való segítségre is. Kit én történetnek nem véltem, hanem minthogy a postillára még Sempten laktomban ö maga indita fel uram, és sok képen megtapasztaltam, hogy ez eszköz által az Ur isten nóditván nóditott aznak munkájára is: igy ezben való intését is és magok ajánlásit nagyságtoknak isteni indításnak állítom és ugyan meg is tapasztaltam." Beythe István is, ki Sopron Vas- és Szalamegyében levő ref. egyházak 1580 körül superintendense volt, szinte bocsátott ki énekeskönyvet. Ideje, cime ennek sincs tudvar mivel ez is, mint Huszár Gál énekeskönyve, csonka. Toldy Ferenc Nagy István urnái levő egy régi kótás énekeskönyvben ezt véli felfedezni. Szerencsém még nem volt láthatni ; s ha lesz, a mint reménylem, bővebb tudomással is szolgálok. Megjegyzésül ide teszem, hogy Huszár Gál, Bornemisza Péter és Beythe István énekeskönyvéről még eddig tudomás szerint csak Molnár Albert tett említést zsoltárai eléirt élőbeszédében. Hitelességet nem mertem volna ezért neki tulajdonítani; de minthogy Bornemisza Péter énekes-r könyve, az általa emiitetteknek egyike, már nálam is volt, mit a bővebb tudósítás igazol, mert meg kell neki adnom az igazat.