Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-03 / 5. szám

1590-ben a szent Dávid zsoltáraiból összegyűjtött énekeket: „psalmisokkal való istenidicséretek" cimmel adattak ki; de hogy kitől, az nem tudalik. 1592-ben, az eddig közkézen forgó énekeket öszszedve 1591-ben, részint némelyeket a régiebbekböl kiigazítva, részint ujakkal szaporítva, Gönczi Fabricius György debreceni lelkész és püspök bocsátotta világ elé énekeskönyvét Bód Péter szerint ilyen homlokiraltal: „Keresztyéni énekek, melyek a graduál mellett, s a nélkül is, a hol azzal nem élhetnek a magyar nemzetben reformáltatott ekklésiákban szoktanak mondatni." E felirattal a szóban forgó könyvet nem ismerem, mig ezzel igen : „Keresztyéni isteni dicséretek, melyek a a magyar nemzetben reformáltatott ekklésiákban szoktanak mondatni." . • 1 Ezzel azonban nem akarom az elsőnek hitelességét tagadni, mivel tudva van, hogy Gönczinek énekeskönyve háromszor, Debrecenben 1592. másodszor Bártfán, harmadszor Lőcsén Tóth Ferenc szerint 1676-ban adatott ki. Annyival kevésbé lehetne pedig tagadnom, mivel a két idézett cim közt a rokonság elvitázhatlan. Ebből csak az jő ki, hogy a Bód Péter által emiitett cimü könyv korábbi, emez pedig későbbi. Nevezetesen én ez utolsót 1676-ki kiadásnak tartom, mert ott áll a nyomtatás helye, s a nyomtató neve: ,,Brever Lőrinc által, Lőcsén ; de az idő nincsen feltéve. De ez mit sem tesz; hanem van más, a mi a figyelmet felakasztja. S ez azon graduál, melyről a Bód Péter által ismert könyvnek cime emlékezik. Mert graduál felirattal a magyar prot. énekeskönyvek között elsőnek csak Gelei Katona Istvánét ismerem, a mely pedig csak 1636-ban látott világot. Hogy miféle graduál lehetett az, azt még csak képzelni sem tudom. Az 1592-ki kiadás ismeretlen, mig a bártfai, mely 1590. után nyomathatott ki, Toldy Ferenc tudósítása szerint Sárospatakon őriztetik. Rendezésre különbözik a lőcsei editiotól. Következik, hogy szóljunk Szenczi Molnár Albert zsoltárairól. Megjelent e mü 1607-ben, a vallásos érzelmen kivül a nemzeti becsület fentartása és emelése szempontjából. Mert Molnár Albert szégyenlé, hogy magyar verselés oly gyenge lábon állott a külföldihez képest; hogy a rím a gyenge mértéktelen versekben mindig csak a „vala, vala" volt. Idézzük saját szavait: „Látom pedig azt is, hogy az domine Scariceus és ez előtt megmondott főemberek (Szegedi Gergely, Sztárai Mihály, Bornemisza Péter, Huszár Gál, Beythe István) psalmusin kívül, némelyek igen paraszt versekben vannak foglalván, noha még az szent léleknek is kedves a versek szép egyező volta stb. A régi magyar énekekben pedig avagy semmi egyenlő terminatiók nem voltak, avagy tíz vers is egymásután mind egy igében ment ki, a honnan az históriás énekekben számtalan az sok vala, vala, vala. Kin az idegen nemzetek, az kik ezt látják, nem győznek eleget rajta nevetni." Hogy mint oldotta meg Molnár Albert az eleibe kitűzött célt, beszéli azon 250 hosszú év, mely ráspoly fogával annyi idő alatt sem birta megsemmisiteni. 1636-ban az öreg graduál jelent meg Gelei Katona Istvántól szerkesztve Gyulafejérváron. E nagy munka létrejövésének oka szinte a szükség és a sok fogyatkozás volt. Mert tudjuk, Geleit ezek ösztönözték arra, hogy Keserűi Dajka Jánost felszólítsa egy hibáktól üres graduál kiadására. Közöljük egész cimét, minthogy ez történetét rövideden magában foglalja, az öreg graduálnak:„Az keresztyéni üdvözitő hitnek egy nyomban járó igazságához intéztetett ékes rythmusu hymnusokkal, prophetai lelkektől szereztetett szent zsoltárokkal, örvendetes nótáju prósákkal és több sok nemű, született nyelvünkre fordíttatott lelki dicséretekkel és esztendő szakai templumbéli kegyes caeremoniákkal tökéletesen megtöltetett öreg graduál, mely mind az első fordításban, vagy újonnan való szereztetésben, s mind penig az egy exeinplárból másban való irattatásban esett fogyatkozásoktul szorgalmatoson megtisztogattatott és sok hozzá kívántatott szükséges részekkel megöregbittetett Keserűi Dajka Jánosnak és Gelei Katona Istvánnak erdélyországban levő magyar keresztyén reformáta ecclésiáknak püspökinek és a gyulafejérvárinak lelkipásztorinak fáradságos munkájok által. És elsőben az boldog emlékezetű felséges Betlen Gábor fejedelem urunknak gondviseléséből az itt való fejérvári ecclésiabéli szolgálatra, kézzel nagy öreg bötükkel leíratott. S mostan immár Isten kegyelméből annak székiben ülő kegyelmes Urunknak, Rákóczi György fejedelmünknek keresztyéni szorgalmatoskodásából az istennek dicsőségére és az Christusnak az magyar nemzetségben levő ecclésiáinak közönséges javokra még az írottnál is sokkal teljesebben és tisztábban kinyomattatott." E nagyszerű munka 200 példányban nyomatott ki, s belőle pénzért egy sem adatott el, hanem ugy lön ajándékban szétküldözve Rákóczi György által. A könyv, mely kezemnél van, a mátratövi egykor hires gyöngyösi egyházé volt, melytől az akadémia megvásárolta. 1636—1675-ig az énekeskönyv tartalmának gyarapítására nézve semmi sem történt. Minden maradt ugy, a mint azt a már emiitett, Székely István kivételével, püspökök megállapították és kiadták. Ha jelent meg ez idő alatt énekeskönyv, a minthogy jelent is, az mind kisebb s nagyobb különbséggel csak Gönczi Fabricius Györgyének, mint az eddigiek közt legtökéletesebbnek, utánnyomata és isméti kiadása. Ilyen például Szenczi Keresztesi Ábrahám váradi nyomdásznak 1642-ben közzétett énekeskönyve, ajánlva: „dicséretes értelemmel és kegyes nemességgel ékesített Váradi Pál uramnak, kassai nemes respublicánok egyik nevezetes tagjának, az isten anyaszentegyházának hivséges pátronusának, nékem tiszteletes uramnak." Indoka ezen könyv létrejöttének bevezetése szerint a tiszteleWís háládatosság a nevezett lelkész egykori jótéteményéért. Nevezetes ezen példány a benne felállított rendszerért, melyet később az ismertetésben szándékom felmutatni. A fent megirt időköz, visszatérve tárgyunkhoz, bár alatta mi sem történt a tartalom gyarapítása és többitésére