Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-10 / 6. szám

Negyedik évfolyam. Pest, febr. ÍO. 1861. PROTESTÁNS r r SZERKESZTŐ- ES KIADO-hivatal: Lövészutca, 10. szám. 1. emelet. ELOFIZETESI DIJ : Helyben : házhozliordással félévre 3 frt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. NÉZETEK A KÉT PROTESTÁNS FELEKEZEZET EGrYMÁSHOZI VISZONYÁRÓL. (Folytatás.) De akár miként vegyük a dolgot, feltéve, hogy el is tértek volna a reformátorok a magok idejében az urvacsoráróli tan felfogásában: még sem lehet tagadni, hogy egy és ugyanazon elv és vezérgondolat irányozta lépteiket; más részről, ha nekik mint halandóknak nem sikerült is az unió épületét tökéletesen befejezni, minden esetre most, miután „a zavaros vizek meghiggadtak," a külföld előzménye után nekünk magyar protestánsoknak is, midőn a két felekezet alapelve és honunkban a két felek, egyházszerkezete is egy és ugyanazonos, feladatunk volna legalább megkísérteni, nem volna-e az Urvacsoráróli tanban az egyesülés elérhető. Az egyik részről nem hiszek embert az ág. liitvallásuak közt, ki üdvezitőnk urvacsorai szereztetése igéit betű szerint akarná értetni, más részről a helv. hitvallásuak közt sem hiszek keresztyént, a ki a puszta emlékezet vacsorájának „ürességével" ki volna elégíthető *). Ugy hiszem Müller J, nyomán a következőkben minden protestáns, akár melyik felekezethez tartozzék, feltalálhatná meggyőződését. Az ur sz. vacsorája a szellemi élet táplálására és erősítésére szolgáló sakramentom, sem angyal sem embertől, hanem Krisztustól magától az Isten fiától szereztetve, midőn mondá: „Vegyétek egyétek, ez az én testem, igyatok belőle mindnyájan, ez az én vérem.u

Ezen sakramentomban Kálvin maga legalább ekkép nem lett volna kielégíthető. Calv. Inst. IV, 17. 18. 19. Krisztus teste és vére közöltetik velünk. Midőn tehát Krisztus, sz. vacsorája szereztetésének erejénél fogva, még mindig jelen van ott, akárhol az ő akaratja szerint sz. vacsorája kiszolgáltattatok: bennünket testével és vérével étet és itat, szavakkal ki nem fejezhető egyesülést szerez nekünk saját magával, melyben bűneink bocsánatáról és az örök élet üdvéről bizonyosakká tesz. Valamint a sakramentom ezen gyümölcse lényegesen hitünk erősítésében áll: ugy csak az részesülhet benne, ki — ha nagy gyengeségben is, mégis igaz hitben és az isteni kegyelem utáni vágyában azon ígéretéhez tartja magát: „érettetek adatott, kiontatott bűnöknek bocsánatára."1 A hitetlenek és képmutatók pedig, kik méltatlanul eszik a kenyeret és isznak az Ur poharából, vétkeznek az Ur teste és vére ellen, és ítéletet esznek és isznak magoknak. Ez által elvettetik azon vélemény, miszerint a sz. vacsorában csak puszta jelek *) volnának, el az úrvacsora szereztetésének betű szerinti értelmezése ; **) ellenben elismertetik, hogy a mit Krisztus a jelek szereztetésével és a külső cselekménynyel jelképez, azt valósággal adja is***). E szerint a hit, mely arra kívántatik, nem ugy értelmezendő, mint ha Krisztus és adomá*) Zwingli: ,,mera symbola." **) Luther Aug. Conf. Art. 10. Art. Schmalk. 6. „corpus et sanguis Christi vere adest" etc. Calvin Inst. IY, 17, 10. „Spirituális manducatio. Christus nobiscum vere in unum coalescit, nosque reficit carnis suae esu et sanguinis potu. Sunt, qui manducare Christi carnem et sanguinem ejus bibere, uno verbo definiunt, nihil aliud esse, quam in Christum ipsum credere. Sed mihi expressius quiddam ac sublimius videtur voluisse docere Christus (Joh. 6) nempe ,,vera sui participatione nos vivificari.