Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-17 / 46. szám

gondolatában is elsőnek tüntetik fel, a mennyiben a gondolatban a cél mindig első (1. Gen. 2. 4 fg. Midőn Jehova Isten földet és eget alkotott, és még mezei növény nem volt a földön . . . : alakitá Jehova Isten az embert a föld porából és lehele orrába életihletet stb.) Kimutatja aztán Bunsen, hogy az elóhistának teremtési története azon régi káldeusi törzsök hagyományában gyökerezik, melyből az ábrahámi hagyomány származását vette és lerontja azáltal azon babonás nézetet, mintha azon előadások csodálatos isteni kijelentésből folytak s Mózes visszafelé irányzott látnoksága általjöttek volna létre. E tényből aztán bebizonyul neki az is, hogy az észszerű az emberiség fejlődési történetében mindig régibb, mint a mi észellenes, mert nincs hamisabb, mint amaz álbölcsek állitása, kik az emberi nemet a majomfajból fejlettnek lenni mondják. Az emberi szellem legcsodálatosabb művei, mint pl. a nyelvalkotás, melyben a legtisztább bölcselet testet nyert, az emberiség eredetéhez legközelebb esik. Hasonlókép van a dolog az istentudattal is, mely közel az emberiség eredetéhez legeredetibbnek, legtisztábbnak mutatkozik. A bibliai előadások csodaszariisége pedig épen abban fekszik, hogy ezen eredeti istentudatot maga tisztaságában tudta fentartani és ennek tulajdonitható, hogy a bibliai teremtés története „az emberiségnek valóságos kincse : a legcsekélyebbeknek érthető, a legbölcsébbeknek tiszteletreméltó, azonfelül azon egyetlen okmány nemzetségünk eredetéről, mely saját istentudatunkkal és a tudománynyal összeegyeztethető." Átmenvén az özönviz előtti ősapák történelméhez, Bunsen nem hiheti, hogy az emberi nem természete valaha lényegileg más lett volna, mint a milyen most, és igy nem tartja lehetőnek, hogy valaha ember 900 esztendeig élt volna, minélfogva a Gren. 4, 5. nevezett ősapákat egész időszakok képviselőinek veszi, mi által megmutatta, hogy a történelmi monda természetét alaposan tanulmányozta. Sok gondot fordított a nemzetek lajstromára Gren. 10 és a patriarchákról szóló hagyományokra Józsefig. Itt összehasonlitj a a Herodot 2.109 Se^ostrisról előadottakat Józsefnek Pharaojával, miáltal időszámolása biztos alapot nyer. Még jobban alapitotta meg a bibliai időszámolást az egyiptomi királyok azon lajstroma által, melyet időnkben a hieroglyphok magyarázata által nyertek. Ezen egyiptomi időszámolások mint rendezett államban keletkezett históriai adatokon alapulók, mindenesetre nagyobb hitelre méltók, mint a későbbi pusztán hagyományokból merítettek. Ezek szerint az év, melyben József egyiptomi alkirály lett, Kr. e. 2754-re teendő, az izraelitáknak Egyiptomból való kivándorlásuk pedig történt Kr. e. 1320-ban és igy Izrael fiainak Egyiptomban való tartózkodására 1400 év esik és csak is igy lesz megfoghatóvá, mikép szaporodhatott a Jákobbal beköltözött 70 tagból álló család 2 millió lélekből álló nemzetté 600,000 fegyverfogható haddal. Ha Bunsen aztán a pusztában való tartózkodást 2% évre, a Horeb hegy melletti időzést 1 évre teszi, ha a vöröstengeren történt átkelést, a manna és fürjek történetét ugy magyrázza, hogy mindazon események csodaszerű ségükbol kivetkőztetnek, mind az a vakbuzgókat, meglehet, megbotránkoztatja, de a ki a történetben, legyen az bár a választott nép története is, a természet folyásával megegyeztethető eseményeket keres, Bunsen becsületes kutatásait bizonyosan köszönettel veendi. Csak ne téveszszilk soha szem elöl, hogy e dolgok elbeszélése nem közvetlen Mózestől eredt, hanem a szájhagyomány átalakító közegén keresztiilmenve tétetett később korban írásba : akkor megfoghatóvá lesz, inikép támadtak ama természet feletti történetek. Mesterileg ecseteli Bunsen Mózesnek nemzetalapitó művét. Az eszme, mely Bunsen szerint Mózesnek kiindulási pontul szolgált,nem volt más,mint hogy a nemzet állami és vallási életét az általános istentudatra, az erkölcsi törvényre fektesse, hogy a közönséget ama törvény fel- és elismeréséhez vezesse. Mózes nem vetette a törvényt járomkép a nemzet nyakába, hanem felmutatván azt, mint saját keblünkben, lelkiismeretünkben gyökerezőt, a nép szabad hozzájárulásával mintegy szövetséget köt közte és a törvényt alkotta Istene közt, kötelezvén magát a nép a törvény szentültartása és megszegés esetében a büntetés elviselésére. A miért is kétséget nem szenved, hogy „a szövetség könyve", melyet (Exod. 24, 7. szerint) Mózes a nép előtt felolvasott *