Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-10-20 / 42. szám

keztében a választó egyház küldöttsége, hogy álljon el vá­lasztottjától és az e. megyében rendes állomásokon levő 62 lelkész közül válaszszon (itt megszűnt a graduatio). Az egyház küldöttsége állhatatos maradt s az ügy mindkét részről a főt. superintendentiára felebbeztetett. — A főt. sup. bölcs s bizonyára igen megfontolt okokból a kérel­mező egyházat kedvező válaszszal ajándékozá meg, s a n. t. e.-megyéveljegyzőkönyvileg tudatá. Fentirt helyosztó gyűlést követő sept. 10-én tar­tatott e. megyei gyűlésen jelentetvén volt rákosi lelkész s e. megyei ülnök néhai t. P. J. ur halála, az elnökség meg­bízatott emiitett e. megyei határozat szerint a rákosi lel­készi hivatalt választás utján betöltetni. — Az elnökség Rákoson megjelent s öszhangzó szavazattal b — i lelkész t. P... K... ur választatott el. — Ez felterjesztetvén a septem­ber 24-én tartatott e. megyei gyűlésre, az elnökség néme­lyek által kárhoztattatott engedékenységeért, miért adá beleegyezését, egy, csak négy év óta szolgáló ifja lelkész megválasztásába, — nagy hiány az a fiatalság ! !! azonban mégis helybenhagyatott. Még két egyház van kérdés alatt, üresen, melyek tavaszszal lesznek betöltentők; itt mindegyik helyen s. lel­készek vannak alkalmazva, egyik helyütt a 3-ik, a másodi­kon az utolsó s mindkettőhöz ragaszkodnak híveik. Hogyan fognak itt a tractus törvényei tiszteletben tartatni ? ? Két hét után megtudjuk, mivel az elnökség utasíttatott itten is pa­pot választatni. A „M. Sajtó"ban közlött cikk irója az ily bizonyta­lanságban tartott helyzetek miatt lágyul el s óhajtja vissza a régi jó időket, mikor a szegény káplánt váratlanul lep­ték meg ekklézsiával, ott még ki sem hagyták jól pihenni, már karon fogva ragadták valamely jó s jövedelmezőbbe, s igy tovább. — Azon kesereg, hogy egy pár tekintetes ur titkos ellenszenvből megásta a törvények sirját. — Bizo­nyosan ez égető könyektöl nem tudja belátni azon teme­tőt, hová évek hosszú során az érdekek azon kedves törvé­nyeket eltemetgették. Mert bün volna állítani, hogy azon törvények számtalanszor le nem rontatlak, a szúnyogokat és legyeket ugyan megfogták, de a darázs tetszése szerint járt azokon ki s be. Rend a lelke mindennek! igy kiált fel — s ez elve­szett. Vájjon kiforgatta fel azon boldog emlékezetű ren­det? És különös, hogy ez mind cikkíró ur emlékezete óta történik, — még mikor belépett ez egyházmegyébe, az ígé­ret földét ölelte keblére, a kedves eldorádó t, és mióta káplán — még csak nem is lovagolhat s szekérkézhetik. Kissé különös az ily kiszabatlan helyzet az igaz, ki­vált azoknak, kik felejteni nem képesek; ezek előtt gon­dolkodni is botrány. Vajha kiszabná valahára a betű azon kört, melynek határai között összeütközés nélkül mozoghatnának minden atomok. Jövel azért ohajtott zsinat, hogy tekintélyed óvja meg, kiknek még fáj a sértés, a gőg. — Vagy csak az ér­dek, ez az ember sarkát mardosó kígyó üzettetíiék a társa­dalmi élet kapuin kivül, — hjah!! pedig épen az alkotja emezt s az érdeket kipusztítani Csak az ember megtaga­dásával magunkban sikerülend, — hanem az ember min­dig hatalmasodik a földön. N. . . F. . . s. lelkész. TISZÁNINNENI EGYHÁZKERÜLETI KÖZGYŰLÉS. *) A tiszáninneni h. h. egyh. kerület folyó évi sept. 29 — 30-ik s oct. 1-ső napjain tartotta közgyűlését Szántó vá­rosában, f. t. Zsarnay Lajos superintendens, s főgondnok idősb báró Vay Miklós ő kegyelmessége elnökletök alatt; a superintendens huzgó imával, — főgondnokunk pedig ko­runk viszonyaihoz mért, vallásos s honfiúi meleg kebelből folyó lelkes beszéddel nyitották meg a gyűlést. Főgondnok ő nmltga beszéde (lapunk elején olvasható.) Jelen gyülésünk nemcsak közigazgatási ügyeink el­intézésével foglalkodott, — hanem a még hivatalukba ün­nepélyesen fel nem avatott ifjú lelkészek felavatásá volt egyik fontos végzendője. 14 ifjú lelkész avattatott fel a szent hivatalba, szokott ünnepélyes szertartással, — mely ünnepély végét, fájdalom, Szántó városában véletlenül kiü­tött tűzvész, mintegy 50 ház s több gazdasági épületek el­hamvasztásával, megzavarta, s fájdalmasan emlékezetessé tette. Papavatási egyszerű de lélekemelő szertartásunkat, az ungi és gömöri egyházmegyék nemrég választott espe­reseinek az esperesi kar diszes koszorújába történt szinte ünnepélyes felavattatásuk előzte meg; mindkét vallásos cselekvény áldáskivánás és a seniorok kezeiknek a fel­avattatandók fejére való vetése által ment véghez. Ezen vallásos cselekvény felemlitésénél legyen sza­bad röviden ennek eredetéről s jelentéséről szólani, azért különösen, mert ezen symbolicus ténynek némelyek több erőt tulajdonítván mint kellene , valóságos papszente-Iésnek tartják azt, — mely által az ifjú lelkészek a papi hi­vatal folytatására mind erősebb jogot, mind több képessé­get nyernek. A lelkészavatás az apostoli ősegyházban veszi ere­detét, nevezetesen az apostolok azokat, kiket a tanításra kijeleltek s a gyülekezetek által elválasztattak , imádság és kezeiknek azok fejére való tétele által mint symbolicus cselekvény által avatták fel szent hivatalukba, miként Ist­ván és a vele együtt elválasztott diakonok példája mutatja 1. Csel. 6. 6., hol világosan az mondatik, hogy ezeket „ál­latván az apostolok eleibe, imádkozással kezeiket azokra veték." Továbbá kitetszik Pál és Barnabas példájukból Csel. 13. 3., kik apostolokká választatván, szinte imádság és a vének kezeiknek fejökre való tétele által avattattak fel. De a szentírás több helyén is van szó ezen cselekvény­*) Lapunk mult számában a „Magyarország" után közlött tudósítás épenséggel nem teszi feleslegessé ezen hiteles kézből jött kimerítőbb tudósítás közlését. Bár találkozrték á tiézántúl is válaki, ki a közlött rövid jelentést egy kimerítőbb tudósítással kiegészi­tférii szíveskednék. S i é r ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom