Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-10-20 / 42. szám

kott buzgóság- és ügyszeretet nem is hiányzóit ezúttal sem azok részéről, kiket a közbizalom e szép hivatással tisztelt meg; megjelentek mindnyájan, azok kivételével, kiket el­hárithatlan körülmények gátoltak a megjelenésben s Debre­cen, e tekintélyes fészke az ős protestantismusnak, jelen alkalommal is szokott előzékenységével és barátságos szí­vességével tette kedvessé vendégeinek az ott-mulatás ide­jét. — Az ülés sept. 24-én kezdődött s a következő napon folytatódott Török Pál superintendens és Tisza Kálmán el­nökletök alatt. A négy egyházkerület részéről jelen voltak mint képviselők: Török Pál, Ballagi Mór a dunáninneni, — Bo­csor István a dunántúli, — Hegedűs László, Kun Bertalan és Erdélyi János a tiszáninneni, — Benedek Lajos, Révész Imre és Kovács János a tiszántúli kerületből. Mondanunk sem kell, hogy a kétnapi tanácskozmányt folytonosan a tárgyhoz illő méltóság, komolyság és testvéri öszhang lengette át; eredményül itt közöljük annak hiteles jegyzö­könyvét : 1. Olvastatott SzŐnyi Pál s László József urak jelen­tése, melyben tudatják az elnökséggel, hogy betegség s más elhárithatlan okok miatt jelen bizottmányi ülésben meg nem jelenhettek. Jelentésök tudomásul vétetvén, — óhajtásként nyil­váníttatott, hogy miután minden egyh. kerületben vannak választva az egyetemes tanügyi bizottmányhoz póttagok, kik a rendes tagok akadályoztatása esetében ezeket pótol­ják : szükséges, hogy kik a rendes tagok közül valamely ok miatt meg nem jelenhetnek egy vagy más bizottmányban, — jó eleve értesítsék az illetőket, hogy helyökbe póttago­kat küldjenek. Valamint figyelmeztetni kívánja jelen bizott­mány az illető tagokat arra is, hogy ki levén jelölve eset­ről esetre jegyzökönyvünkben a következő bizottmány ha­tárideje, ne várjanak külön meghívást az elnökségtől, ha­nem a kitűzött határidőre a kijelölt helyen megjelenni szí­veskedjenek. 2. Elnök Török Pál ur jelenti, mikép a folyó évi ta­vaszhó 4-én Pesten tartott bizottmányi ülés jegyzökönyve 5. sz. a. „készítsük el növendékeinket stb. jeligéjű beszéd- és értelem-gyakorlatokra" beadott pályamunka megbirálásával megbízott egyének, u. m. Árvái József, Gönczi Pál, László József, Szönyi Pál urak beadván bírálataikat, a pesti j. k. 4. sz. a. kiküldött alvá­lasztmány ezen bírálatokat átvizsgálta, mely eljárásnak eredménye lett, hogy említett pályamű három biráló által első, egy biráló által pedig másodrangú jutalomra méltónak ítéltetett: oly feltétel alatt azonban, hogy szerző, munkájá­ban azon hiányokat, melyeket bírálók abban egyértelmüleg kijelöltek, a bírálati utasítások szerint kellőleg kijavítsa. Az alválasztmányi jelentés jóváhagyatott; ennek foly­tán a pályamű szerzőjének, a vezérkönyvekre kiszabott első rendű jutalom oda ítéltetett. A pályamű szerzője köteles levén azonban a felfedezett hiányokat kijavítani, munkája visszaadatik oly utasítással, hogy a bírálatokat, — az e célra elnökileg felkérendő Szönyi és Gönczy Pál urakkal egybe­vetvén, a szükséges javításokat azoknak befolyásával esz­közölje. Az ekként kijavitandott pályamű S.-Patakon 3000 példányban nyomassék ki Árvái József tanár ur felügyelete alatt. A szerző, Nagy László ur, a körösi helv. hitv. ké­pezde igazgatója. 3. Ugyancsak elnök Török Pál ur jelenti, miszerint folyó 1861. tavaszhó 4-én tartott bizottmányból 6-ik sz. a. bírálat végett kiadott négy rendbeli ábécés-könyvek, mint szinte az azokhoz tartózó vezérkönyvek is megbirál­talván, — a bírálók, névszerint Nagy László, Veres László, Zsindely István, Vályi Ferenc és Kovács János urak bírá­lataikat beadták, s azokat az alválasztmány ugyancsak át­nézte, s eredménye az lett, — hogy a) „Ki mint vet ugy arat" jeligéjűpályamü, három biráló egyező véleménye szerint, b) „Sapere a c cip e, in cip e" jeligéjű, egyező vélemény után, c) „írj, tégy" stb. jeligéjű nem különben, — juta­lomra, sőt dicséretreméltónak sem találtattak — hanem d) „Tanítsd a gyermeket az ő utjának módja szerin t" jeligés pályamű, mint a melyben szerző leginkább megfelel a pályakérdésben kitűzött kellékeknek s alapelveknek, — gondos utánnézés és kijavítás mellözhet­len feltétele mellett három biráló által másodrendű juta­lomra méltónak ajánltatik. Az alválasztmány ezen jelentése is helybenhagyatik, s az utolsó „Tanítsd a gyermeket" jeligés pályamű szerző­jének a másodrendű jutalom oda Ítéltetik ; oly feltétel alatt mindazonáltal , hogy a bírálatban kimutatott hiányokat kellő gonddal kijayitsa, a szükséges rövidítést megtegye. Az ekként kijavított munka felülvizsgálására Kovács János és Veres László urak kéretnek fel, meghatározván bizott­mányunk azt, hogyha a felülvizsgálók nem lennének a kija­vítás alaposságára nézve egy véleményben, — a pálya­munka további határozatig felfüggesztetik; ha pedig a felül­vizsgálók egyező véleménynyel lesznek, a mű 4000 példány­ban nyomassék ki Pápán, Tarczy Lajos ur felügyelete alatt, nemkülönben a vezérkönyv 3000 példányban; — az egyes példányok ára megszabása az alválasztmányra bizatik. Ezekután a szerző nevét rejtő jeligés levél felbontat­ván, belőle Öreg János és Farkas Dezső, pesti ref. segéd­lelkészek neve tünt elő, — a többi jeligés levelek tüstént elégettetlek. 4. Beadván f. t. Zsarnay Lajos ur az általa átdolgo­zott heidelbergi kátét és az ehez szükséges vezérköny­vet ; szinte főt. Török Pál ur jelentvén, miszerint n. t. Dobos János ur is kívánja tudatni a tanügyi választmánynyal, misze­rint e tárgyra vonatkozó munkálatával ő is nemsokára ké­szen lesz : Mind főt. Zsarnay Lajos superintendens ur által be­adott, mind Dobos János ur befejezendő müveinek átnézé­sére László József esperes, Révész Imre s Ballagi Mór urak azon megjegyzéssel kéretnek fel, hogy ezen munkákat átnézvén , észrevételeiket különösen azon iránypontok figyelembe vételével tegyék meg, melyeket a s. pataki 1859-dik évi őszi bizottmányi ülésünk az átdolgozás ve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom