Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-10-13 / 41. szám
sággal, törvények iránt tartozó tisztelettel s ragaszkodással és a protestáns szabadság buzgó öntudatával védelmezte is a felírásban foglalt eszméket mind a világi mind az egyházi tagok részéről felmerült megtámadások ellen. Azt lehetett volna várni, hogy a jelenvolt hivatalnokok is a maguk egyházmegyéiknek véleményét feltárják, s azokkal egyezöleg az egyedül küzdőt oltalmazni s az ügy gyözedelmét elő fogják mozdítani. Azonban a harc tüzétől visszarettenve, vagy saját érdektől visszatartóztatva némelyek hallgattak, mások az ellenkezők táborába mentek s volt olyan hivatalnok is, ki magát azzal mentette, hogy megyéjének felírását otthon felejtette. Mi volt tehát természetesebb, mint hogy a széki egyházmegye kérésével épen ellenkező határozat keletkezett s ez következőleg a föegyháztanács által is helybenhagyatott. Mindkét felsőbb helyen egyértelmű vala ugyan a határozat; de mivel az egyházvidékek ily fontos kérdésben kihallgatva nem voltak, egyenesen a föegyháztanácshoz intézett felterjesztéseikben fájdalmasan fel is szólaltak. Ezek között a szilágysági és sepsi tractusok feliratai különösen kedvetlen fogadtatásban részesültek, sőt az Erdélyi Hiradó szerkesztője is, mint egy augur a pontifex maximus intésére rosz jeleket látva, 1845. 80-dik számában figyelmeztetni kívánta a papságot: „Mire vezet azon viszálkodás, mely szerint conservativ álarc és püspöki szabad választás örve alatt az egyházi főtanács kijelölése jogának megsemmisítése s papi democratia behozatala céloztatik s ez állal az úgynevezett Conservativ urak valamint a papságot kedvetlen surlódábsa hozzák az egyházi főtanácsosai, ugy a rend és a fenálló intézvények fölforgatásával a kormány előtt is nem kedves dolgot mívelnek." Ezen 1845-ik évben a kolozsvári két hírlap megcserélt szereppel uj sorozatát kezdi meg hírlapi cikkjeinek. Az Erdélyi Hiradó „Ref. püspöki successio" cím alatti 91, 92 és 93. számjaiban és épen maga a szerkesztő még egyszer kötelességének tartotta a papságot fölvilágitani, miként tévutakon jár s cselekedetei nemcsak törvényellenesek, de ha még sem szűnik meg nyugtalankodni, mozgalmai az egyházra, nevezetesen a papságra veszélyt hoznak. Ez a textussá az idézett cikkeknek, melyek együttvéve, kivált már ma silány praedicatiová törpültek. Az I. részében ugyanis azt akarja megmutatni, hogy a ref. püspöki successio tör-Nagyot mondani akaró szavak a kis szerkesztői jegyzésben ; de a melyek a papságnak ezen kérdés körüli eljárására teljességgel nem illettek. A kormány kedvetlenségétől pedig épen nem tarthatott a papság; már az 1836-ban 1239, udvari sz. alatt leérkezett püspöki megerősítésből tudta a fejedelmi nézetet: Fraofatum J. A. in munere superintendentis non ideo confirmatum esse, quasi necessario ac immediate gener. nótárius in superintendentiam succedere deberet. Megértette a szerkesztő maga 7 év múlva 1852. 10,952. szám alatti kormányrendeletből azt is, hogy ezen successio theoridja törvénytelennek neveztetett és kimondatott, hogy a kormány a successiót helyeselni nem kívánja. vényes, mert a gener. synodus is elfogadta az egyházi főtanács ezt illető ajánlatát 1726. (természetesen nem említve, minő kikötéssel: mig Isten jobb időket ad), és már a hosszú gyakorlat által is törvénynyé vált, s a 90-ik canont is eltörölte. A második részben azt teszi fel: „hogy a successio eltörlése szt. vallásunkra s magára a papságra nézve is veszélyes." Azonban nincs egyéb benne, mint az egyházi főtanács kijelölési joga csonkításának féltése, mely maga után következtetné a patronuso"knak a papságtóli elidegenülését. Megismeri ugyan, hogy az idővel lehet és kell is előmenni, s mikor a kor valamely reformot megérlel, könnyű azt életbe léptetni; de ezen egyetlen korszerű nyilvánítása után kedvetlen megjegyzéssel tér ki némely székely egyházvidékeknek részint tettlegesen létre hozott, részint megkísértett újításaira, milyenek : ,,képviseleti rendszer behozatala, a közzsinatra küldendő követek utasitássali ellátása, az egyházmegyei esperesek s több hivatalnokok és székező bíráknak bizonyos időszakonkénti szabad választás utjáni megújítása, az iskolamestereknek adott szavazatjog, az egyházmegyei gondnokoknak kijelölés — s a kerületi jegyzőnek esperességre való successio nélküli választása" stb., melyek közül sok más gyakorlatba is vétetett. *) A successionak ezen gyenge oltalmazását megelőzték volt a Mult és Jelen 84, 85 és 86. számú cikkei, melyekben a sepsi és szilágysági egyházmegyéknek a déési eljárás elleni élénk felszólalásai jelentek vala meg. Mivel pedig a Successio mint nemcsak a protestantismus szellemével s általában egyházunk igazgatásával más országokban is, hanem mint különösön canonainkkal s polgári törvényeinkkel is ellenkező abusus naponkint mindinkább feltűnni kezdett, s a védelmére megjelent cikkek is csak a közmondatot igazolták: causa mala patrocinio fit pejor: végre megjelent az Erdélyi Hiradó Nemzeti Társalkodójának 63. számában egy komolyabb cikk, mely a cimjében felvett themát:" az erdélyi ref egyházban az egyházijegyzök successiója nem abusus1 -1 , sok idézésekkel, de mesterkélt következtetésekkel igyekezett megfejteni. A nevezett cikk legelébb is ezen tételt állította fel: „a 86. canont, mely az esperesek, és a 90-iket, mely a püspök választásáról szól, az egyházi főtanács és közzsinat 1726-beli határozata, mint *) Az utolsó állitásnak nem nagy bizonyságára szolgál a legközelebbi eset, mely szerint az egyik székely egyházmegyében ürességbe jött esperesi széket a tractualis jegyző minden haladási eszmékkel teljes beszéde és a t. papság minden figyelmeztetése dacára is csak amúgy successio utján elfoglalta s igy erősítette meg a gener. synodus is, a helyébe épen nem successioval választott jegyzőt pedig az e tárgyban közelebbről bevárandó tanácskozáshoz kötötte. Egyébiránt a némi hibáztatásokkal megemlített újításokban, ugylátszik, hogy a székely egyházvidékek két tizeddel is előbb jártak, mint a nt. Seniorum Collegium s mint maga a különben korszerű lapnak értelmes szerkesztője is.
