Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-10-06 / 40. szám

* „Arius idejében, midőn a tiszta tan mindenült nagy veszélyben forgott, Athanasms, szent diakónus kelt föl, és a szellem éles fegyverével kezdte meg a harcot azon elfaj ulj püspökség ellen, mely hogy a caesar kegyelme által nyer{ rangot és jövedelmeket megtarthassa, azzal együtt az eret_ nekség mérges kelyhéböl ivott. Így dörgött Betlehem csöndes falai közül Hieronymus, a szent pap, szigorú szavakkal, a római praesbyterium erélytelensége ellen, midőn azt az apostoli szent tan hü követésére felszólította, így idézték vissza a nem oly igen rég mult időkben „assisi sz. Ferenc, Chiara vallei Bernát és C a t h a r i n a d a S i e n a és a kereszt több más hü követői az evangelium szigorú, tiszta tanát szerény kolostoraikból a vatikán tanácstermeibe, erélyesen felszólítván az egyház fejét, hogy azon veszélynek, mely a szentegyházat fenyegeti, elejét vegye. A megpróbáltatásnak talán mindezeknél veszélyesebb stadiuma rengeti meg jelenleg az egyház kapuit azon rettenetes és válságos harc folytán, melyet szentséged világi hatalma, mely az egyházi hatalom compromittálása nélkül többé fenn nem tartható, és Olaszország újjáalakulása vivnak egymással : Olaszországé, mely századokon keresztül hordván külső és belső zsarnokság jármát, végre szabad nemzeti életet vivott ki magának és el van határozva, mindent veszélyeztetni, hogy újjászületését biztosítsa, s a kapitólt oly oltárrá emelni^ melyen a nemzeti egység szent szerződése megpecsételtessék. „Mindezek mellett is bc kell vallani, hogy a katholikus papság és a népszabadság közti visszavonás magva nem csupán a pápa világi hatalmával való visszaélésben rejlik. A világi elemnek az egyház isteni ügyeibe való keveredése szomorú következménye más régibb eredetű balfogásoknak. És mivel ezen balfogásokat nem lehet többé képzelt hagyományok köpenye alá rejteni, mert e köpenyt a tudomány előrehaladása ellebbentette, nagyon természetes, hogy a polgárisuk világ szemeiben szomorú ellentétet képeznek azok egy oly vallás isteni lényével, mely egyedül egyszerűség, szeretet- és tisztaságból van Összealkotva. Vajmi hamar tolakodott fel az anyagiság a keresztény egyenlőség szent fogalmába, melyre az isteni uralom, Isten szent igéje és a valódi apostoli hagyományok szellemében támaszkodik. És épen az egyházi tekintélynek ezen tiszta eredetétől való sajnálatraméltó eltávozásából történt, hogy az egyházi hivatalokra való választás joga a jobbak és erényesbek gyülekezetéből a világ hatalmasaira szállott át, vagy ha az egyházban megmaradt is, a világi javak- és tisztességekben gazdag oligarchiának jutott osztályrészül, mely aztán a szent széket a szolgaság bástyájává aljasitá. Igy lépett a testvériség kötelékei helyébe a passiv engedelmesség; és ez által megsemmisíttetett azon bölcs egyensúly, mely az ös időkben az egyház különféle méltóságai között létezett. Ebből származtak aztán a keresztényellenes elméletek az egyház kebelében létező kasztok- és szabadalmakról, melyek a magasabb és alsóbb rendii klérus, valamint ez utóbbiak és a világi rend között áthághatatlan korlátokat húztak. S igy öltötte fel az egyház kormánya azon anyagi egységet és aristocratiai absolutismust, mely oly homlokegyenest ellenkezik az evangelium szent tanaival. Ebből ered a tiszta hit helyét elfoglalt balhit, és az erkölcsiség szigorú egyszerűsége helyébe lépett theologiai sophismus. Ebből származik végre a clerus azon erkölcsi sülyedése, mely a távolságot közte és a nép között folyást növeli, s végre azt eredményeié, hogy a clerus által helytelenül használt egyházi halalomnak az által akartak a nép előtt tekintélyt szerezni, hogy ezt kiálták neki : „arra ügyelj, a mit neked mondanak, s nem a tettekre, melyeket látsz." Ha ez nem történt volna, akkor az egyház soha sem egyesitette volna egyházi hatalmával az annyira ellenkező világi uralmat, és minden időben megtartotta volna azon morális erejét, melylyel a népeket a zsarnokságtól -megoltalmazni képes leendett. Mihelyt azonban az egyház szent jogainak világi érdekekkel való összekeveredése folytán kényszerülve látta magát a kereszt helyett kardot ragadni jobbjába, tüstént bekövetkezett azon, az egyházra és polgáriasodásra egyenlően káros hatású viszony, mely annál tarthatatlanabbá vált, minél előbbre haladtak a nemzetek a társadalmi műveltség mezején, Az emberiségnek az erkölcsi és értelmi tökélyesülés felé való győzelmes hatedása azon tökélyesülés felé, hol kötelesség és jog, tekintély és szabadság, dogma és tudomány, egymással tökéletes öszhangzatban állanak, önkényfelen is azon meggyőződésre vezet, hogy ütött azon óra, melyben az egyháznak le kel! mondani világi hatalmáról, hogy azt a nagykorú népnek visszaadja. „Hogy a katholikus egyházférfiak a modern civilisatio vívmányaival kibékülhessenek, szükséges, hogy levetkőzzék azon világi terhet, és ismét azon tiszta szent spharákba emelkedjenek fel, melyhez az emberi szenvedélyek mocsarából felszállongó dögleletes kigőzölgés fel nem hathat. Mily fenséges hivatás vár reá az emberiség erkölcsi és politikai újjászületésének ezen nagyszerű időszakában. De előbb vissza kel! térnie a tiszta kereszténységhez, mely a vétket és tévedéseket nem világi eszközökkel, hanem az evangeliom tiszta igéjével, és a lelkész által szolgáltatott jó példával igyekszik leküzdeni. Ha ezen szellemi tényt véghezviszi, akkor ismét visszanyeri azon erkölcsi erőt, mely a keresztény egyháznak minden szétszórt tagját a katholicismus kebelében egyesíteni fogja, mely az üdvözítő szent tanainak egyedüli kifejezése lesz. És valóban azon szellem, mely jelenleg az egész világot arra lelkesíti, hogy az üdvözítő nevében a kül- és belzsarnokság jármát nyakáról lerázza, — maga az isteni szellem, mely a keresztény egységnek útjait egyengeti, hogy a testvérgyikos harcok és eretnekségen alapuló absolutismus utja örökre elzárva legyen. Napjainkban a forradalmak a keresztény szabadság azon szellemében kezdődnek, folynak és végződnek. mely azokat a népboszu véres viharától megóvja, és a szabaddá lett folyamnak nem engedi meg, hogy saját ágyában károsan dühöngjön. Jaj tehát az egyháznak, ha annak fejei világi érdekek által megvakittatván, ellentáll a népek jogos törekvésének, melylyel a polgári szabadságot,