Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-10-06 / 40. szám

alatt és a háborúságokban tudnánk dicsekedni (Róm. 5, 2. 3.) Kivált oda kell hatnunk tehát, hogy ezen prot. öntudat különösen a nép minden rétegeit is általjárja, mit főleg azáltal vélek elérhetőnek, ha protestáns egyházunk történelme népszerű felfogás és előadásban népünk tudomására hozatik, ugy az iskolák termeiben, valamint alkalmilag a templomokban is. Protestáns egyházunk ez idő szerint egyik fökérdésének tekintem továbbá még az úgynevezett „evangy. egyetemes gyámintézet, hála Istennek, már nálunk is felkarolt üdvös eszméjét is." — A mi a prot. öntudat a szellemi, az imez az anyagi téren. — Ámde ugy látszik, hogy az érdekeltség ezen intézet iránt még mindig csak bölcsőjében fekszik, bepólyázva sok helyütt a hideg részvétlenség szennyes rongyaiba. — Igaz ugyan, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem bizony a mai világban mindenesetre már kenyérrel is. — És ha mi önbecsületünkböl nem iparkodandunk fedezni egyházi és iskolai szükségleteinket, akkor bizony könnyen oda jutunk majd, hogy vagy mások kegyelmére, vagy legalább koldusfillérekre leszünk kénytelenek szorulni. — Azért mulaszthatlan feladatunk, híveinket napnap mellett arra serkenteni, hogy „egyebekkel jól tegyenek, hogy gazdagok legyenek jó cselekedetekben, s hajlandók az adakozásra," hogy mintegy „kincset szerezzenek magoknak jövendőre" (Tim. 1 lev. 6, 18). -- Egyházmegyénkben az esperességi fiókgyámintézet, mint tudva van, immár megalakult, de az alig megszületett gyermek most már erősödni és gyarapodni kiván; — ápolói itt Nyíregyházán várják gyülekezeteink protestáns buzgóságától a szükséges tápszereket. -Részemről ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy az év végével szent kötelességemnek tartandom, e gyülekezetek elöljáróit komolyan megkérdezni, vájjon mit tettek legyen e részben az egyház jövőjének biztosítására illető hiveik körében; s előre is kinyilatkoztatom, hogy a „kérlek téged ments meg engemet" sokszor oly igen üres szó, e tekintetben senki részéről előttem érvényességgel nem birand, mert nincs, nem lehet oly szegény és részvétlen gyülekezet, mely kellőleg felvilágosítva és megkerestetve, e szent célra legalább néhány krajcárt szentelni képes és kész nem volna. Áttérve még különösen egyházmegyénk viszonyaira, itt is főleg két tárgy áll előtérbe, mely figyelmünket kiválólag igénybe veszi. Az első az iskolaügy. Ha alapos — pedig az •— a mai kor imája: „népnevelés! jőjön el a te országod" — akkor illő, hogy mi is egész szívvel mondjuk el azt. — De a mig egyházmegyénkben itt a lelkész egyszersmind tanitó is lenni, s igy tettleg két úrnak szolgálni kénytelen, ott az ifjúság más hitfelekezetü, részben talán épen római kath. tanodákba is szorul, mert az egyházban sem tanitó nincs, sem a pap nem tanit, végre amott a tanitó csak ideiglenesen hivatik meg, sőt talán rendes hiványt is éveken át nélkülöz, s tulajdonképen csak is a hívek kegyétől függ : addig bizony nevelési rendszerünkkel megelégedve lenni, vagy attól óhajtott sikert várni egy csép okunk sincs, addig a népnevelés csak = kegyes óhajtás. — Hozzájárulnak nálunk még az iskolai felügyelet nehézségei is gyülekezeteink szétszórt fekvése miatt. Ezen bajokon segíteni az idő feladata ugyan, de nagyrészt a mienk is. — Nyerjen csak az egyetemes gyámintézet kellő gyarapodást, és nem lesz majd egy iskola sem tanitó nélkül. A felügyelet hiányosságát mi illeti, azt körülményeink között egyedül ti pótolhatjátok kedves lelkésztársaim, kiknek azt tenni jogotok, de kötelességtekben is áll, mire mint különben is az iskolák természetes felügyelőit ezennel tiszteletteljesen fel is hívlak. A másik t á r g y, mit ezúttal hallgatással nem mellőzhetek, ,,közpénztáraink oly feltünőleg tetemes hátralékaik.'1

— Ez ugyan nekünk magyar protestánsoknak közös bajunk, hogy mi alaptőkéket sokkal jobban tudunk előteremteni, mint a meglevőket kezelni és rendben tartani. — Minden pénztárainknál temérdek nálunk kivált a kamathátralék. — Ezer határozatokat hozunk ugyan e részben, de végrehajtani alig tudunk egyet vagy kettőt. — Az utolsó esperességi gyiilés megmutatta, hogy e nyavalyában mi is nyögünk. — A baj orvoslása rajtam nem fog múlni. — Maholnap elökérendem az illető kezelőktől a hátrálékok jegyzékeit az adósok neveivel együtt, kiket aztán külön-külön fel fogok a fizetésre szólítani és ez űtoni siker-nein-aratás esetében esperességünk körében egyenesen a nyilvánosságnak általadni, — a törvényes űtoni odiosus eljárás, vagy más kényszereszközök felhasználása s igénybe vétele csak a legvégsőbb menedéknek tartatván fen. Mindezeket immár összevonva, leendőinket e pár szóba foglalom: „mindenki teljesítse kötelességé t." — Értve a mindenki alatt ügy az esperesség elöljáróit, valamint az egyes gyülekezeteket, azok felügyelőit, lelkészeit, tanítóit — a presbyteriumokat, a pénzkezelőket és az egyházgondnokokat az utolsó egyházfiig. — Olvassuk meg újra meg újra „Egyházi Rendszerünket" s ez nem hágy eltévednünk vagy ellankadnunk azokban, a mik teendőink körébe vágnak; emlékezzünk vissza az egyházmegyénkben legközelebb lefolyt e g y h á z 1 átogatásra is, melynek jegyzökönyvét maholnap veendjük, s előttünk fognak állani hiányaink s igy teendőink is. „Az én Istenem pedig teljesítse meg nektek, valami nélkül szűkölködtök, az ö gazdagsága szerint, dicsőségesen a Jézus Krisztusban" (Filipp. 4, 19.) Ki megkülönböztetett tisztelettel maradtam Nyíregyházán, sept. 18. 1861. A GYÁMINTÉZET1 ÉVKÖNYV ÜGYÉBEN. Hálát adok a kegyelem Istenének, hogy hazai evangélikus egyházunknak meg adta érnie azt, miszerint már elmondhatjuk: a gyámintézet létesült. Még csak a kezdet elején vagyunk ugyan: de biztat a költő által e szavakban kifejezett gondolat: Minden nagynak apró a kezdete, minden idővel s halkan vészen erőt, és gyarapodva terül