Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-09-15 / 37. szám
egyházkerületi tanács is elálmélkodnék ítéleten. — „No de — mondák némelyek a főrendi gyűlés zöld asztalánál — a haza állapota jelenleg csendet, békességet kiván, ne adjunk okot a zavargásra, — adjuk meg a népnek, a mit kér/' Ha igy van a dolog : ám legyen, — „a haza éljen, veszszek el én bár" mondjuk a költővel. — Vajha az örségi lelkészek és tanitók nyomasztó szegénysége által a haza gazdagodnék! akkor krisztusi türelemmel hordoznák ők a nyomorúság keresztjét nem csak „kivételesen és ideiglenesen," hanem holtuk napjáig is. Több jelentéktelen ügyek elintézése után a gyűlés délutáni két órakor eloszlott. A hivatalnokok a fényes „Korona" vendéglőben gyűltek össze, evén és iván kiki saját zsebére. Í i •' '' • ! — A KOMÁROMI HELV. HITV. EGYHÁZMEGYÉBŐL. Augusztus elején. A dunántuli egyházkerületnek ezen legterjedelmesebb s majdnem legnépesebb megyéjével csak nagy ritkán — évek elforgása alatt is alig egyszer — találkozik az olvasó e lapok hasábjain, bizonyosan, mert nem mutathat fel valami pezsgő életet s a társmegyék közt nem foglalja el azon erkölcsi súlyt, mely okvetlen megilletné, ha a szellemi téren is a szám és a terjedelem döntene. Az utóbbi években azonban tűnnek fel itt is némely szellemi mozzanatok, melyek rendesen az ébredést szokták megelőzni. Kezdjük érezni hiányainkat, s bajainkon segíteni iparkodunk. Jelesen Amor incipit ab ego — tehát az én s az énhez legközelebbiek : Özvegyek, árvák s elaggottak jövőjérőli gondoskodás vágya érzetében áll a mi legelső életjelenségünk is, melyhez képest a lelkészi kar gyámoldai pénztárt a tanitóikar pedig magtárt alakított, itt ugy, mint amott nem minden harca nélkül a kezdet nehézségeinek, melynek még most sincs vége. Mert bár némelyek tehetösb világi hitrokonink közül, mint t. Madarassy Mór segédgondnok, Szalacsy István tanácsnok és Ordódy urak lelkesen karolták fel ezen Őket csak közvetve érdeklő szent ügyet, tetemes összegekkel járulván mindkét gyámoldához; mások pedig körükbeni segélygyüjtésre szives készséggel ajánlkoztak : mégis találkoznak jelenleg is mind a lelkészi, mind a tanítói igen tisztelt testület tagjai közt oly rövidlátók, vagy szűk keblüek, vagy erkölcsileg kiskorúak, kik a szentek ez egyességérŐl tudni mitsem akarván, különféle ürügyek alatt, meghatározott illetőségük beadásától vonakodnak,—kik ellen az egyházmegyei gyűlés némely kényszerítő rendszabályok hozatalára is érezte magát felhivatva, — jelesen a lelkészek ellen segédgondnok általi hivatalos megintetést, a tanitók ellen pedig jövedelmezőbb állomásra léphetés akadályozását, sőt világi törvényszék elébe idéztetést rendelt. Ugy látszik, hogy az egyházmegye teljesen bizik a lelkészek elleni alkalmazandó erkölcsi kényszer sikerében, mig ellenben a tanitók részéről már előre nagyobb ellenszegülésre számit , különben a kényszerítő eszköznek egyenlőnek kellene lenni, melynél fogva igen hihető, hogy világi törvényszék elébe addig egy tanitótársunk sem fog idéztetni, mig akad lelkésztársaink közt —- csak egy is — ellenszegülő, mert illő, hogy alkalmazzuk a szigort elsőben magunkra, azután másokra, különben is a nagyobb világosságnál vétkező, magasabb képzettségű lelkésznél nagyobbnak kellene a beszámításnak is lennie. — Azonfölül mivel egyrészt nagyon is elkéstünk már e téren is s nem tudjuk, hogy — ágostai hitrokonink példájára — az egyetemes egyház által mely órában szólittatunk fel gyámoldánk bemutatására, — hogy akkor valami szégyenletes csekélységgel ne kelljen előállanunk, másrészt a méltányosság és keresztyén szeretet ugy is azt kívánja, hogy kiki a mint Istentől vette az ajándékot, ugy sáfárkodjék abból: — igen illő volna, ha bold. Somody Zsigmond, e. m. pénztárnokunk indítványát s példáját közülünk kiki követné s az egyenlően kivetett éviadón felül a töke gyarapításához tehetségéhez képest járulna. Továbbá T. Enzsel Résö József tanácsnok ur, mint a vágmelléki tanítói egylet elnöke, bemutatta a már három éve keletkezett egylet alapszabályait, egyszersmind kiemelvén annak kézzelfogható jótékony befolyását, mit az egyházmegye 1860-ki jun. 6-kán ócsai gyűlése 18-dik pontja szerint következő szavakkal fogadott: „A nevelés sz. ügyétől áthatott tek. tanácsnok urnák ez imént felolvasott becses levele, ismét egy uj diszes virágot fűzött a nevelés körül egyházmegyénkben idáig különben is legtöbb buzgalmat tanusitott vágmelléki tanítói kar érdemkoszorujához ; dicsérő helyeslését nyilvánitá e szellemi mozgalom fölött az egész egyházmegye s ohajtá: vajha egyházmegyénk több vidékein is alakulnának a tanitó urak közt ily társulatok, mik később összeolvadván, siettetnék eljőni hozzánk az iskolai növendékek sziv és lélek képzettségének rég óhajtva várt üdvös országát, stb. Lelkem mélyéből üdvözlöm az egyházmegyét e téren! — mert ha a szívnek teljességéből szól a száj, — s e végzés az egyházmegye intelligentiájának belmeggyőződése s az e.-m. népiskolai bizottmány is valódi hivatását felfogván, minden oldalról kellő támogatásban részesülend : ugy ez igék a közel jövőben megtestesülendnek, sőt bátran elmondom keresztelő Jánossal: „elközelgetett, — sőt ime itt van ti köztetek a sziv és lélek képzettség rég óhajtva várt üdvös országa." Mint a gazda, ki évek hosszú során nem tataroz s nem javit épületén s egyszerre csak azt veszi észre, midőn csak egy kis szél kell hozzá, hogy nyakába szakadással fenyegesse háza : ilyenforma érzések közt kezdünk lenni mi is, m. u. most érnek meg egyszerre elhanyagolt vallási életünk minden keserű gyümölcsei! De ha ugy nézzük ezeket, mint a gyógyulni vágyó okos beteg az orvosságot : akkor jelen bajaink lesznek azon válság, mely a gyógyulás, a már is ébredező s kifejlendö közszelem csiráját hordja méhében. Az itt ott még csak szórványosan jelentkező, de mind inkább ragályossá válható s aggasztólag harapódzó egyházközségi zsurlódások, belzavarok, tettleges önbiráskodási kísérletek, a kor — vagy jobban mondva — az Ur intő szava, melyet, ha meghallandunk,