Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-15 / 37. szám

— más ajkú testvéreink nyelv és nemzetiségi jogai tiszte­letben tartása mellett az egyenlőség alapján, most a szaba­dabb léledzés korában oly intézkedések fognak tétetni, a milyeneket az előző években tenniük a temesvári híveknek nem lehetett s a melyek a nyomás iránt emelt panaszokat megsziintetendik; ezen intézkedés reménylése mellett fo­lyamodó értesíttetni rendeltetett t. lelkipásztor által a felöl, mikép a két prot. hitfelekezet közti egyesülés, — unió — csak némely külsöségekröli lemondás mellett lehetvén esz­közölhető, az istenitisztelet külalakján, a templom belrende­zésén változtatni, nemcsak nem tanácsos, de mennyiben annak eredete az unió alapszabályaiban gyökeredzik, nem is lehetvén, nevezett Szabó Györgynek egyszerű szertartá­sainkhozi hü ragaszkodása elismerése, méltánylása mellett az egyházmegyei tanács az egymás szertartásai iránti gyöngédség s kímélő szereteten kivül mást ajánlani nerh tud, mást tenni nincs hatalmában. Azt azonban, hogy a nagy innepeket előző bűnbánati heteken, legalább kétszer a re­form. egyház kegyes rendtartása szerint istentisztelet tar­tassák, annyival inkább méltánylandónak s a követ­kező időkben megtartandónak rendeli az egyházmegyei­tanács, mert teljes hitben van az iránt, hogy helv. hitv. híve­ink ezen kegyeletes óhajtása ágost. testvéreink nemcsak nem ellenzése,de dicséretes helyeslésével fog találkozni.— 8) Egyházmegyénk a bánáti egyházközségeken kivül 9 kör­ügyeletre osztatván föl, ezekben egynek kivételével a kör­ügyelők megválasztattak, kik is a következők : Bonyhai Beniámin tanácsbiró gyomai, Filó János lelkipásztor szen­tesi , Hajnal Ábel lelkipásztor békési, Papi Dániel megyei al­tigyész h.-m.-vásárhelyi, Szathmári Károly megyei főjegyző gyulai, Tóth Sámuel lelkipásztor nagy-majláthi, Juhász An­tal lelkipásztor makói, Juhász Béniáinin ny.-lelkipásztor öcsödi körügyelő,—a szeghalmi körügyeletben, Csák János lelkipásztor szembetegsége miatt a körügyelő teendőit legkészségesebb akarata mellett sem teljesíthetvén, más körügyelőválasztás iránt tétetett intézkedés. Négy körü­gyelő terjedelmes, Bonyhai B. ur legkimeritöbb jelentést, illetőleg javaslatot terjesztvén be, ennek alapján a népiskolai oktatás ügye érdekében célszerű intézkedések tétettek. Ha a körügyelök mindnyájan működhetnek saját körükben, a majdan beterjesztendett jelentések alapján bátorságot ve­szünk vagy mi vagy más avatottabb, a népnevelés fontos ügyében körülményes értesítést közleni. 9) Egyházme­gyénkben egy uj leánygyülekezet alakulván Csorváson, ide lelkész-tanítóul t. Nagy Bertalan ur választatott. Adja az ég, hogy ö mint valódi Nehémiás működjék hivataliban. Mi legalább részben ismerjük a csorvási hivek vallásos buzgalmát, és semmi kétségünk, hogy egy hű Nehémiás ve­zetése alatt rövid időn a plántaegyházról a legörvendetesebb értesítést közölhetjük; biztosító zálogul tekintjük e tekin­tetben azon tapintatos eljárást, hogy a zsenge egyház fő­gondnokul, e lapok tisztelt szerkesztője mint különben is csorvási földbirtokos, választatott, mely választást örven­detes tudomásul vett egyházmegyénk. 10) S.-esperes ur következő statistikai adatot terjesztett elÖ: Dömötör Károly, temesvári, Pap Mihály, gyulai, Mészáros László ittabei rendes lelkipásztorokul; Kecskeméti Sámuel, bánfalvai lel­kész-tanítóul ; Békésen ifj. Solymosi Gábor 17% évig di­cséretesen folytatott leánytanitói állomásáról — segéd­gyámul választatván — lemondott, helyébe okányi volt ta­nitó Tömösközi József; ugyanitt Pap Sándor, visszás há­zassági ügye miatt leánytanitói hivataláról önkényt lemond­ván, helyébe Bányai Imre szalontai volt fiiskolaitanitó; Sz.-Andráson Lipovszki Dániel iskolarektor készebb levén hivataláról lemondani, mint a népiskolai tantervhez alkal­mazkodni, az illető egyház e lemondást annál örömestebb vette, mert régi óhajtása szerint a fi- és leány isk olákat egymástól különválaszhatta, a fiiskola tanítójául Kovács Márton, előbb kenderesi 1V2 év óta nem hivatalosko­dott tanitó választatott. Mind ezen rendes hivatalnokok, mint szinte Szarka Boldizsár, Osvát Lajos h. m. vásár­helyi, Oláh József k. tárcsái s.-lelkészek bekebeleztettekül nyilváníttattak s ismertettek el. 11) Szkulián a Bánátban, ref. Kovácsházán Csanádinegyében a lelkipásztor s egyház­község közt keserű viszálkodás fejlődvén ki, ez Hajnal Abel t és Benedikti József békési kiküldöttek által békés uton el­intéztetvén, tudomásul vétetett. 12) Öcsödi lelkipásztor Sós Dániel ellen előbb az egyházkerületre, hol a folyamodvány formahiány miatt el nem fogadtathatott, most az egyház­megye eleibe terjesztetett kérelemlevél, számos, nagyrész­ben egy kéz irta névaláírással, melyben állíttatik, hogy ne­vezett lelkipásztor néhányak akaratából a nép megkérde­zése nélkül állíttatván a lelkipásztori hivatalba, — néhány panasz előadása után szabad választási jogukat visszaadat­ni kérik. A kérelemlevél a képviseleti presbyterium hivata­los tudomása nélkül terjesztetvén gyűlés eleibe ; ez a pres­byterium eleibe utasitattatott vissza, ennek nyilatkozatától feltételeztetik a további hivatalos intézkedés. 13) A gyulai egyházközségben a közelebbi évek alatt halomra gyűltek a bajok, melyek azt már-már az örvény széléig sodorták. A gyulai hivek azokat igen hibásan a szabad iskolázás el­törlése által vélik orvosolhatni : az egyelőre is mérgesekül mutatkozó bajok megvizsgálása, ha lehet, békés elintézé­sére Hajnal Ábel s Szathmári Károly egyházi jegyzők kül­dettek ki. — 14) Vésztön, hol a változott földviszonyok az egyházi hivatalnokok fizetése változtatását látszottak ajánlani e tekintetben az egyházmegye a canonica visitatiót bizta meg véleményadással. Egyébiránt volt földesurak gróf Wenkheim testvérek szép áldozathozatala az Ur oltárára pl. 6216 frt 20 kr. o. é. fele részben a mostani egyházi építkezésekre, másik felerészben örök alapítványul az egyház évi szükségei fedezésére; továbbá 106 hold földnek oly módoni adományozása az egyház belhivatalnokainak, hogy eddigi fizetéseik ne csonkittassanak; 3 hold faiskola, 3 hold temetési helyiségül; végre 100 hold ugy adomá­nyoztatott, hogy annak évi jövedelme, — melynek minél célszerűbb kezelésével a helybeni lelkipásztor, biró, s uradalmi tiszt bízattak meg, — munkatehetlen szegények és ügyefogyottak közt lesz szétosztandó, a midőn leghálásb köszönettel fogadtatott, n. s.-gondnok ur kéretett föl, a ne­mes grófoknak e nagyszerű adományozásért az egyház­megye leghálásb köszönetét tudomásukra juttatni. 15) Azon

Next

/
Oldalképek
Tartalom