Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-08 / 36. szám

kötelességeket leróvni, melyekkel minden liű protestáns egyháza irányában tartozik — örömnek, mondám, reám nézve percei ezek — mert e birodalomnak nyilvánításában eddigi működésem helyeslését és elismerését tanusitva találom, és midőn ily öntudattal lépek ezen pályára, csak szivem parancsát követhetem, csak azon érzelem és meggyőződésnek hódolhatok, mely eddigelé is életemben az egyházi téren vezércsillagom volt, tudniillik, hogy egyházunk jogai mindinkább szilárdittassanak és a törvény értelmében a jogegyenlőség és viszonyosság alapján fejlesztessenek. Ezen lobogó alatt kész voltam és kész vagyok akár mint közkatona, akár közbizodalom által oda utalva, mint vezér működni. A bizodalom tehát, mely ez órában erre jelölt ki, reám nézve egy oly szent ereklye leend, melyet síromig megőrizni és hivatásom pontos teljesítése által öregbiteni legfőbb szándékom és célom. Sok szenvedés és sok küzdelem között gyökerezett meg egyházunk szent ügye, tanúsítja ezt a múltban egyházunk történelme, tanúsítja a lefolyt gyászos tizenkét év, mely az önkénynek rideg képét viselvén, a szabad lelkiismeretnek korlátokat szabni akart; azonban az örök igazságnak tiszta hajnala reánk derült, és az erős evangyélmi szellem, szilárdság és kitartás engedte működésünket eredményre juttatni, és ezen dicső és ritka jellemvonásoknak egyedül köszönhetjük autonom létünknek visszaállítását. — íme a mai nap is arra van szentelve, hogy autonomiánkhoz tartozó és tizenkét év óta hiányzó intézkedésnek eleget tegyünk, és midőn ezt teljesitve látjuk, egyházi épületünk tetőjét végeztük be, melynek erős és célszerű fedele alatt, egyházunk köz-egysége mindinkább erősbödött — mert épen e szempontból kiindulva őseink egyházunk védbajnokai, majd egy századdal ezelőtt a sok létező sérelmek ellenében a központosítási elemben vélték az egyház szilárditását mindinkább nevelni, és innen eredt az egyetemes felügyelői hivatalnak létesítése, melynek alapja még 1773-dik esztendőben november 1-sején Ácsán, miután az úgynevezett evangelicus patronatus ott egy tanácskozmányra gyűlt volna össze, tétetett le — és igy, midőn ma a lefolyt szomorú tizenkét év után a felügyelői hivatal ujraszületését ünnepeljük. csak egyházunk egyik ősi sajátját üdvözöljük, mely sok tekintetben egyházunk gyarapodását elősegítette és azért mai nap ez intézkedésünk eszközlésében egyházunk függetlensége és beikormányzásunk önállósága is tanusitva lőn. Ez alkalommal nem mellőzhetem el azon férfiak érdemeit ís elősorolni, kik e polcon elődeim levén, a közbizodalomnak és tiszteletnek méltó felkentjei voltak. Báró Zay Péter egyházunk körül, érdemdús régi Zay-családnak méltó ivadéka, vala első egyetemes felügyelő, ki az egyházi ügyek tapintatteljes vezetése által személyéhez egész bizodalommal csatolta a központosítási erőket, és igy megkedveltetvén az egyházigazgatási könnyítő egyetemes gyűlést, az egyetértést, összetartást egyházunkban mindinkább növelte s szilárdította. Ezt követte hosszú évek során a nagyhírű Balogh Péter — ki jeles ékesszólása s tudománya által tiint fel — ő már az 1791-dik zsinatnak egyik legérdemesebb szellemi napszámosa és gyámolitója volt, ki is mint felügyelő az iskolák rendbeszedésére különös gondot és szorgalmat forditott. Ennek halála után látjuk báró Prónay Sándort mint egyetemes felügyelőt működni, ki is bölcsességgel, szende és tapintatteljes vezetéssel egyházunk érdekeit gyarapitotta és fejlesztette. Utána a köztiszteletben álló gróf Zay Károly erélyes buzgósággal mint egyetemes felügyelő kezelte egyházi ügyeinket, — a zay-ugróci tervezet, melynek nyomán az iskolákban egy okszerű rendszert kivánt életbe léptetni, eléggé jelzi az egyházi téreni élénk részvétét és érdemét. Es midőn ily érdemdús férfiak után, kik egyházi jogaink őrei és szent vallásunk minden külbefolyástól független szolgái voltak, hazánk mostani szomorú és aggasztó viszonyai között — habár különben egyházunk derültebb hajnalán, e polcra lépek: — nem tagadhatom el abbeli aggodalmamat, mely. jelenleg keblemet, midőn a cselekvés pillanatba megérkezett,tölti el,ha váljon megelelhetek-e a várakozásnak, —mely szeméyemben helyeztetett; — és azért gyarlóságom érzetében, mondom, aggódva foglalom el e széket, és csak is a nagytiszteletü egyetemes egyházi lelkes férfiak közremunkálása és gyámolitása, kik egyházunk hosszú éjjele alatt autonom életünknek oly hű őrei voltak, ad bátorítást, nyújt édes re-