Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-09-08 / 36. szám
ikhez az egyes polgárok is. Mi pedig a hevesi részt illeti: a mii amott a Kunság ekképen teszen, itt két egyház, u. m. a mező-turi és török-szent-miklósi, s a T. RolFon és T. Dersen lakó uraságok teljesitik magokhoz méltóan. Adja Isten, hogy ez a testvér-vendégszeretet se a kunsági se a hevesi (tulajdonképen külső-szolnoki) egyházak és uraságok keheiéből soha ki ne hűljön, sőt inkább erősödjék napról napra, annál nagyobb mérvben, mennél szükségesebbé teszik az összetartást hazánk és nemzetünk legszentebb érdekei. A mi az egyházmegyei gyűlésekre való utazást és annak költségeit illeti. Az egyházi belső vagy papi hivatalnokok közül néhányan olyan jó módban vannak, hogy ezt magok megerőltetése nélkül a magok alkalmatosságán és költségén is csak ugy megtehetik és meg is teszik, mint a világi gondnok urak és ülnökök. A kiktől pedig ez nem telik, azok vagy valamelyik világi ülnökhöz csatlakoznak, vagy saját egyházaik által, vagy azok képviselőivel együtt küldetnek el. Az egyházak képviselői is az utazási költségekre nézve saját erszényökre vannak hagyatva. E miatt, igaz, hogy némely távolabb eső kis egyházak képviselői már egyszer-másszor el is maradtak: és ezért egy ily egyház képviselője tett is indítványt, hogy az efféle költségek téríttetnének meg. De bármely méltányos legyen e kívánság, tractusunk pénztárának csekélysége miatt ez még mostanában teljesithetetlennek ítéltetett. Nem mellőzhetem végre hallgatással, hogy tractusunk a debreceni főiskola számára néhány évvel ezelőtt 500 pfrtnyi alapítványt tevén, a tökét ugyan magánál megtartotta , de annak 6 százalékát, azaz a 30 pfrtot, évenkint íizeti. Ugyancsak tractusunk pénztára egyházmegyei gyámintézetünket a mult évben 1000 o. é. frttal dotálta. És itt van helye megemlítenem a kisújszállási egyház, vagyis annak buzgó presbyteriale consistoriumának azon nemes szív sugalta tettét, mely szerint ugyanezen gyámintézet javára magát 4 év alatt befizetendő 400 o. é. frt adására kötelezte, mit közgyűlésünk előtt be is jelentett, mely által szíves örömmel s illő elismeréssel fogadtatott és mint követésre méltó példa egyházmegyénkben köröztetni rendeltetett. Valóban szép jele is ez a buzgóságnak. Mert ha e gyámintézel segélyezéséhez minden egyház ily arányban járult volna vagy járulna, ugy most a töke 6000 frt helyett 10,000-ből állana. Egyébiránt igy sem megvetendő a mi gyámintézetünk tökéje, mert az alapszabályok szerint már mintegy 200 o. é. frtig menő segélyeröről rendelkezhetik évenként; de a mely summa, nem levén még segélyezendő özvegy, árva vagy nyomorék, ez idő szerint a kamatok és a százalék másik felével együtt a töke nevelésére fordittatik. Megjegyzem még, hogy a heves-nagykunsági egyházmegye a 120 belső emberei közül csak 45 részvényes. Ha már az ekként előadott rovatokra visszatekintünk, ugy találjuk, hogy jótékony célokra a mult évben nem adadott több egyházmegyénk által körülbelül 400 o. é. forintnál ; és ha ezen summából a debreceni tápintézetre adott 164 frtot kiveszszük a többire nem jut több 236 forintnál. 100,000 lélek és 23,600 kr. és igy egy lélekre % kr. sem! ez valóban nagyon kevés ! A legszebb keresztyéni erényt ily kis mértékben gyakorolni valóban szinte megszégyenítő! Mert itt ne emlegessük se az agentialis 582 frtot, se az egyházmegyei szükségletekre általam feljebb kiszámított 366 vagy ha ugy tetszik 388 frtot, sőt, a mi ugyan különben még nem is adatott meg, a tanintézetre adott 164 frtot sem. Ez szoros értelemben véve egyik sem jótétemény, hanem részszerint munkadíj, részszerint oly kiadott tőke, melynek kamatját az egyházmegye a debreceni főiskolában képeztetett és onnan kikerülő lelkészeiben, tanítóiban, s más szükséges értelmes és tudományos hivatalnokaiban annak idejében megkapja. Az az igazi jótétemény, a mit csupán Istennek adunk kölcsön, és a minek megfizetését csak O Felségétől várhatjuk! Hát 100,000, magát a megtisztított vallás követőinek valló, az Istent lélekben és valóságban dicsérni akaró, az O Felsége átdásaira reászoruló, azokért, kivált mostoha időkben nagy buzgósággal könyörgő, azokat sokszor, még pedig bő mértékben meg is nyerő, azokkal nemcsak élő, hanem olykor vissza is élő lelkek Istentől vett javaikból, sokszor évenként vett 100-aikból és 1000-eikböI csupán V4 krt adjanak kölcsön évenként Istennek ? Bizony, ennek kamatjából meg nem élünk a síron tul, sem jó barátokat nem kapunk, a kik bennünket annak idejében a mennyei hajlékokban fogadjanak! — Mit cselekedjünk tehát? A már említettem fejenkénti egyházi adót pótoljuk meg legalább V2 krral, hogy igy fizettessék minden lélektől 1% kr. A ki pedig ezt itt, a heves-nagykunsági egyházmegyében sokallná és felettébb terhelőnek találná, azt utasítom az egyházkerületünkben legkisebb egyházmegyének a máramaros-ugocsainak példájára. Erről a folyó évi április 17-én s több napjain tartott egyházkerületi gyűlés jegyzökönyvének 49-ik száma alatt olvassuk, hogy a nevezett egyházmegye évenként minden lélekre 3 uj krt vetett ki ily célokra. Az teljesedik be tehát itt is bizonyos értelemben, a mit Betlehemről olvasunk M. 11. 6., mit igy lehetne alkalmaznunk: Te is máramarosugocsai egyházmegye, jóllehet legkisebb vagy a tiszántúli egyházkerület megyéi között; de azért semmiképen nem vagy kicsiny a vallásos buzgóságban, mert te 3 uj krt fizetsz fejenként közcélokra, midőn más egyházmegyék 2-öt is sokallanának. Mind könnyű ezt papirosra leírni, mondhatná valaki, de hát aztán az egyházak, melyek most is oly szegények, hogy saját egyházuk szükségeit is alig győzik fedezni, miből adnák meg ezt a nagy adót, már t. i. minden lélek 1% krt ? Nem akarom ismételni, miket feljebb mondék, hanem csak arra kérem a szegénységgel takaródzókat, hogy ha eddig szegények voltak: igyekezzenek lenni ezután gazdagok, t. i. szellemileg, a buzgóságban. En magából a perselyből, vagyis a vasárnaponkénti vagy ünnepnapi templombeli kincsetekből begyülendö összeget elégségesnek tartom a mondott szükségek fedezésére, ha ez az alamisnálkodás nem ugy gyakoroltatik, mint eddig hanem például ilyeténképen : Maradjon el a persely, maradjanak el a templomajtó eleibe kitett ládácskák: hanem a helyett számoztassanak