Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-01 / 35. szám

tában, mennyiben ezeket a kellemes és kellemetlen hordozza s épen ez föltételezi a fegyelmet." „Másfelöl a fegyelem közrehatás. Nevezetesen minden ijpvelés azon tényen áll, hogy az engedelmesség az ifjúságnak valami természetes , függés-érzetének eredménye. Tehát az ifjúság állandó akaratirányzatának tekinthetjük, hogy engedelmes; az engedetlenséget pedig ugy nézhetjük, mint akaratának pillanatnyi félbenszakadását Ha már a növendék azon paroxismusokat, melyek öt a fegyelem ellen láziták, az engedelmesség állandó törekvésével összehasonlítja : látja, hogy ama múlékony, az ö lényéhez nem tartozik, folytonos törekvéseivel ellenkezik, tehát szenvedő állapot, önmunkásságának félbeszakadása. Azon állapotban, melyben a szenvedélyek nyomják, magát rabnak érzi. A fegyelemnek tehát a szabadságérzethez kell fordulnia. Ezen érzetnek föl kell ébredni, ha a fegyelem helyes Tapasztaljuk, hogy a liberális ifjúságnál a szigornak azon foka nagy sikerrel használható, mely az illiberálisnál felette káros. Itt a fegyelem mint büntetés hat; mert az ifjúság érzi, hogy neki idegen akarat szerint kell idomulnia s nem magáé szerint. Épen azért a neveltebb ifjúságnak az észszerű szigor nagyon tetszik, mivel érzi abban a képző elemet s önszabadságát inkább biztosítva ismeri." Erziehungslehre 766—769. 1. íme tehát a fentebbi vonásokból láthatni, hogy a fegyelem nem erőszak, nem büntetés, nem a növendék nyakába sulyosodó szigor; hanem azon csendes lelki hatalom, mely a gyermeknek,az ifjúnak szépen belsejéhez fér,annak érzelmét, gondolkodását, akaratát, mint ezeknek valóságos és tulajdonképeni eleme, teljesen az egyén szellemében fejleszti, növeszti. A titkok ezen titkához a tanulmány karikára fűzött minden kulcsával sem lehet hatolni, mert az egyén a maga külön-és önállásával, empiricus alakjában a tudomány terén kivül áll. Altalános érvényű fegyelmi határozatokat egy katonai intézet számára uniformisokként szabni lehet, de iskolára, hol szabad és erős jellemeknek kell teremniük — soha. Ez azonban világért sem azt teszi, hogy tehát a tanitó minden elméletnek, minden tudománynak hátat fordítson, söt inkább szükség, hogy a fegyelem elméleti egyetemes törvényeiben tökéletes jártassággal birjon, mert a különös épen az egyetemesben fut össze s innen árad szét a növelő egyéniségén keresztül a specialitasokra. A növelőnek a gyermek és ifjú világ jeleneteit, foglyosabb tüneményeit búvárolnia kell, az anthropologia és psychologia nélkülözhetlen. Ezenkívül „bár csak egy különszak mestere lehet s kell is, hogy legyen, mégis szükség, hogy a tudomány egész világába benézett legyen s szaktudományi álláspontjáról mindenfelé nyilt és szabad tekintettel birjon." Gymnasial-Pádag. v. Dr. Kari Schmidt 271. I. De mindezek felett az egyéniséget, a kiváló személyiséget kell, hogy hangoztassuk. Ebben van azon titkos erő, bűvös hatalom, mely a gyenge lelkeket a maga körébe sodorja, azokat áthatja s felettök ellenállhatlanul uralkodik. Krisztus bizonyosan nemcsak elvont értelemben vett tudományával, de különösen rendkiviili személyiségének sajátságaival, egyéniségével hatott. Avagy nem látjuk-e, hogy egyik ember épen azt mondja, azt csinálja, mit a másik, s lehet tanultabban, mégis amaz csekély eredményt lát, ez dus sikernek örvend. Tehát az egyénben van valami, mi egyenlő cselekvés mellett a siker felett oly elütöleg dönt. Ilyen valaminek tartom a kedélyt. Ez a működő élet alapja, azon alapszín, melyen az élet nyilatkozatai, mint megannyi szines vonások, igy vagy amúgy veszik ki magukat. A kedélyt az életben általában, de különösen a tanítóban szerencsés befolyású, hathatós erőnek ismerem. A kedélyből emelkedik ki a szeretet. Szükség, hogy az emberben minden oly lény felé, kiről az Istennek képe sugározik, szeretet sugározzék vissza; de különösen a tanitó az, kiben a növendék iránti szeretet sarkalatos erény. Igaz, hogy testben, lélekben fejletlen tanitványcsoport az ő gyámoltalanságában inkább szánni, mint szeretnivaló, de szeretni kell bennök az isteni csirát, a jövendőt, a melyet hirdetnek. E szeretetből folyik ama nemes csirafejtésének vágya, vagy a tanítói hivatás iránt való szeretet. „E szeretet nem a huzamos iskolatartás iránt való természeti hajlam, mely gyakran gépiességgé válik; nemis azon törekvés, mely hiúságból vagy becsvágyból a növendékeket egy vagy más tanágban jó előrenyomni igyekszik: hanem a nevelői működés kedvelése, mely a mint Jean Paul mondja: a minden gyermekben rejlő eszményi embert kiszabadítani törekszik." Encyclopadie des gesammt. Erziehungs u. Unterrichtwesens, herausg. von I{. A. Schmid. 2. B. Erziehung: G. Bauer. A mi pedig a nevelő érzelmét, tevését lankadatlan erőben tartja, ez erőt mind jobban feszíti, az, az istenséghez, e minden erők erejéhez szorosan kapcsoló hit. E nélkül a teher alatt könnyen roskadó emberi erő valóban nagy és eredményeiben állandó munkát végezni nem képes. Ily nagy munka pedig a növelés. Azon nemzet már, mely a fegyelmet a növelésben nagy erélylyel és szerencsével gyakorolja s mely e részben különös figyelmünket érdemli: az angol. Wiese ezt írja : „Angliában azon véleményben vannak, hogy a növelésben az ismeretek szerzése másodrendű dolog, melyhez az élet alkalmat nyújthat; de hogy az ifjú ezen alkalmat megragadni, felhasználni tudja, erre kell már korán jellemét képezni, mert ebben való mulasztások későbben pótol— hatlanok." Alább igy szól: „Az angol életrajzokban ritkán találtam, hogy az ifjúi életben nagy szorgalmú tanulásról, tudományos törekvésekről stb. lett volna említés; annál inkább az indulatokon való uralkodásról, az akarat szilárdságáról, rettenthetlenségröl, csekély siker mellett is türelemről és kitartásról/' Deutsche Briefe iiber engl. Erziehung v. Dr. Wiese, Berlin 1855. 44., 45. 1. Ezeket pedig nem beszéddel, nem leckével, hanem ténynyel, élöpéldával lehet tanítani, ilyen a tanitó egyénisége, azért ama rövid, de mindent kifejező elv az angoloknál : „not meausures but men", azaz, nem szabály, hanem ember. Valóban az angol tanitó azon van, hogy a növendék inkább általa, mint töle tanuljon. „Ugy tetszik nekem, szól