Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-08-11 / 32. szám

kezik a történelem józan felfogásával. Hogy az Isten kijelentését az emberi szellemben ugy adták elő, mintha Isten emberi beszédben szólna az emberhez: ez az emberi gondolkodás azon természetén alapszik, miszerint az a nyelvben nyer testet. Nem is volt ugy előadva, hogy anyagi értelemben vegyék, miután a vallásos tudat, mely szülte, lényegileg szellemi volt és valóban csak is azok birják félreérteni, kik a hit szabálya és ismérvéül vették azt, hogy soha azzal fogalmat össze ne kössenek, a mit isteni igazságnak tartanak." A mi az embereket e kérdésre nézve tévútra vezette, kétségkivül az — mire már Herder is figyelmeztetett —, hogy a vallásigazságokat, a mint a községben élnek, oly okmányokból merítjük, melyek gondolkozásmódunktól lényegesen különböző modorban irvák, és azért, midőn átveszszük, ki kell azokat vetkeztetnünk a sémi világnézet képes burkából és a fogalom körébe átvinni. Bunsen két nagy művét szentelte e szerencsés gondolat bővebb kifejtésére és „Grott in der Geschichte" és a „Bibelwerk" főfeladata a kijelentés igazságait a sémiből a japhetiba ugy áttenni, hogy a bibliai igazságok bölcseletileg is felfogliatókká váljanak. Bunsen ugyanis az emberi mivelődés két főképviselőiül a semi és ári vagy japheti népcsaládokat veszi föl. Az elsőnek élén állnak a keresztyénség előtti időkben a héberek, a másodiknak élén a hellenek. A keresztyén korszakban a román és germán népek vették át az emberiség mi velődésének fejlesztését. Az ó és uj világ közt közepett áll Jézus személyisége, mint amannak befejezője, emennek örökérvényű előképe, melyről Bunsen „Gott in der Geschichte" III. köt. 9. 1. igy nyilatkozik: „Ha nem volna igaz hagyományunk nazarethbeli Jézus személyéről és három évi nyilvános tanitói tisztségéről, akkor egyetlenegy pillanat az emberiség szellemi fejlődésére az utóbbi 18 év alatt kényszerítene bennünket, hogy a világnézet ama hirtelen átváltozásának nemcsak indító, de valóságos okául egy egyetlen fönséges szent egyéniséget vegyünk föl . . . Semmi sem létezik a gyülekezetben, a mi már elébb egy valóban emberi, öntudatos személyiségben meg ne testesült volna ... A mi Istenben örökkévaló, az nazaretbeli Jézusban egy rövid emberéleten keresztül, de személyi tökélyben élt." -^Oíw ISKOLAÜGY. A PÁPAI HELV. HITV. FŐISKOLÁBAN julius 31-én záratott be az 1860—61-ík isk. év. — Ez ugyan magában nem volna elég ok, a miért róla e becses lapok hasábjain emlékezés történjék; hiszen annyi, majdnem 300 év lassú elforgása alatt is, alig jutott ezen főiskolának azon szerencse, hogy működése s élete a nyilvánosság eszközei által tudomásul vétetett volna. — Igy lehetne ez talán most is.— Élt s dolgozott fáradhalatlanul ezen intézet a tudományok veszta-tüze körül, s minta hangya, csöndesen, észrevétlenül. — Legyen szabad azonban ez alkalommal a csöndes magányból a nyilvánosság elé hoznunk a főiskola mult évi élettörténetét és statistikai kimutatását. Nevezetes volt a lefolyt év sok tekintetben, mint a remények és csalódások esztendeje. A mult 1859—60-ik isk. év bezártával azon édes reménynyel és boldog nyugalommal oszlánk szét, hogy majd a sept. 20 — 24-ki pesti tanári értekezlet mily szépen fogja megoldani azon kérdést: miképen kelljen középtanodáinkat ugy szervezni, hogy azok a nemzeti és tudományos művelődés, emberies képződés tűzhelyei lehessenek. Azonban szétoszlásával alig hihetők el csalódásunkat. Ezek után mult év october havában azon gondolattal kezdette el a tanári kar működését, hogy még egy esztendőt fog adni a lefolyt 9-hez, az átélt tanrendszer és terv nyomán. Azonban az oct. 26-ki fehérvári egyházkerületi gyűlés határozata az ezen dunántuli kerületbeli iskoláknak, az uj tanterv szerinti „haladék nélküli" átalakítását rendeli. Igy mindennek fel kellett forgaítatni és a tanításoknak november elsején újból kezdetni. Sajnálkozással kell megemlítenünk , hogy a pápai iskola ujraalkotójának , a fötanoda alapitójának, Márton Istvánnak százados születésnapját, nov. 23-át, minden legkisebb megemlékezés, ünnepély nélkül engedtük elmúlni. Talán, ha egy kis töredék-életrajz nem jelenik meg a nagy férfm százados bölcsőjénél: azt sem veendjük észre, hogy micsoda napra viradtunk november 23-án. — A megholt nagyok iránt tanúsított kegyelet, hálás visszaemlékezés erkölcsi kötelessége az utókornak. Közvizsgáink az átalakulás és politikai izgatottság dacára is, ugy tavaszszal, mint legközelebb juliusban, kielégitöleg sikerültek. Lehetően népes közönség előtt, mult hó 25—31-kén tartott közvizsgáinkon szerencsénk volt főtiszt, superintendens Nagy Mihály úrhoz és több egyházkerületi egyházi tisztviselő urainkhoz. Julius 30-kán délután, a főiskolában levő ifjúsági önképzőtársulat tarta örömünnepélyt. Ezen társulat 1839-ben alakult, 1850-től csak titokban élt, és most ezen ünnepély ál-