Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-06 / 1. szám

ződnünk, hogy egyházunk e tekintetben is uj életre ébredt. Mi a tudományosság állapotát illeti, nem állithatni, hogy a lefolyt év nagy és eredeti munkatétel éve lett volna, vagy hogy oly gyüjtőműveket mutatna fel, melyek nagyobbszertiségüknél fogva fényt árasztandnak korunkra; de igenis történtek szép reményekre jogosító kezdeményezések, s „a magyar protestáns egyháztörténelmi emlékek'1

megjelenése'buzditó például szolgáland multunk hasonló irányban történendő kutatására. Nem hallgathatjuk el pedig azt sem, hogy az egyházi napi irodalom terjedése által vallásügyeink ismerete és szeretete oly körökbe is elterjedt, hol ezelőtt azok iránt érdekeltség nem mutatkozott. Végül nem hagyhatjuk említetlentil „az oláh-moldvaországi missió ügyet, mely a lefolyt év vége felé hozatott szőnyegre, és már-már valósulása kezdeténél vagyunk. Igaz, hogyha Czelder Márton atyánkfia apostoli buzgósággal magát a szent, de tövises pályára fel nem ajánlja, elhagyatottságban élő testvéreink dolga tán még évekig elmarad; igaz, hogy ő, ha gyűlt is be már eddigelé némi segély, jobbára a maga pénzbeli költségével indult útnak; de adjunk hálát a kegyelem Istenének; hogy engedte érnünk a szent ügy megkezdését, mert erős a mi hitünk, hogy a főtiszt, superintendentiák Czelder Márton atyánkfiának tett igéretükhez képest nem sokára biztositandják haladhatását a megkezdett szent pályán, és akkor majd hálaadással nézhetünk az egyházi élet azon terére is, melytől mai napiglan az elmaradás szégyenével és bánatával kapjuk el szemeinket. S most szabadjon szemlénket még egy pár általános észrevétellel berekesztenünk. A haza jelen kétes állapota, azon válságos viszonyok, melyek oct. 20-ka óta alakultak, mindenek felett mindnyájunk vállvetett összemukédését, háborítatlan egyetértést tesznek szükségessé, s mi legkevésbé sem csodálkozunk, ha lelkes honfiak mindent mellőzendőnek tartanak, a mi a nagy közös ügy szerencsés megoldásától a figyelmet másfelé fordíthatná, vagy épen felekezeti érdekek előtérbe nyomulását eredményezhetné. Nem csodálkozunk nevezetesen, ha sokan a vallásszabadság ügyében vívott legközelebbi harcunk emlegetését hallani azon való félelemből nem szeretik, hogy az más hitfelekezetüeknél könnyen félreértésre adhatna okot s azon gyanút ébreszthetné, mintha talán felekezetünk emberei maguknak többet akarnának tulajdonítani azon politikai vívmányok érdeméből is, melyeket az egyetemes nemzeti magatartás eredményezett. — Mi e lapok mult évi folyamának 40-ik számában főt. Dánielik urnák adott válaszunkban nyilatkoztunk e részben; most sem mondhatunk egyebet, mint a mit akkor az evangélista szavaival fejeztünk ki - „Mikormindeneketmegcselekesztek, melyek parancsolva vannak nektek, azt mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk; mert a mit megkellett cselekednünk, megcselekedtük.u

(Luk. XVII. 10). — Ha a honfi a haza oltárára mindenét, életét viszi áldozatul, akkor is csak kötelességét teljesítette; de midőn a kötelességteljesítés nemes példáit Clio évkönyveibe följegyezzük, ezt azért tesszük, hogy a jövő nemzedékek az ősök nyomdokát keresve, hasonló szép tettekre buzduljanak. S valóban nem egy esetet tudunk a lefolyt protestáns mozgalom korszakából is, mely érdemes arra, hogy örökíttessék. Ugyancsak e kérdésre vonatkozik egy második észrevételünk. — Ujabb országos eseményeink folytán gyakran hivatkoztak a septemberi pátens szülte protestáns mozgalomra. E hivatkozások többnyire oly szándékból történtek, hogy sikerrel keresztülvitt ügyünkben követett eljárásunkat irányadóul vegyék a jelen nemzeti törekvések keresztülvitelénél is. De soha nem hittük volna, hogy találkozzék ember, ki a törvény nevében az önkény ellen emelt protestatiónkra oly célból hivatkozzék, mely e nézettel homlokegyenest ellenkezik. S ime Zsedényi Eduárd ur az esztergami értekezleten tartott ' beszédében a nemzetnek az 1848-ki törvényekhez való hű ragaszkodását helytelennek állítván , protestáns ügyünket is felhozá érvül, hogy, a mint mondá: „egyetlenegy felírásunk sem követelte az 1848-ik 3 és 20. t. cikkeinek helyreállítását, hanem a;s 1790. 20. t. cikk felélesztését/' Ha nem Zsedényi ur él ez argumentommal, hanem oly férfi, ki nem volt, vagy nem lehetett kellően beavatva a még oly fris emlékezetben élő mozgalom folyamába, legfölebb is tudatlanság rovására irnók e furcsa okoskodást; de Zsedényi