Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-07-28 / 30. szám

cél felé irányuljon tulnyomólag, mellyet magának tüzetös, feladatul választ a jövője iránt gondolkodni képes, vagy legalább már némileg határozott hajlamot tanusitó gyermek; avagy mellyre a körülmények vagy gondnokainak tanácsai vezérlik. (Folyt. köv.). „ Temetkezési lant" Irta Börzöli Gábor. Pécsett, a püsp. lyceumi könyvnyomdában, 1860. 8-ad rét, 122 lap. Nem tudjuk milyen régi, hanem még mind máig megvan prot. népünknél azon szokás, hogy temetések alkalmával a kántor vagy valamelyik tanitó egyúttal azzal is megbizatik, hogy részint az elköltözött által a rokonok és barátok sziveikben ébresztett fájdalom- és veszteségérzetet, részvevő, vigasztaló szavakban mintegy nyilvánosan is tolmácsolja, — részint, hogy az elköltözött nevében a rokonokhoz és közönséghez, amannak búcsúszavait intézze ; vagyis röviden szólva, még mind máig divatban van az úgynevezett oratio- és búcsúztató- tartás. E hagyományos és kegyeletes szokás ellen nincs szándékunk kifogást tenni, vagy azt roszalni; hanem azt igenis, a jobb izlés és a vallásos szertartások tekintélyének nevében óhajtjuk, hogy annak nyilvánulása, a mennyire lehetséges, megható s a közönségesen versbe öntött búcsúztatók compositioja és müformája, ha nem is épen magasabb költészet szárnyalása, de legalább olyan legyen, hogy azokat a műveltebb rész is mosoly nélkül hallgathassa. Hogy mennyire nem igy van ez mindenütt és mindenkor, azt hiszszük, velünk együtt sokan jól tudják, kik valaha bucsuztatós halottak temetésénél résztvettek; valamint azon sem kételkedünk, hogy sok embernek még most is fülében csengenek azon erőltetett és kegyetlen kadenciák, melyekkel a par force költővé ütött kántor vagy falusi tanitó az ö búcsúztatóját zengette vagy szavalta el, s a melynek hallatára nem tudta az ember, vájjon a kényszeritett költőt sajnálja-e inkább, ki kötelességből tehetségén követ el eröszakot, vagy a nyelvet és izlést, melyek még nagyobb részesei az erőszaknak. És ez nem csuda. Nem minden ember születik költőnek, s igy a kántor vagy tanitó sem tehet róla, hogy rosz verset ir, csak azért, mert nem ért hozzá, mert nem született költőnek. De sőt még akkor sem felelhetne meg kellőleg a kántor feladatának, ha költői tehetséggel volna megáldva. Búcsúztató kell; az alkalom véletlen jő, a gyászeset ritka és különös, s a versnek egy pár nap alatt készen kell lenni. Ilyenkor bizon nincs más mód,mint kiki ir olyat, milyent hamarjában tud, vagy felhányja az öreg fiókot és előveszi helöle azt, melyet tán még a mult században irt valamely vándor poéta s az alkalomhoz idomítja. Igy van a dolog segéd-és e tárgyra vonatkozó könyvek nélkül; ilyen könyvekhez pedig mindeddig igen kevéshez, vagy nagyon elavultakhoz folyamodhattak kántorjaink. Az emiitett hiányon kiván segíteni a fencimzett mü, s ha a benne foglalt s különböző életkorokhoz és esetekhez alkalmazott oratio- és búcsúztató- nemii darabok nem mind olyanok is, hogy a költői szabályok mindenikének megfelelnének, minden esetre olyanok, melyekről bizton állithatjuk, hogy a közhasználhatóságon kivül sok költői becscsel is bírnak s elárulják, hogy írójuk a cadentiacsináláson kivül a versírásnak még magasabb tulajdonaival és oly mértékben, meg van áldva, hogy tőle e nemben még sok jót várhatunk. Müve jóságát és használhatóságát igazolja már azon körülmény is, hogy azt tanitótársai kérésére és költségén adta ki s a baranyai egyházmegyében és annak környékén el van terjedve. Tartalma a következő: Előrész: Csecsemő felett. Vizbehalt kis leány felett. Szerencsétlen halálu gyermek felett. Kis árva felett, ki édes anyja után hamar elköltözött. Iskolás lányka felett. Lányka felett, ki súlyos nyavalyában halt meg. Egész életén át sinlődött lányka felett. Tizenhat éves ifjú felett. Ifjú lány felett. Ifjú lány felett tavaszi alkalomkor. Ifjú felett. Ifjú lány felett. Idegen földön meghalt ifjú felett. Menyasszony felett. Ifjú felett, ki atyjának segédkeze volt. Fiatal nö felett. Szülésben kimúlt anya felett. Anya felett, ki neveletlen árvákat hagy hátra. Midőn az anya kisdedével meghal. Anya felett. Özvegy nö felett, ki férje után hamar elköltözött. Férfi felett. Férfi felett, ki a közbecsület tárgya volt. Atya felett. Egész életén át szenvedett nyomorék felett. Agg anya felett. Öreg felett. Agg koldus felett. Garéi lelkész néhai tiszt. Oláh Károly ur felett. Boldogultnak búcsúja az övéitől. Atyjától és testvéreitől. Lelkésztársaitól. — Áldományok (Búcsúztatók): Csecsemő szülőitől. Csecsemő kisded testvérétől. Kis gyermek szülőjétől. Szerencsétlen halálu gyermek szülőitől. Árva gyermek nevelő anyjától. Gyermek, árva testvérétől. Testvér testvérétől. Gyermek öreg szülőitől. Iskolás lányka szülőitől. Ifjú búcsúja szegény szülőktől. Fiatal lány szülőitől, rokonitól. Menyasszony édes anyjától, vőlegényétől. 14 —16 éves ifjú szülőitől. Fiatal nö férjétől. Szülésben meghalt nö, férjétől, kisdedétől. Atya leánykájától. Nö férjétől, ha árvákat hagy. Férfi nejétől. Özvegy anya árváitól. Atya vagy anya árváitól. Férfi nejétől. Atya özvegyétől. Agg anya gyermekétől. Agg nőjétől. Több ideig sinlődött öreg nőjétől. Ápolatlan öreg jóltevöitöl. Agg koldus jóltevöitöl. Bucsu rokonoktól. Sirbeszéd, tanitó felett. K. J. Temetkezési Lant. Irta Börzöli Gábor. E könyvveli megismerkedést f.-baranyai esperes nt. Nánási Fodor Pál urnák köszönöm. Szerzőjéről nevén és jeles müvén kivül mit sem tudok. De ez teljesen elég arra, hogy a szerény szerzőt feltüntessem. Nem ismeretlen előttünk a szerencsétlen bottal ütött pegazus, melyen lovagolni szokott közönségesen a temetési szertartások körüli gyarló és szegény költészet, remény nélkül hagyottan a felöl, hogy szívet és lelket hóditó siralmas éneket zengve, a megszomorodtakat édes búval kesergetve, fájó mégis eny-