Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-07-21 / 29. szám

is összeköttetésben áll, — szabadjon, mondom, reményleni, hogy eljövend a szegény lelkészek közé, hogy példájával mutassa meg, miként kell a jézusi keresztet, a szegénységet, valóban papi lelkesedéssel tűrni s benne munkálkodni. Sz. I{. ur mondja: „Ha hivatalnok, hadd panaszkodjék; ha Istenben bizó szolga, nem fog stb." Guny ez! szerencsés körülmények közt élőtől a szegényekhez. Mire ama cigány szavaival felelek, miket ez a mezitlábát szép piros czizmának nevező s batárban mellette elrobogott urnák válaszképen adott: „Könnyű azs urnák az iveges hintóból besílni." Sz. K. ur sehogy semtud megszabadulni azon rögeszmétől, hogy a tagosítást pártolók gazdagodásért epednek, mert 715. lapon az ismeretlen cikkírót ismét azzal gyanúsítja, hogy kérdések kérdésévé teszi a gazdagodást. — E méltatlan gyanú kénytelenit Sz. K. úrtól azt kérdezni : „Talán minden egyházat Kun-Sz.-Miklóshoz hasonlónak, vagy csak kevéssel kisebbnek képzel? S mivel 10 — 12 tálas dalidóról beszél, nem hiszi, hogy nagyszámú szegényebb paptársainknak az elavuló s rongyolni kezdő köntös helyett is alig telik ujat venni, nem hogy oly nagyszerű lakmározásokra telnék, minőkről álmodozik! Hivatkozik Kálvin csekély fizetésére, mit Genf neki adott. De talán mellékesen a konyha felé kerülve, mint az ajándékot nyiltan elfogadni nem akaró hivatalnok házához, bevándoroltak teljesen kielégitő mértékben az accidentiák^ olyformán, mint a bodrogközi papokhoz ininden háztól a disznólábak, sódarok s egyebek oly számban, hogy családjaik el sem fogyaszthatják saját asztaluknál. — Vagy oly alakban, mint T. Keszibentett egy uri hallgató lelkészével : kölcsön kért 5 üres hordót szüret idején, és szüret után megtöltve küldte vissza azokat. Mert ha a nagy reformátorral ilyesmik nem történtek, s mégis a kevéssel megelégedés példaképéül álliltathatik fel: nagyon érdekes lenne, ha Sz. K. ur magát megszegényitvén, reducálná becsületes, nem mondom gazdag fizetését a Kálvin chartájára, — hogy mi szegény papok megszégyenítetve lesüthetnénk szemeinket !! — Ha már idézett tekintélyt: jobb lett vala a Jézust idézni. S vállalkozhatnék csak példa kedveért is arra Sz. K. ur, hogy egyházának jogerejü dijlevelét elszakítva, hallgatói közt csak házról házra járva élősködnék: ez még apostolibb jutalma lenne a lelkipásztorságnak a Kálvinénál is. Sz. K. ur a sóhajt is eltiltja a lelkész ajakáról, mert szinte a csak hivatalnok s nem Istenben-bizó szolga panaszkodhatik. Hát a Jézus, midőn felkiáltott ,,En Istenem! miért hagyál el ennyire engem" mi volt? hivatalnok-e csak, vagy atyjában hivő gyermek, Istenben bizó szolga mindamellett is ? Veszedelmes eszméül tünteti fel Sz. K. ur további amaz állítását: „a filiákon jobb az erkölcs." Azt én sem merem állítani átalánosságban, hogy jobb volna, de azt igen, hogy a pap irányában jobb, — ott kedvesebb is a pap, mert nincs alkalma a leányegyháznak mindennap az unalomig találkozni. A nem minden percben élvezhetön-kapkodás emberi természetünk gyengesége. — Debrecennek egy nem régen meghalt lelkésze, hatalmas egyházi szónoka évenként 5—6-szor lépvén szószékbe, annyira áhított volt, hogy az ö prédikátiói mindig megtelték hivőkkel a templomot. -- De hogy a filiákra térjek vissza, szeretettebb annak körében az egyház szolgája azért is, mert a rosz emberek általi sértegetés s ebből eredhető kedvetlenségeknek sincs gyakori alkalma. „A légben rejtező és érlelődő eszmétől fél Sz. K. ur, mely meghódítván az álladalmat, nem fogná kötelezni a polgárokat arra, hogy bármelyik felekezethez tartozzanak." Ha csakugyan bekövetkeznék is ez az idő, mint mondatik : „az egyház soha sem fog elveszni: tehát az az eset álland elő, hogy a ki a vihar alatt össze nem roskad le^késztársaink közül, az nyájteremtésre fog hivatni lelke sugallata nyomán. S ha teremt, lesz gyülekezete. A ki pedig a helyett, hogy a hullámok közül biztos révpartra vergődnék, még ideig óráig sem tudja magát fentartani a vizek felületén, s elmerül : bukását fájlalhatja az élvemaradó, de az igazság diadalát az ő halála bizonyára nem fogja késleltetni *). Az életre termett eszme a vihart kiállja, s fentartandja magát világ végezeteig ; az idétlen nyomorék szülött, vagy roskatag testben sinlődő elvénült öreg kívánatosabb, hogy sírba szálljon. Azért amaz, hogy ne legyen terhe az államnak; azért ez, hogy szabadítsa fel intézményeinek önsúlya nyűgéből azokat, kik abban üdvöt ha kerestek sem találtak. Az áradat által összegyűlt nép,ha magára hagyatik,hogy lehiggadjon,bizonyára tisztább fogalmakhoz jut, ha állami tekintély által sem kegyelt, sem üldöztetett hitbajnokok tanítása után önbelátása és lelki szükségletei szerint választ vallást. És a semmiféle tekintély s confessiók által meg nem kötött hitszónok, ha képes volt hívőket nyerni s minden állami védelem, de egyszersmind háborgattatás nélkül naponként területeket hódítóbbá teheti eszméit: jele, hogy életrevaló a mit hirdet s kívánandó, hogy éljen is ! Győzzön a mi jobb ! Ha egyszerre fel nem fedezhetné is valaki a valót, ha a tömlöc rabja nem nézhet is egyszerre vakulás nélkül a napba: igazságot szomjúhozó lelke valóban nem fog addig nyugodni, mig jobbnál jobb kinyomatál nem találandja fel hitéletének. — És az igy nyert gyülekezet fogja szívesen és emberül jutalmazni pásztorát; s viszont a tanításai szellemétől megélhetését feltételező lelkész fogja valóban épitni az erkölcsiség országát* A gyakran megujulható méltatlankodások lehetetleuitésén ne is igyekezzünk, ezt mondja, bár más szavakban, Sz. K. ur később, „hogy legyen alkalma a papnak a képmutató Farizeust és a világfi Sadduceust a jóra inteni s kötelességei teljesítésére buzdítani." Ez az okoskodás oda vezet, hogy a törvényszékek se gátolják az emberölést, mert ki találna menni a divatból, vagy tán helyesebben, forgalomból, gyakorlatból, és akkor, hiába nagy hasztalan ott lesz a tiz parancsban, hogy „ne ölj !" vagy a szegény pap aztán *) Jól mondja Gamáliel: „Ha Istentől van a tanács és dolog, ti nem bonthatjátok fel, hogy Isten ellen ne láttassatok tusakodni; ha pedig emberektől, magától semmivé leszen. Csel. IV. 17."