Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-07-21 / 29. szám

után újra nyomatott. Egy harmadik irat is jelent meg Schenkel tanártól e cimmel: „Bunsen mellett, Sfcahlellen" s szinte oly élénk kelendőségben részesült, mint a két előző társa. A vitával egész Németország foglalkozott. Ily rendkívüli szellemi munkásságnak szentelt heidelbergi tartózkodását időnként kellemesen félbeszakították Párisba, Bonnba és a király meghívására 1857-ben Berlinbe tett utazásai. — Ez utóbbi alkalommal, midőn az „Evangelical Alliance" Berlinben tartott üléseit jelenlétével diszitendö jelent meg, szerencsés voltam én is közelebbről megismerkedni a nagy férfiúval. Ewald, legbensőbb és báró Eötvös József igen tisztelt barátja által ajánlva, a legszivesb fogadtatásban részesültem és 8 napig a reggeli ülés előtti órákat mindennap nála töltöttem. Külső feltűnését, mely benső jellemének is hű kifejezése volt, azt hiszem, jól jellemzem, ha állítom, hogy Bunsen németnek olyan volt, mint a mi Deákunk magyarnak. Ugyanazon egészséséges kinézés, erős, kövérségre hajló testalkat, piros, a déli nap által gyöngén barnított szabályos arc, — nyájas, de szellemdus arckifejezés, lelkes s sokat mondó szemekkel véghetetlen kedves benyomást tettek mindazokra , kikkel barátságos beszélgetésbe ereszkedett. Rövid ismeretségem ideje alatt alkalmam volt tapasztalni, mity nagy áld,ás az egy országra nézve, ha oly férfival bir, ki a nemzet szellemi törekvései akármely ágának középpontjául van elismerve. Valahányszor meglátogattam, mindig más látogatókkal jöttem nála össze, hol egy rövid fél órai beszélgetés közben az illetők sok évi kutatásaik eredményeit tárták ki, ugy hogy, a mire másnak különben sok havi olvasást kell vala szentelnie, azt élőszóbeli előadás után megannyi negyed óra alatt és sokkal élénkebben tehette sajátjává. Első nap nála találtam a jeruzsálemi porosz consult, ki a sz. városban tett sok évi topographiai vizsgálódásainak eredményeit adta elő, és számos hibás adatokra figyelmeztetett, melyek az eddigi leíróknál találtatnak. Másnap nála mulatósom alatt odajött egy angol utas, ki a felső aegyptomi katarakták körül tett tapasztalatait beszélte el és azon vidékek geographiai viszonyait fejtegette, — s igy ment az folyvást. Csak ily uton lesz lehetővé egy egyéniségnek kora összes tudományos törekedéseinek színvonalára emelkedni és oly szellemi műveket alkotni, melyek azt egyetemleg visszatükrözni képesek. Midőn a magyar prot. egyház dolgaira került a beszélgetés , ügyünk teljes ismeretére mutató lelkesedéssel emelte ki autonomiánk melletti küzdelmünk magasztos voltát és kárhoztatólag szólott Haase , jenai tanárnak , különben barátjának, amaz ismeretes nyilatkozatáról, mely a bécsi ministeriumnak egyházunkra vonatkozó munkálatát azért dicsőitette, mert a németországi protestánsok ma sem birnak annyi községi szabadsággal, mint a mennyit ama ministeri rendelet nekünk akart octroyirozni. Igen bölcsen jegyezte meg erre Bunsen, hogy ha prot. államban nyirbáltatik meg a prot. egyház szabadsága, az sem üdvös ugyan, de legalább az egyház létele nincs veszélyeztetvé, mig a catholicismus közepett az állam discretiójára bizott protestáns egyház, lételének föltételeiben van veszedelemnek kitéve. S azért igen okosan cselekszünk, ha törvény által biztosított szabadságunkat, octroyirozott legfényesebb rendtartásért is, be nem cseréljük. (Folyt, köv.) SZ. K. URNÁK A PROT. EGYH. ÉS ISK. LAP 23-dik SZÁMÁBAN KÖZLÖTT „ŐSZINTE SZAVÁRA A LELKIPÁSZTORKODÁS ÜGYÉBEN MÉG ŐSZINTÉBB SZÓ. (Folyt, és vége). Emliti Sz. K. ur azt is, hogy a nép azt hiszi, hogy a lelkész kevéssel is beeri s elhagyja a 99 gazdag egyházat, hogy őtet, mint vezető nélkülit felkeresse, mert hisz a lelkésztől hallja, hogy nem földi, hanem mennyei kincs után kell törekedni. Nem hiszem hitben ily együgyűnek legparányibb leányegyházunk híveit sem. Egyébiránt meg kell vallani, az volna az igazi apostoli szellem és buzgóság, ha a gazdag jövedelmű városi papok elmennének pásztorkodni a különben is miveltebb, képzettebb hívektől, mint Pál apostol Rómából Korinthusba stb. Ha elhagynák a megvilágosított, evangyéliomi oktatásokkal jóllakott, s a templomot csak szép Actor hallgatásáért, időtöltés s mulatsága végett gyakorlókat, s elvállalnák a lelki s testi nyomorral küzdő elhagyatott egyházak gondját. Nem pedig roszból jóba, jóból jobba költözködnének. De ki lelkesül, ki buzdul ily vállalatra? Maga Sz. K. ur, —kitől a cikk végén a nagy leckét kaptuk, a mihez kellene alkalmazkodnunk — maga sem vállalkozott csak a moldvai atyafiakhoz sem, pedig az