Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-07-07 / 27. szám
előbeszéden kivül, mely a könyv tartalmához alapos történelmi bevezetést és felvilágosítást nyújt, tulajdonképen három főrészre oszlik a munka. Az első, mely 1—42 lapokra terjed, Pogner János előadását tartalmazza a pozsonyi evang. templom építéséről s annak viszontagságairól, 1636—1638. A második, 43—95 lapokon, Liebergott János naplóját foglalja magában, a pozsonyi evang. templom és iskola erőszakos elvételéről, és az ezzel egybefüggő némely általánosabb érdekű egyházi eseményekről, mint pl. a pozsonyi hires delegatum judicium működéséről. A harmadik rész, mely a 96-dik laptól a könyv végéig terjed , mintegy harminchárom okmányt közöl, a melyek mind magára a pozsonyi templom- és iskolaügyére, mind általában egyházunk azon időbeli állapotjára nézve igen nagy érdeküek. Pogner és Liebergott nemcsak kortársai és közvetlen szemlélői, de egyszersmind munkás vagy szenvedő részesei voltak azon eseményeknek, a melyekről irtak. Polgári és egyházi állásuk és müveltségök pedig, a mint ezt müveik világosan tanúsítják, kellő mértékben képesítette őket arra, hogy a mit szemléltek és tapasztaltak, azt hiven és pontosan leírják. Ezekből látnivaló, hogy az ö jegyzeteik a forrás, még pedig a közvetlen és eredeti történelmi forrás becsével és értékével bírnak; a mely érték reánk nézve annyival nagyobb, mert ezen jegyzetek most vannak kiadva legelőször, és pedig teljes hitelű, egykorú kéziratokból. Egyháztörténelmi műveltségünk jelen álláspotján pedig épen az ily forrásbecsü iratoknak kiadására van égető nagy szükség. Megengedem, hogy iskolák használatára, a külföld felvilágosítására, s általában külső kényszerrüségtöl indíttatva, írhatunk rendszeres történelmi müveket is egyházunkról; de a ki azt hinné, hogy ezen rendszeres történetírás ideje már általában és magától eljött és jelen van: az a történetírás tudományának és művészetének mezején való nagy járatlanságát árulná el. Tehát történelmi források felkeresésére, pontos lemásolására és kiadására van nekünk most mindenekelőtt szükségünk, a miben vajha a gazdagabb gyülekezetek, egyházmegyék és kerületek anyagi és erkölcsi támogatását teljes mértékben megnyerhetnek. Azonban, távolról se vélje a nyájas olvasó, hogy Pogner és Liebergott müveiben valami unalmas jegyzeteket és száraz adathalmazt vesz kezébe, söt higyje el, hogy ha van még szivében részvét az eltiprott ártatlanság és igazság iránt; ha képes még tisztelni az egyház, a vallás és iskolák érdekei iránti vértanúi hűséget és önfeláldozási készséget: akkor az említett müveket, melyeknek irálya is elég szabatos és élénk, a lehető legnagyobb érdekeltséggel fogja olvasni. Itt fogja látni, hogy egy az Isten dicsőségéért, és az ö igéjének tiszta hirdetéseért lelkesült gyülekezet, a legsúlyosabb és leggyászosabb időkben, elhagyatva, söt nyomatva még a róm. kath. polgártársak által is, több rendbeli legkeményebb császári letiltások ellenére, iszonyú fenyegetések között is, miként folytatja bátran és buzgón a maga templomának építését; miként veszélyeztetik életüket és vagyonukat, miként lépnék bátran a törvényszék elé ós nyugodtan seregestől a tömlöcbe e valódi igaz hívek, mi^ ként tűrik a sarcoltatásokat inkább, hogysemmint az Isten anyaszentegyháza és annak jogai iránti szerelmükben és hűségükben csak egy percre is csüggednének, csak egy lépésre is eltántorodnának. Itt látja továbbá a nyájas olvasó, hogy midőn már csordultig telt a pohár, s az üldözés vérengző vadai tépték és szakgatták az Isten bárányát, Pozsonynak evangélikus népe, még gyermekei és női is, miként védelmezik fegyverrel kezökben éjjel ós nappal az erőszakos elfoglalás ellen templomjokat és iskolájokat; és miután már csakugyan győzött az éveken keresztül folyvást működött erőszak, melynek fövezénylöi Pázmány, Szelepcsényi és Iíolonics nagyhírű prímások s bibornokok stb. valának, — a pásztoraitól megfosztott árva nyáj, miként gyűl össze lassan-lassan, s miként támad uj életre a hitnek tüzétől, mint a Féniksz önhamvaiból. Egy szóval: itt látja a nyájas olvasó a vallás iránti magasztos lelkesültséget oly dicső ponton, a milyenen azt csak az apostolok korában szemlélheti. — A pozsonyi evangélikus gyülekezet valóban mély kegyelettel s lelkesült önérzettel állhat meg nagy őseinek hamvai felett. Azok pedig, a kik ezen mind halálig hü ősöknek sanyargatói valának, nem tudom miképen állanak meg a történelem, és a mi ennél főbb, az Istennek Ítélőszéke előtt. Az okmányok, melyek eredeti nyelvökön közölvék, kétségenkivül nagy érdeküek lesznek a történetkedvelő előtt. Itt van gróf Illésházy Gáspár főispánnak, a pozsonyi gyülekezet egyik kitűnő pártfogójának kétrendbeli levele; itt vannak az építést letiltó kemény császári parancsok, s az azokra adott válaszok• Szelepcsényi György prímásnak többrendbeli nagy fontosságú levelei; Barkóczy prímásnak Mária Therézia felszólítására adott terjedelmes emlékirata, melyben részletesen előterjesztetik, hogy mikép kelljen hazánkban a protestáns egyházat rendszeresen elnyomni s kiirtani, mert a primás ur szerint, miként több társai szerint is, a protestánsság épen olyan bűn, mint az istenkáromlás, a rablás, a gyilkosság s többefélék. Vannak még itt több közérdekű és igen fontos más okmányok is. Mindezek után, azt hiszem, hogy ezen könyvet a tisztelt olvasó közönség figyelmébe és pártfogásába a legjobb meggyőződéssel ajánlhatom s íme ajánlom is. — Az igen tisztelt közrebocsátó pedig, ki e könyvnek világra hozásánál sem idejét és fáradságát, sem költségét nem sajnálta, s a ki a nevelés, tudomány és irodalom mezején mindenkor nagytiszteletreméltó nevét, szokott szerénysége szerint itt is eltitkolta, — fogadja tőlem a legőszintébb elismerés és tisztelet nyilvánítását. írtam Debrecenben, 1861. junius 23. Révész Imre.