Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-23 / 25. szám

leet, iskolákat, a prot. tanári kart és főleg néhai Turcsányi Jáuos tisztelőit, ismerősit, s azon számos tanitványit, kik 47 éves tanárkodása folytán lelkes előadásait hallgatták, kiknek akkor még gyenge sziveikbe oly erősen be tudá a boldogult oltani a haza és szabadság szeretetének magas erényeit pártolják e vállalatot nem csak a bold. em­léke iránti kegyeletből, hanem a kisorsoló iránti részvétből is, a melyet méltán megérdemel az oly igen agg nő, ki mos­toha körülményei dacára hét fiút neveltetett tudományosan a vallásnak s a hazának s köztük a két feledhetlen elhunytat: Turcsányi János győri és Turcsányi Lajos kőszegi ta­nárokat. Végül fölemlítjük még, hogy e könyvtár tartalmaz 59 földrajzi, 69 ó-classicai, 75 történelmi, 33 encyclopediai, 65 szépirodalmi, 33 theologiai, 72 irály-és nyelvtani, 29 politikai és bölcsészeti, 50 természettani és rajzi, 49 szám­mértan és csillagászati munkát, 39 isk. könyv-és szótárt, 70 darab vegyes tartalmú könyvet, — s hogy mindez, ezen 12 szakmák szerint mint 12 nyeremény leend kijátszva több leghitelesbi s magas állású személyek jelenlétében ; 13-dik nyereményt a szép térkép gyűjtemény teendi. A nyerő szá­mok t. tulajdonosai rögtön értesíttetni fognak magán uton s hirlapilag is a „Győri Közlöny" s e lapok hasábjain. A nyeremények minél olcsóbba kerülendő elszállításáról lehe­tőleg gondoskodva van. Ajánljuk még egyszer a mivelt prot. közönség párt­fogásába. NYILATKOZAT ÉS KÉRELEM. Biztos forrásból az esett értésemre, hogy a duna­melléki egyházkerület f. é. május 27-kén tartott gyűlésé­len, az egyh.-keríileti két aljegyzöségre beküldött szava­zatok felbontatván, az egyik aljegyzöségre senki sem nyert átalános többséget, s ennek következtében t. Peti József ur és én, tüzeltünk ki, — mint legtöbb szavazatot nyert egyé­nek —• ujabb szavazásra. — Nyilvánítom, hogy egyh.-kerü­leti aljegyző jeleltül fellépni nem kívánok, s nyernék bár átalános többséget, mégis kénytelen volnék az aljegyzösé­get el nem fogadni. Kérem tehát az illető egyházak t. c. lelkészeit s presbytereit, hogy engem a jelöltségből ki­hagyni méltóztassanak. Egyébiránt e tárgybani nyilatko­zatomat és kérelmemet főt. superintendens úrhoz is bekül­döttem. — Kecskemét, junius 4-dikén 1861. Fördös Lajos. A sárospataki ref. főiskolára tett legújabb alapít­ványok. (Harmadik közlés.) 47. Id. Mándi Péter 100 ft. kp. és régibb alapítvány S17 ft. 60 kr. 48. Debreceni ref. egyház 50 ft. 49. Porosz­lai ref. egyház 17 ft. kp. 50. Bük László, Margittáról 400 ft. köti. 51. Bujanovics Rudolf képviselő gyűjteménye 212 ft. kp. 52. Patay József 500 ft. kötlevél. 53. Bicskey ref. egyház (septemberben fog) 40 ft. kp. 54. Kauzsai Károly élte fogytáig évenként 10 ft. kp. 55. Juhász Lajos 40 ft. köti. 56. Szilas Balhás (fog) 57. Pataki János ésnejeBerger Emilia 1000 ft. köti. 58. Újhelyi Sándor és Újhelyi János 40 ft. köti. 59 Nyeviczkey Kristóf 120 ft. 60. Rimaszombat városa 500 ft. köti. 61. Peley István 200 ft. kp. 62. Vér­tesi egyház 5 ft. 63. Palóczi Horváth Mária 10,000 ft köti. 64. Id. Horváth Gábor 20 ft. kp. 65. Olcsváry Gábor 20 ft. 66. Horváth Miklós 20 ft. 67. Zsiró István 20 ft. 68. Héthy Antal 20 ft. 69. Horváth János 5 ft. 70. Böszörményi Jó­zsef 5 ft. 71. Tomcsányi Gyula 5 ft. 72. Kőröskényi Ferenc 2 ft. mind kp. 73. Szarka Ignác 100 ft. köti. 74. Nánási Oláh Károly 100 ft. kp. 75. Zsiday Dániel 100 ft. kp. 76. Ferenezy Lajos 100 ft. köti. 77. Jóny Tivadar. 100 ft. köti. 78. Keresztesi ref. egyház (Borsodban) 100 ft. kp. 79. Dr. Pongrácz Mihály 100 ft. köti. és 5 ft. készpénz mint kamat. 80. Diószegi ref. egyház 10 ft. kp. 81. Dadai ref. egyház 50 ft. köti. 82. Bártfai Szabó Károly 500 ft. 83. Nagyváradi Ajtay Sámuel 200 ft. kp. 84. Bártfai Szabó Sámuel 200 ft. köti. 85. Szepessy Péter 1000 ft. 86. Izsépi Antal 100 ft. köti. 87. Miskolczi takarékpénztár 150 ft. köti. 88. Lovász Miklós 100 ft. 89. Somosy Sámuel 100 ft. köti. 90. Bató István 50 ft. kp. 91. Bodnár Bertalan gyűjteménye kész­pénzben 64 ft. 90 kr. kötlevelen 20 ft. 92. Gábriel István 40 ft. kp. 93. Thurgonyi Sován Péter 40 ft. 94. Tóth Lajos gyűjt. 29 ft. 50 kr. Bodogh Albert gyűjt. 50 ft. 96. Dobosi egyház 6 ft. 97. Bakos Antal 20 ft. mind kp. 98. Láczai Jó­zsef. 100 ft. köti. 99. Török Pál superintendens a pesti egyház részéről 106 ft. 32 kr. kp. 100. Szabadszállásról 20 ft. kp. 101. Bizoni Károly 105 köti. 102. Nyeviczkey József 105 ft. köti. 103. Eszenyi Antal40 ft. köti. 104. Dar­vas Albert 100 ft. kp. 105. Mármaros-ugocsai egyház­megye 16 ft. 53 kr. kp. 106. Pacséri ref. egyház 18 ft. 107. Ó-moravicai ref. egyház. 12 ft. 108. Herceg Ferd. ref. lel­kész 5 ft. 109. Gróf Keglevich Gyula 20. 110. Keller Miklós 2 ft. 111. Szilágyi 2 ft. mind készpénzben. 112. Özv. Csepcsányi Jánosné szül. Szemere Erzsébet 100 ft. 113. Özv. Zsarnay Lászlóné szül. Szentmiklósi Anna 200 ft. 114. Keglevich Béla 100 ft. 115. Zsarnay Imre 100 ft. 116. Nagydobronyi ref. egyház 50 ft. mind kötlevelekben, ille­tőleg aláírásokkal. 117. Karádi ref. egyház 10 ft. 118. Ko­nyári ref. egyház. 17 ft. kp. 119. Várady Károly 200 ft. köti. 120. Gállik Sándor tiz évig 3 ft. 121. Bölcskövy tiz évig 5 ft. 122. Kovács Ferenc, tiz évig 5 ft. 123. Vályi Antalné szül. Ecsedy Mária 20 ft. 124. Lengyel Sámuel 20 ft. 125. Kisújszállási ref. egyház 50 ft. 126. Ungvári ref. egyház 20 fi. 127. Kabai ref. egyház 50 ft. 128. Dévaványai ref. egyház 20 ft. 24 kr. 129. Ónodi Pál 100 ft. 130. Tiszaesz­lári ref. egyház 12 ft. mind készp. 131. Vladár Kristóf 200 ft. köti. 132. Makláry Károly 5 ft. 133. Serkei ref. egyház 10 ft. 70 kr. 134. Megyaszai ref. egyház 25 ft. 10 kr. 135. Aszalai ref. egyház 12 ft. 136. Egressy Gábor a nemzeti színházban rendezett hangversenye jövedelmét 196 ft. 40 kr. 137. Szegszárdi ref. egyház 17 ft. mind készpénzben.. 138. Özv. Platthy Döry Krisztina 200 ft. köti. 139. Borbély Amália, báró Bánífy Pálné 1000 ft. készpénzben. Sárospatak, junius 14-dikén 1861. Erdélyi János, közigazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom