Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-20 / 3. szám

Szinte azt sem tudom meghatározni, hogy meddig tartott ezen antipathia az énekek iránt. Annyi azonban bi­zonyos, hogy még 1636-ban emlékezik róla Gelei Katona István hasonlóképen énekeskönyve élőbeszédjében, hol róla igy szól: „dicséretes és kegyes cerimonia tehát az éneklés az ecclésiákban még most is, olyan mindazonáltal, a mely nincsen telyességgel az isteniszolgálatnak állatjából, mely miatt valami viszálkodásnak kellene lenni az atyafiak között és vagy azoknak, az kik közölt és az éneklés bévett szokás, kellene kárhoztatniok azokat, az kik között nem szokás, mint a tiguruinbeliek közölt, avagy penig azoknak, az kik között szokatlan, azokat, az kik között szokás. Az miképen nem olvassuk, hogy az napkeleti és napnyugoti ecclésiák között a felett valami villongás lőtt volna egész 370 eszten­dőig." Sőt Bód Péter magyar athenasa (125. lap) Kabai Gellértről (Debrenceni pap 1681.) ugy emlékezik, mint olyanról, a ki 1677-ben munkát adott a reformátusok ren­detlenségei ellen a cultust illetőleg ily cim alatt: „Tradi­tionum humanarum flagellatio." E munka szinte ellene van az éneklésnek, mely helyett az egyszerit felolvasást ajánlja. De térjüuk a dologra. Mindazáltal, hogy Zwinglinek ének-antipathiája itt hazánkban is többeknél pártolást talált, megmaradt az ének­egység a két prot. felekezet között egész e század elejéig, ugy hogy ugyanazon graduállal éltek mindketten az isteni­tisztelet alkalmával; sőt még máig is meg van a rokonság. Ezt igazolja azon 1805. Pozsonyban kiadott: ,,uj énekes­könyv, mely a régi szerint alkalmatos igazításokkal és né­mely régi énekek helyett ujakkal jobbítva készítetett és kibocsáttatott az augustana confessiot tartó evangélikusok­nak a dunántul levő superintendentia által." Ez címe egy­szersmind a könyvnek. Hogy az eltérés csak az ujabb időkben történt ezt igazolja továbbá azon Győrben nov. 1811-ben az ottani egyház költségén kiadott énekes-könyv, melynek szerkesz­tője főtisztelendő Székács József ur tanúsága szerint Kis János, a soproni volt pap, költő és superintendens volt. Ezen most említett könyvbe felvétettek némely dara­bok a graduálból, de már igen nagy változtatásokkal. Idéz­zük élőbeszédéből az ide vonatkozót: „ugyanazért koránt sem akartuk ez által a reginek (alkalmasint az 1805. grad.) diszét és megöröködött tekintetét, melyet mi is becsülünk, végképen kiirtani és eltörleni; maradjon az ezután is, ha kiknek tetszik házi áhitatosságok körül egy becses haszná­latos könyv; de ha egyszer annak nyomtatványi egészen elfogynának, reményijük, hogy ez, melybe amannak javát s lelkét felvettük, helyét minden részben ki fogja pótolni." Mind a két most felhozott énekeskönyvben a módosí­tás minőségén kivül az a különbség, a mi reformátusok énekeskönyve közt, hogy amazokból szent Dávid zsoltárai teljesen kihagyattak, míg nálunk az még most is megtalál­ható. Az ok is meg van, a kihagyásra említve a győri énekeskönyv élőbeszédében, s igy hangzik : „Majd csak­nem felesleges valónak tartjuk azoknak, a kik ebben még zsidós zsoltárokat kívánnak megmondani: hogy ezen könyv tele vagyon keresztyén zsoltárokkal, azaz: Isten dicsé­reteivel." Még esak annyit jegyzek meg az ének egységről, hogy ez nemcsak Magyarországra szól, hanem Erdélyre is kiterjed, hol 1837-ben történt javítás, de már a most kézen forgó magyarországi énekeskönyv szerint. Költök. Valamint minden kornak meg van a maga irányadó eszméje, ugy vannak bogarai és fogyatkozásai is, melyek a tudomány tovább fejlesztésében szinte, miképen az irány­eszmék segédkezet nyújtanak a tudománybarátnak, különö­sen a multat illetőleg. Hol veszik ezek magukat, arról nem hiszem, hogy bárki is kielégítő feleletet adhatna. Én ré­szemről ezeknek alapját az illető korok körülményeiben hiszem feltalálhatni, melyek fejlődésükben az emberi ke­belre oly nagy befolyást tudnak gyakorolni, hogy az em­ber akarva vagy nem akarva,kénytelen nekik hódol ni. Először csak az érzelmet támadják meg, s ekkor még csak a sejtelem körében maradnak. Majd sejtelem köréből hosszú vajúdás után az észbe mennek át, s itt, mint valami villanyszikrák egyszerre megszületnek az eszmék, s az embereket testes­től, lelkestől magukkal ragadják. Ez tény: igy van, volt s lesz is inig az ember-ember, és a világ-világ lesz. A jelenről nem szólok, mert nem körünkbe vág; de a múltról igen, a meddig az illendő határok megengedik. Tudjuk a reformátori mozgalmak még Nagy Károly császár korában megkezdődtek, sőt még maga Nagy Károly is az előreformátorok közé tartozik. Ettől fogva a vallásja­vitásnak most még öntudatlan eszméje, bár többen estek érte áldozatul, mint valami havasról megindult hógörgeteg (lavina), mindinkább-inkább nőtt, mig végre az idők szá­zadinak bérceiről lerohanva, a római egyetemes egyházat, a világnak felét elborította, s Zwingli, Luther és Kálvinban előállt a vallás javításnak teljes tudatra emelt eszméje. Hogy mint foglalkodtatta ez eszme a népeket, arról nem szólok, mert ez lény, oly tény a melynek, ha jól em­lékezem a följegyzésre, 80 millió igazán hiteles tanúja (protestáns) van a világon. A kor bogaraira nézve, hogy ezek miképen, a kor uralkodó eszméjének salakjából állanak-e elő, vagy miből, szinte nem tudom, épen ugy nem, mint azt, hogy ezek egy­szerre az egész világnak sajátjai-e, vagy csak egyes né­peknek, avagy csak bizonyos osztályoknak. Akár mint áll a dolog, de ez is szinte tény, ezt egy vizsgálódó főnek sem lehet tagadni. Erős bizonyíték erre épen azon kor, a melyből most merítjük énekeinkre az ismeret vizét, hogy idővel necsak zöldeljen, de gyümölcsöt is teremjen, — s a mely bogará­val nem kis szolgálatot teszen régi egyházi költőink nevei­nek felkutatásában, miket az illető kor legnagyobb részt elfelejtett följegyezni. Oly szolgálatot tesz, ismétlem, c kor bogarával, hogy akaratom ellenére igy kell felszólalnom: „Szerencse, hogy vannak az embernek fogyatkozásai." E gyengéje a 15 és 16-dik századnak az illető irók azon különcségében áll, miszerint nem restelték nevöket a

Next

/
Oldalképek
Tartalom