Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-09 / 23. szám

ŐSZINTE SZŐ A LELKIPÁSZTORKODÁS ÜGYÉBEN. Feleletül ama cikk ivójának: „Hogyan lehetne a protestáns papság állapotán segíteni vagyonilag ugy, hogy az egyházak maguk is vagyonosabbak legyenek f — Prot. Egyh. és Isk. Lap 16. száma. Mindenben hibát keresni , vétkes hiúsági viszketeg; — de a miben meggyőződésünk szerint veszedelmes téveszmét látunk, azt a szeretetből tévedő előtt elhallgatni, szeretetlen s bűnös hanyagság. Ama cikket, melyre válaszolni akarok, ép oly veszedelmes téveszmének találom, hogy lehetetlen nem szólnom; de reménylem , hogy annak Írójánál kész a bocsánat, mert hittem és azért szóltam. Azt mondja ama cikk s ebből indul ki: „nem az a kérdés, hogy tegyük az erős egyházat gyengévé, hanem ez: hogy kellene a gyengét erőssé tenni ?u

A gyengitést a lelkipásztorok számának emelésében, az erösbitést a lelkipásztorok számának kevesbitésében s fizetésük emelésében találja. E szerint ismeretlen atyámfia a lelkipásztort az egyház terhének, a lelkipásztor gazdagulását emelkedésnek tekinti. Azonban, a kiben az a hit él, hogy a lelkipásztor jelenlététől — kit ő papnak és hivatalnoknak nevez — nem is függ a nép erkölcsisége, (488. 1.), az nem is gondolkodhatik másként, mert nem tekintheti a lelkészt másnak, mint oly ingyenélő hivatalnoknak, ki a beszedett fizetésért, mondhatni, semmit sem ad cserébe. Legtöbb ember téved az által, hogy a mit az életben nem talál jónak s kielégitőnek, azt a helyett, hogy javitani akarná, eldobni törekszik. Pedig ez a lehető legroszabb s keresztyénietlenebb gazdálkodás, mely megváltó helyett özönvizet bocsátana a bűnös embeiiségre. Igy tett Mányoki atyafi a canonnal és visitatióval (Prot. Egyh. és Isk. L. 15. sz.), igy tett atyámfia a lelkipásztorokkal. S honnan származik ez eszmemenet'? Onnan, hogy atyámfia nem tisztázá lelke előtt a lelkipásztorság hivatását ugy, mint azt Jézus és az apostolok példája és tudománya tanitja, mert különben nem tekinthetné az egyház terhének azt, ki az egyház szolgája, — s nem hinné azt, hogy a lelkész jelenlététől nem függ a nép erkölcsisége, ki hivatva van Jézus kicsinyeit a menny felé vezetni, Ha ezen állitások igazak volnának, bizonyára eszökbe jutandna híveinknek nem a „tagosítás,1

" hanem a kihasitás: a lelkipásztorok teljes nélkülözése. De hála a gondviselésnek, népünk a tapasztalat szerint még a kis falvakban is sokkal jobban ragaszkodik lelkészéhez, mintsem hogy legkisebb kedvet is mutatna nemcsak a kihasitásra, de a tagositásra is. Sőt naponként látunk példákat, mint igyekeznek a kis leány-egyházak is áldozattal és erőmegfeszitéssel azon, hogy saját lelkészük legyen. Honnan e különböző gondolkozásmód a fizető, a terhelt hivek, s a fizetést huzó lelkész közt? Onnan, mert az olyan lelkész, ki a tagositásféle eszmék barátja, a lelkészi hivatásróli fogalmait az élet visszaéléseiből meriti, — a lelkésztelen leányegyházak meg az egyetlen tiszta forrásból, Jézus evangyéliomából tanulják azt. A kis egyházacska a szentírásból azt tanulja, hogy „a jó pásztor az ö életét adja a juhokért — igyekszik az.ért ő is egy oly jó pásztort nyerni, ki életét az Ő boldogitására szenteli, ki őtet bajaiban s szenvedéseiben vigasztalja, tudatlanságában lépten, nyomon tanácscsal s példával segiti s serkenti. Tanulja a kis egyház is, hogy „sok az aratásra való gabona, de kevés az arató/' — ezért az aratók számát nem kevesbiteni, de szaporítani törekszik áldozatával is, mert olvassa Jézus életében, hogy ő istenember létére is csak 12 tanítványt szerzett, otyanokat, kikkel mindig velők volt, s nem 600 családot, — érzi gyengeségét, hogy ő neki mindennap van szüksége lelki támaszra s lelki eledelre, s látja, hogy bár kicsiny a szomszéd egyház is, azért annak lelkésze ott is minden pillanatban talál dolgot Jézus szőlejében, saját vezetőt keres azért, ki ő neki, a szerény kis egyháznak is megmutassa Jézus után az utat. Természetesen az ily együgyü nép azt hiszi, hogy a lelkész kevéssel is beéri s elhagyja a 99 gazdag egyházat, hogy őtet, mint vezető nélkülit fölkeresse; — azt hiszi, hogy a lelkész tud szegény is lenni, mert hisz lelkésztől hallja, hogy nem földi kincs, hanem mennyei kincs után kell törekedni ; — olvassa Jézus utasitását, melyet tanítványainak ád, melyben őket inti, hogy aranyat és ezüstöt ne szerezzenek. S midőn a kis egyház a lelkészről ily fogalmat szerez ma-