Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-05-26 / 21. szám

hogy a gondolkodó alany és a dolgok, a tudalom és tárgyi lét, a szellemvilág és természet lényegökben egyek, azonosok; s épen ez azonosságban áll mindkettőnek igazsága. Valamint a tudalom, gondolkodás nem puszta tudatforma, hanem lét is egyszersmind (cogito ergo sum) : ugy a dolgok nem puszta nyugvó holt realitások, hanem okosságot, észt rejtenek magukban; más szavakkal, „hogy ha a világ érthető, az onnan van, hogy egyszersmind értő is; hogyha mond valamit a világegyetem az embernek, az onnan van, hogy van valami közössége az emberrel; szóval, hogy az igazi első való nem az anyag, hanem az ész." Az azonosság ez eszméjét már Schelling kimondotta volt; ö is tanította, hogy a természet és szellem, subiectum és obiectum közt van egy indiíferentialis pont, melyről kell a dolgokat philosophiailag tekinteni. — De a dolgoknak ily szempontból való szemlélése nála csak kimondott követelmény, az azonosság pedig kifejtetlen maradt. Hegel fejté ki logikájában azon észi föltételeket, kategóriákat, melyek a természeti és szellemi életnek közös alaptörvényeit képezik. Nem is alaptörvényeit, hanem óletföltételeit, — észi lehetőségét, eszméjét a dolgoknak. Helyesen mondatik, hogy e philosophiai rendszer szerint első levén az ész, az eszme, a dolog csak ugy fogatik föl, mint teste amannak, a jelenség csak kifejezése a törvénynek. Itt alapul épen a tapasztalati és eszmei bölcselet eljárásának különbsége, — itt rejlik annak magyarázata. — Miután nem a dolgok szülik az eszmét, sőt azok ennek jelenségei: ezért nem a dolgokból kell kifejteni az eszmét, nem azokból kell kikeresni az igazságot, hanem az eszméből magyarázni a dolgokat. — Igaz, hogy maga az eszme, megtestesülés nélkül ép oly kevéssé igaz valódiság, mint a dolgok külső látszatai, ha azok fogalomellenesek: de itt nem is arról van szó, hogy a puszta eszme akar érvényesíttetni a valódiság ellenében; hanem hogy a kiindulási pontnak kell az eszmébe tétetnie, a dolgoknak kell ahhoz alkalmaztatniok, a külsőnek kell a belső szerint meghatároztatni, nem pedig megfordítva. Vegyünk egy concrét példát az erkölcsi világból. A jó cselekedet eszméje, a jó szándék, mely akkor válik valódivá, ha a tett végre is hajtatott. — Az eszmei bölcselet már azt mondja, hogy a jó tett megítélésénél nem ugy járunk el, hogy nézzük először annak külső jelenségét, — s mert azt jónak látjuk, — ebből következtetünk vissza a jó szándékra; — hanem a jó szándékból indulva ki, mondjuk, hogy az abból szülemlett cselekedet jó. Sem a jó szándék magában rnég nem jó tett, sem a végrehajtott tett nem jó, jó szándék nélkül. De annyi bizonyos, hogy a jó tett csakugyan a jó szándékban találja végigazoltatását, melyből szülemlett; tehát oda kell visszavitetnie, ahhoz méretnie, a miből kiindult. Igy általában a dolog az eszmében leli igazságát. E visszatérés nélkül nincs valódi igazság. Vagy más szóval, — a dolog csak azért, mert az eszme teste, még nem igazság; sőt egyelőre épen mássá annak; mert ez külső, amaz pedig belső. Az eszme, a midőn testet ölt, egyelőre következik magából, mint a mag, midőn felhasadván, életerejét a csira, szár, levelek, virág kocsány, him-és nöszálak stb. kiilönféleségeibe önti szét. — Csak, ha ugy fejlett a virág, hogy gyümölcsöt hozván, annak ismét életdus magvai lesznek, szóval, ha oda ment vissza a fejlés a honnan kiindult, akkor lehet azt igazinak, valódinak mondani, de mindaddig nem: igy van általában minden dologgal az eszméhez való viszonyában. A világ is, ámbár a véghetetlen szellem müve, csak akkor lesz bevégzett tökélyü, csak akkor éri el lételének igazságát, ha Isten országává lesz, ha az isteni logoshoz visszatér teljesen és egyetemesen. S valamint nem maga a világ alakul át saját erejéből Isten országává, nem ebből szülemlett, hanem az atya kebeléből alászállt logos alakítja meg az Isten országát e világban : ugy nem a dolgokból lehet kifejteni az igazságot, hanem a dolgokba kell belé vinni azt. Ez az értelme és elve az eszmei bölcseletnek; ily értelemben igaz a tétel is, hogy a mi észszerű, az való, és a való észszerű. — Az azonban, hogy „a mi való (vulgáris értelemben) már annál fogva észszerű is", valóságos elferdítése, teljes meghamisítása ama tétel értelmének. — Pedig hogy e rajznak írója is vulgáris értelemben veszi a valót, mutatják későbbi tételei, melyekben a többi közt mondja: „Mi megtanultuk tőle (t. i. Hegeltől) a valóság (reálitás) tekintélyét elismerni. — Ma már kitudunk benne lesni egy legfőbb eszmét ; s midőn nem is vehetjük ki benne ezt az eszmét, bizonyosak vagyunk, hogy elvégre mégis nyilvánulni fog. A mi van, joga van lenni reánk nézve" stb. Valamint igaztalan a realitás tekintélyével vádolni e rendszert, melyben a hangsúly az eszmére van fektetve *); szintoly hamis azon következtetés, hogy a szerint kevésbbé bajlódunk azzal, a minek lenni kell, mint azzal, a mi van. — Sőt egészen ellenkezőleg. A tapasztalatra nehezkedö bölcseletet illetheti a Stabilismus vádja, mely az igazságot megszokván a dolgok külső valóságából állítani össze: nem bir indokkal az élet átalakítására ; ellenben az eszmei bölcselet nyílt felhívást foglal magában, mindent megeszményiteni, átszellemesiteni. Ismét helyesen és jellemzöleg mondatik a kézalatti rajzban, hogy az eszmei bölcselet szerint „nem vetjük a tényeket a személyes reflexió szeszélyei alá, nem huzzuk önkénytesen meghatározott kategóriákra, hanem azonosítjuk magunkat a dolgokkal, hallgatjuk szózatukat, igyekezünk mintegy tetten kapni létezésük rejtélyes titkát, — engedjük, hogy vigyen minket a világegyetem bennséges törvényeinek kibonyolodása" stb. Valóban ugy van, — az eszmei bölcselet tárgyilagosságot követel az egyoldalú subjectivitás ellenében; nem a dolgok megcsontosult külső rendszerének tárgyilagosságát, hanem azoknak az egyéni tetszéstől független= eszmei mivoltát', azt sürgeti, hogy ugy fogjunk fel mindent, *) Mily igaztalan e vád: mutatja csak az is, hogy mások meg egyoldalú idealismussal vádolják. *