Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-05-26 / 21. szám

egyházmegyéket nem ismerik. Hol épen ez okon gyakran a derék, érdemes lelkészek is a külön­böztetni nem tudók által kevés tiszteletben, de annál több fel sem vevó' mellöztetésben része­sülnek. E bajokon tehát segiteni kell, még pedig a legkönnyebben kivihető, legbiztosabb, leggya­korlatibb uton, a kisebb s önállólag lelkészt tisztességesen dijazni nem tudó egyházak affiliá­lása által. Itt tudom, több elfogult inpracticus meg­rettenve hökken vissza, ki a protestantismus biztos fenállhatását, továbbgyarapodását a mi viszonyaink közt, lelkészeink nagy számától föl­tételezi, ki minden lelkészben egyházunk védfa­lát, hitelveink terjesztésének elöharcosát tekinti. Én is egyházunk védíalát, hitelveink elöharcosát tisztelem a prot. lelkészben. De mig a hon forró szerelmétől lelkesült s egyszersmind becsületesen élelmezett, ruházott katonát hősnek tudom tar­tani ; addig az elrongyollott, kiéhezett nyomorult, s roszul fizetett zsoldért is fegyvert hordozni kényszerült szolgákat hitvány csőcseléknek te­kintem. Ugy vagyok meggyőződve lelkészeink­ről is, s dobjanak bár követ fejemre, én meggyő­ződésemet leplezetlenül kimondom. Csak az em­beriség szent ügyéért lelkesült, diszes de nehéz hivatásukat buzgón betölteni akaró, erre képes s egyszersmind tisztességesen díjazott lelkészeket tudom megannyi evangyéliumi hősöktil tekinteni, Mig a pusztán kenyérkereseti kényszerből papi pályára lépett s még ezt sem talált tehetetlene­ket, vagy a nyomor alatt lélekben megtörteket ilyenekül tekinteni nem tudom. Egész tisztelet a kivételeknek, mert hogy ilyenek is vannak, nem tagadom; de egy,-két fénylő napsugár még nem éltető meleg, s egyházunknak éltető melegre van szüksége. Isten látja lelkemet, én a jézusi elve­ket nemcsak hiszem és vallom, de az egész emberi­séget ez elvek vallói- és követőivé szeretném tenni; mindazáltal a győröcskei 100 ft. jövede­lemmel sem biró s egyházfiánál kosztolni kény­szerült lelkésztől még sem birnám követelni, hogy az mind a lelkészi hivatal folytatására megkíván­tató ismeretekkel birjon, mind hivatalának buz­gó betöltésére ernyedetlenül lelkesülni tudjon. Egyházunk védfala az erkölcsiség és tiszta tudo­mány. Elül küzdő hősei, a tudomány tiszta vilá­gával, a lelkesedés fáradhatlan buzgóságával felfegyverkezett lelkészek, nem pedig az imitt­amott összeszedett prédikációkat, jól roszul be­tanult, minden évben elől kezdett s újra végig ismételt léviták. Nekünk a szó teljes értelmébeni lelkészekre van szükségünk, olyanokra, kik mind tudományos készültséggel, mind buzgó akarattal, lelkesedéssel, mind az egyházi élet vezetésére megkivántató ügyes tapintattal, mind állásuknak megfelelő egyszerű s mégis tisztes megjelenéssel bírjanak. Ilyeneket pedig csak ugy nyerhetünk, ha leendő lelkészekül nem leszünk kénytelenek minden kiképezhetetlen kapakerülőt elfogadni, s ha a vállalkozott tehetségesek lelkierejét az anyagi szükség alatt megtörni nem engedjük. Ezt pedig akkor tehetjük, ha minden egyes lel­kész számára, nem ugyan fényes és rangos, de mégis legalább a mindennapi szükségeket fedező tisztességes jövendelmet biztosítani tudunk. Ezt szerény véleményem szerint az affiliá­lási uton tehetjük legbiztosabban, legkivehetőb­ben, az egyes hallgatók nagy megerőltetése nélkül, s a célt mégis elérve. Alkossunk minden három-négy kis egyházból egy lelkészséget, s azt nyerjük vele, hogy mind a fizetők terhén könnyebbíthetünk, mind a tisztességesen fizetett lelkészben a szükséges kellékeket megkívánhat­juk. Higyék el nekem, kik a lelkészek legio- szá­mában vélik találni a protestáns egyház biztosi­tékát, ama három vagy négy egy lelkészséggé alakult egyházban sokkal több hatása leend egy derék, buzgó lelkipásztornak, mint a mostani lelkiekben és testiekben sínylődő négynek. Ne higyék nagyon tisztelt hitrokonim, mint­ha a reformatio elvéből folyó s tőle elválhatlan postulatumként helyezték volna őseink minden szögletbe papot. Nem, ezt ama nehéz idők egy­házunkat halállal fenyegető üldözései ellenébe szegezett önfentartási ösztön kívánta igy. S az üldözött üldöztetése tárgyán, mint legféltobb kin­csén magasztosult szeretettel csügg; innen lehet kimagyarázni amaz önfeláldozó, valóbaji hősies készséget, melylyel ifjaink vallásunkért az ül­döztetésen kivül még a szükség martyrjaivá is szentelték magukat, s épen ezáltal, midőn pa­pokká, egyszersmind a reformatio hőseivé is lettek, s exaltált lelkesedésükben elég erősek voltak megküzdeni az anyagi nyomorral. Azt sem »

Next

/
Oldalképek
Tartalom