Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-05-19 / 20. szám

két embert bármikor is szivesen elfogadnék; de igazán szólva, ahhoz, hogy minden tavaszszal 16 harangozó járjon a nyakamra (hát a hol 63 van ?!), bizony nem örömest adnám beleegyezésemet; visitatio nélkül pedig a harangozóhoz körülbelül még ugyanannyi ügyes-bajost is lehetne számítani. Hogy emberi institutio e földön tökéletes nincs : ez bizonyos; de hogy az évenkénti esperesi visitatiónak sokkal több jó mint rosz oldala van, és hogy az mind az egyházakra és iskolákra, mind a lelkészekre és tanítókra jótékonyabb befolyású, mintsem hogy azt, annak netaláni némely kinövéseinek nevetségessé tétele, vagy annak kezelőinek kifigurázása által haszontalannak megmutatni, vagy korszerűtlenné tenni lehetne : azt határozottan állítom, még pedig alapos és csalhallan tapasztaláson épült okokon; s nyugodtan elvárom — ha Isten éltet — midőn cikkíró is azon vallomást fogja tenni, mit egy nálánál tagadhatlanul nevezetesebb, s az egyházi irodalom mezején is jól ismert, köztiszteletben álló férfiú előttem e cikkre vonatkozólag tett: „Fiatal az ember, u. m., fiatal koromban én is sokat hencegtem, de később általláttam, hogy a mit a fiatal tapasztalatlan ember theoriában jónak lát, az sokszor a praxisban egészen másként üt ki." Végül — minden félreértés eltávoztatására — ki kell nyilatkoztatnom, hogy én, — minekutána a négy emiitett visitatio közül egyben sem szerepeltem s annak célját másként szoktam felfogni, — a szóban forgó cikk által épen nem érzem magamat sértve, sőt még csak érintve sem; hanem azon satyricus modort, mely a cikken elömlik, — a Prot. Lap méltóságáért, — s az egyházi hivatalnokok pelengérre állításukat s nevetség és gúny tárgyaivá való tételüket, — az azok iránti méltó tisztelet tekintetéből nem véltem szó nélkül hagyhatónak, s azt tanácsolom a cikkírónak, hogy ha a canonica visitatióban ennekutána az elöszámláltakhoz hasonló , vagy bár különböző hibákat veend észre : minekelőtte azokat az egész világ előtt dobra ütné s a hivatalnokokat nevetségesekké tenni igyekeznék, amazokat tárja fel, ezeket panaszolja be az egyházmegyei gyűlésen, mely bizonyosan el fogja találni azoknak célszerű megorvoslásukat. Miskolczy István, kecskeméti föesperes. mondja cikkíró, — más szájába adva ezt — : hogy az „nem történt canonunk értelmében": én pedig azt mondom, hogy igenis , „canonunk értelmében történt"; mert a Iíomjáti canonok III—dik classisának LXIII-dikában világosan olvashatók ezen szavak : „populus Christianus, in omnibus ubique Ecclesiis nostris, diligenter a Pastoribus exhortandus erit ad spontaneam oblationem, in emolumentum Ecclesiae instituendam. Negligentia vero Ministrorum, per Doininos visitatores comperta, uniuscujusque proventus detrimento futura est; et qui fraudulenter hoc opus Domini fecerit: maledictus erit" etc. Tehát méltán, és canonunk értelmében, megróvhatta az esperes az e tekintetben magát hanyagnak bizonyított lelkészt. A 4-dik visitatio, melyet cikkíró, különös szeszélylyel, legtanulságosabbnak (? ! ?) állit magára nézve : a piszkosságnak non plus ultrajával bélyegzi meg (hogyha megtörtént) mind a visitatiót, mind a visitatusokat. A hózentrág története, s canonainknak ahhoz való hasonlítása, még nevetségesebb az előbbieknél. Az 1848-diki törvényekben az intelligentiának legintelligensebb része is Iát hiányokat; de azért minden józan gondolkozású alkotmányos polgár kívánja azokat teljes épségükben fentartani mindaddig, mig az arra hivatott testület, az országgyűlés, a felség szentesítésével azokon nem változtat. Igy kell épen gondolkozni a canonokról is, mig azok zsinatilag megváltoztatva nein lesznek. Ugyanazért, — tisztelet, becsület, de igazság is, — én, az általam különben igen tisztelt tolnai collegámnak visitatioelrnulasztását nemcsak nem magasztalom, —mint cikkíró —, hanem a canon következő szavait idézem reá : „ordinarias et annuas visitationes, generalem nostram synodum praecedentes, Domini Seniores instituere tenentur: ideoque, si quis eorum, suam dioecesin perlustrare neglexerit, nisi forte morbo iinpeditus (in quo casu aliquem suae jurisdictioni subjectum emittere potest); causam suae negligentiae reddere tenebitur sancto Presbyterio." Azon megjegyzésére cikkírónak: „ma már a gyülekezet nem várja a visitatiót, csak a curator, még pedig lelki remegés közt, stb." tapasztalásból állíthatom, hogy az semmi alappal nem bír. Több helyt voltam ugyanis szerencsés és több ízben tapasztalni, hogy az elöljárók örömmel vártak. Hogy a kurátor félne a fizetéstől: sehol nem vettem észre, de nincs is reá ok; mert hiszen a charitativumok nem az egyház kasszájából mennek ki, hanem a kegyes hívek adakozásaikból kerülnek, a melyek már visitatiókor vagy a lelkésznél, vagy a kurátornál készen vannak.— Hogy a visitatio elhagyása az egyházaknak valamit megtakarítana: erről szabad legyen kételkednem, s reá felvilágosításul egy példával szolgálnom. Néhány év előtt a Tisza kiöntése által elszakgatott töltések s járatlan utak nem engedték, hogy egy bizonyos egyházat annak idejében meglátogassak. Visitatio után tehát a charitativumok elküldettek hozzám a harangozó által, kinek ezen fáradságáért 5 forint lett azokból levonva, nálam pedig vacsorát s egy meszely vagy itce borocskát is kapott. Távol legyen, hogy ezt felpanaszoljam, mert ily extraordinarius esetben egy-SZERÉNY FELVILÁGOSÍTÁS. Nt. Ecsedy Károly lelkész ur a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" ez évi 16-dik számában a bereghi h. h. egyházmegyei gyámoldáról tett tudósításához oly csalóka szép, de önámító tervezetet csatol, melynek, ha a számok csalhatatlan alapján akarunk indulni, nem fele, de negyedrésze is alig valósitható. — 0 ugyanis felállítja, hogy a jelenleg 5,500 ft. gyámoldai tőke az egyes lelkészek, tanitók és világiaknak még ez évben történendő arányos hozzájárultával 10,550 ftra egészíttetvén ki, ezen összes tökének évi hatos kamatjai 633 ft. két részre osztatván, az egyik, tehát 316