Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-05-12 / 19. szám

vast párhuzamban harcolt a sötétség phalanxai ellen, ki első irt a magyarnak magyar törvényeket, kit mindenki szeretett, mindenki tisztelt. Meghalt Palóczy; az országgyűlés hatheti gyászt rendelt, és gyásza Győrött is megünnepeltetett, egyesülten a két prot. felekezet által az evang. templomban Liszkay József, helybeli ref. lelkész, Haubner Máté, superintendens ur és Horváth Sándor, helybeli ev. lelkész közreműködésével. Liszkay József az oltár előtt visszavezetvén bennünket a világosi catastropha utáni időkre, midőn a leglelkesebb, legérdemesebb hazafiak véres üldözéseknek lőnek tárgyai, fölmutatá Palóczy Lászlót a vérbíróság előtt, s megismerteié személyiségét. Haubner egyházi gyászbeszédben értekezvén arról, hogy embernek kötelessége leróni tartozásait, s hogy Palóczy lerótta becsületesen és fölösen, az igék fölolvasása után elrnondá, hogy mivel tartozunk mi a megholt Palózcy Lászlónak, mint hazafiak, mint magyarok, mint keresztyén hitsorsosok, mint emberek. Horváth egy alkalomszerű imával az egészet befejezé. Adja meg Isten az örök boldogságot a kidőlt dicsőnek tetézve, s adjon a hazának sok olyan fiakat, mint a milyen volt ö! Tisztelettel vagyok szerkesztő urnák szolgája. A TORDASI EV. IFJÚSÁG BUZGÓSÁGA, A jelen s a közel mult idő egy hosszú istenitisztelet vala, hol a kegyeletek oltára körül ált e nemzet, s bemutatott áldozataiban kegyeletes buzgalmában volt letéve azon biztosíték, — hogy a mely nemzet annyi csalódás, oly mély kimerültség után, midőn még a szellem is fogva tartatott a tétlenség sziklájához láncoltatva, oly hév lelkesedéssel lángolni, áldozni képes, hogy magas eszmék utáni küzdelmében nem ismer áldozat nagyságot, — ily közlelkesedésnek sorsa nem lehet megszégyenülés. Nem volt idő, mely annyi hévvel, oly kitartó buzgalommal áldozott volna, mint korunk; s habár számtalan eszmék létesítésére hivnak is fel korunk apostolai, a kimondott ige — mint villany folyam pillanat alatt át fut a láncsorozaton — a szív kegyelet húrjait várás erővel érinti meg, a megkezdéshez oly közel áll a biztos teljesedés. Nyilvánosság előtt bemutatni a jótéteményt olyan kötelességnek ismerem, melyei elmulasztva levonnánk a jó tett érdeméből, a mennyiben elzárnánk azon világosságot, mely másokat is a nemes térre vonz. Igaz a drága gyöngy len tenger mélyébe ismeretlenül eltemetve is nemes gyöngy marad; de ha a hullámok alól felhozza azt a gyöngyhalász, fényes ragyogása a mint gyönyörködtetni fog, önmaga becsét is sokszorosítva emeli. Igaz, a csendes völgy ölén elrejtett pásztortűz éltet és melegit; de ha felvisszük s világító toronyba gyujtjuk meg, melegitni fog, és irányt adand az irány nélkül bolyongó eltévedt hajósoknak. Dicsőség a magasság Istenének! alig jelenék meg e nagybecsű lapok számai közül egy is, hogy nemeslelkü adakozók neveivel ne találkoznánk. Ugy nézem az itt följegyzett neveket, mint fényes ragyogású csillagokat, melyek nem hagyják előjönni egyházunkra az éjszakát; ugynézem a kegyes áldozat hozókat, mint azon templomépitöt, ki az ur dicsőségére emel oltárt, s müvében önmaga is halhatatlan lesz. A jó tett olyan gyémánt koszorú, melynek viszfénye a feltevő s átadó homlokát is dicsőség sugárral ragyogja körül. Hivatalos egyházi ügy elintézése végett meglátogattam fehér- komáromi ev. egyházmegyébe keblezett tordasi gyülekezetet. Megérkezésem percében az egyház buzgó lelkipásztora egy gyónókehelyt mutatott be, melyei a tordasi növendék ifjúság önmaga közti adakozásból szerzett, s a gyülekezetnek ajándékozott. A kehely ezüstből készített, aranyal gazdagon ékített pompás mü, falusi gyülekezeteinkben valóban ritkaság. Minden áldozat előtt istent dicsőítve állunk; én kétszeresen megvoltam hatva, szívem kibeszélhetetlen örömtől illettetett. Ifjú szívek buzgósának szent jelét láttam ott, pedig azt hisszük az ifjú lélek a föld, az érzéki világi anyagjához csatolt; s ha átértjük, hogy e gyülekezetben a nép nem rendelkezhetik anyagi erővel, önmagának is nehéz munkával kell a megélhetésért küzdeni, s az ifjúság még is 170 pengő forintot tud egy gyónó kehelyre gyűjteni önerejéből, — e tudat az adomány becsét kétszeresen felmagaszlositja. Ha kedves az ur előtt minden áldozat, mennyivel becsesebb az, melynek munkával keresett minden fillérjére bizonyságot tesz, hogy igaz szívből jött, valódi kegyelet áldozó. A szegény fillérjeiben annyit tesz az áldozat oltárára: mint a gazdag ezereiben. Meghatva hallgattam végig az érdemteljes lelkész szavait, midőn elbeszélé, hogy voltak több napszámban járó leányok, kik egy heti keresményüket egyenesen e szent célra hozták be, voltak tehetösb szülök gyermekei, kik mit előbbb sohasem tettek, egész héten napszámba mentek el azért, hogy annál igazabb s jelentékenyebb bizonyságát adhassák vallásos buzgóságuknak és volt szolgálóleány, ki csekély évi béréből 2 pengő forintot vett ki urától, s vitte be az adakozási öszveghez. A nép jó, a buzgóság szent hagyományként él még népünk szivében, csak az legyen: ki irányt tudjon, akarjon adni — legyen Móses a ki vezesse öt. A jó tett lépcső a földporából az égi haza felé; a vallásért hozott áldozat szellemkulcs a menyország ajtajához. Közlésemet azon szívbeli buzgó óhajtással zárom be : virágozz tordasi szent gyülekezet buzgó Siona az Urnák; — a kehely mellett, mely buzgóságod örök jele — tündökölj nemeslelkü ifjúság mint meggyújtott isten dicsőségére égő oltár gyertya szálai — legyetek soká erős oszlopai az ur oltárának, hogy terjedjen bennetek s általatok az élet, a mely vagyon a mi urunk Jézus Krisztusban. Szend, május 1-én 1861. Tresztyenszky Gyula. — —