Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-28 / 17. szám

csak épen az „Enekeskönyv"en ily operatiot engedni vonakodhatott, ugy nézvén azt, — hiszen liturgicum! —, mint az Ur házának külső tor­nácaiba települendett kalmárkodást ? „Ezen plá­numnak első mozditója — tehát — azon csekély örömben sem találhatta jutalmát, hogy oly fatalis alma lehetett, mely a maga leesésével református statusunk kegyes és bölcs Newtonjainak alkal­matosságot szolgáltatott (volna) ezen „szent do­log" körül leendő gravitatis törvényeinek felke­resésében és megállításában" . . . saját szavai sze­rint.Minden esetre óhajtandó,hogyha már akkor ugy történt, most pedig nyilvánosság elébe hazatott, — ha majdan elérjük a sokáig ki nem maradható Énekeskönyv-reformot: tartsuk számon ezen kész adatot, nehogy közönyös-egyszerüen „ad acta" tétessék. Gonda László. KIS- VARSÁNY REFORMÁLT EGYHÁZ MULT S JELEN ÁLLÁSA. Kis-Varsány helysége fekszik a tiszapartján, Vásáros-Naménytöl egy negyed órányira, hol Szabolcs, Szathmár és Bereg megyék összeszegellenek. Régi község, mert az 1824-be lerontott Egyháza épitésmodora nyilván mutatta, hogy a reformátió korszakát jóval megelőzte. Ki ? s mikor hozta ide be a reformátiót ? sürü homály fedi. Gyanitani azonban lehet, hogy a szomszéd Nagy- Varsány községben lakott Gyulaiak, mint itten, de a környékben is legtekin­télyesebb birtokosok, hozhatták- be; mire mutat azon kö­rülmény is, hogy nemzetségi sírboltjuk még most is, a szomszéd igen régi nagyvarsányi- reformált egyház ima­háza alatt van, noha, miután a mostan élő Grófok nagy attya catholizalt — abba temetkezni megszűntek. Hogy jókor bejött a reformátió, mutatja azon körül­mény, hogy 1569-ben papjok volt Nicodemus (lásd Lampe História Eccltica pag. 249.) Ettől az időtől azonban egész 1717-ig kik lelkipásztorkodtak itten, tudni nem lehet; de hogy ezen reformált egyház fenállott, világos onnét is hogy 1643-ban több kisvarsányi lakosok egy ezüst, felül megaranyozott poharat ajándékoztak az Urvacsorája kiszol­gáltatására, mely az ujabb időben nagyobb s díszesebbel cseréltetvén fel, jelenleg keresztelő pohárul, s csupán a házhoz betegek számára viendő Úrvacsora osztásakor használtatik. 1717 óta kik voltak lelkipásztorok és isk. tanitók, egyházi jegyzökönyvünkből szóról szóra kiirva, ide re­kesztem : „Anno 1717 lakozott Kis-Varsányban tiszt. Bölcskei ur; de melylyik esztendőben és hova költözött innen, nem tudatik. Azután következett Debreczenyi István nevezetű Prédikátor, és lakott itten mintegy 14 esztendőkig — két­izben — innen ment Bátkára. Annak utánna jött bé Kis- Varsányba tiszt. Tsengeri József ur, és itten lakott nem tudatik hány esztendeig, in­nen ment az ibronyi Refta Ekklába. Annak utánna jött ide Kis- Varsányba Szendrei ne­vezetű tiszteletes prédikátor, és lakott itten mintegy két esztendeig, innen hová ment nem tudatik. Anno 1726-dikba jött Kisvarsányba tiszt. Győri András, itt lakván mintegy két esztendeig, megholt, és itten temettetett el. Annak utánna lakott itten Bagosi nevezetű tiszt, pré­dikátor, és itt lakván mintegy két esztendeig, ment innen a bogáthi Rfta Ekklésiába. Annak utánna a Pestis bekövetkezvén, jött Kisvar­sányba predikátorságra tiszt. Ráczkövi István, és itt szol­gálván mintegy másfél esztendeig, megholt a Pestisben, és ugyan Kis Varsányban temetetett el. Anno 1745-benjött Kis-Varsányba predikátorságra tiszteletes Ballay János és itten szolgálván mintegy két esztendeig — itt holt meg. Anno 1747-ben jött Kis-Varsányba tiszteletes Huszt István, itten töltvén nyolc esztendőket, ment innen 1755-ik eszt. Besenyődre. Anno 1755-ben jött Kis-Varsányba predikátorságra tiszt. Megygyasszai András, és töltvén itten nyolc eszten­dőket, ment innen Anno 1763. N. Varsányba. Anno 1763. jött Kis-Varsányba predikátorságra tiszt. Jenei István, és itten lakván két esztendeig, ment innen 1765-ben Pálczára. Anno 1765. jött Kis- Varsányba tiszteletes Debre­ceni Béniámin, és itt lakván esztendeig, 1766-ban ment innen Bakára. Anno 1766-ban jött Kis-Varsányba tiszteletes Fe­kete János uram, és eltöltvén két esztendőket, ment innen 1772-ben Pálczára. Anno. 1772-ben jött Kis-Varsányba predikátorságra Szele Mihály, és eltöltvén 21 esztendőket, innen ment 1793 ban Hodászra. Anno 1793. jött Kis-Varsányba predikátorságra tiszt. Tóth Sámuel uram, és ment innét Jékére 1794-dikben; egy esztendőt töltvén itt. Anno 1794. Die 2. Apr. behozattattam a prédikátori szent hivatalra ezen K. Varsányi szent Ecclába én Gönci István rnpr. ki is eltöltvén itt 4 esztendőket, vitetett Gé­génybe anno 1798. Anno 1798. Die 11-a Április Én Miskolczi Szigyártó János — Gyulajból ezen kisvarsányi Rfta ns. Ekklésiában lejendö papi sz. hivatalnak folytatására béhozaltattam m. s. k. Minek utánna 6 esztendőket eltöltöttem volna, a 7-ikre és a ns. Ekklésia által becsülettel marasztattam és megfogadtattam volna; sőt Fő Tiszt. Superintendens ur által is meg hagyattattam volna, a T. Hunyady Sigmond ur méltatlan haragja miatt a V. Tractus által Gyulaházára ren­deltetvén, elvittettem Die 4-a Apr. 1804. Anno 1804. Die 4-a Április Én Nemes Jósef Eőrböl,

Next

/
Oldalképek
Tartalom