Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-06 / 1. szám

Harmadik évfolyam. 1. Pest, jan. 6. 1861 PROTESTÁNS SZERKESZTŐ* ÉS KIADÓ-hivatal: Lövészutca, 10. szám. 1. emelet. ELOFIZETESI DIJ : Helyben : házhozhoi*dással félévre 3 frt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden es. k. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 Hjkr, VISSZAPILLANTÁS. (B. M.) Midőn szokásunk szerint mult évi működésünkről s az egyház kebelében történt íobb eseményekről ezennel számot adni akarunk, nem kis zavarba hoz bennünket azon körülmény, hogy lapunk mult évi folyamának első száma tisztelt olvasóink kezébe nem juthatott, és hogy arról számolandók, oly dolgokat kell szóba hoznunk, melyekről szívesen hallgattunk volna. A gyászosan lefolyt tizenegy évet boszantó, sőt vérig zaklatóvá kiváltképen az tette, hogy mig a zászlókra a legszentebb elveket irták, a gyakorlat és kivitel amaz elveknek folytonos kijátszása, valóságos kigunyolása volt s az életben önkénynél egyéb nem uralkodott. Ezen ellentét a zászlókra irt elv és gyakorlat között, tán sehol sem mutatkozott oly kirívó alakban, mint a sajtóviszonyok terén. Elvileg sajtószabadságnak kelle lennie, és az életben, mégis oly nyomasztó viszonyok közt nyögött az irodalom, hogy a praeventiv censura minden zaklatásai valóságos szúnyog csipések (bocsánat a triviális hasonlatért) voltak azon garázdálkodásokhoz képest, miket rajtunk a pesti rendőrfőnök véghez vitt. Ugyanazon férfi, kinek hivatalánál fogva egész nap a közönség legnemtelenebb tagjaival kellett érintkeznie, közben-közben egy-egy férfit rántott elo az irodalom mezejéről, s épen nem csudálkozliatni, ha nem ritkán felcserélvén a szerepeket, az irodalom embereit holmi kóborlók gyanánt tractálta, a csirkelopókat pedig uralta. De térjünk a kérdés alatt levő számunkra. Jól emlékeznek tisztelt olvasóink azon vál ságos s épen annálfogva súlyos állapotra, melyben ezelőtt egy évvel egyházunk létezett. Az úgynevezett septemberi pátens, minden testületi ellenmondások dacára, egész hatalommal uralkodni akart mindenütt. Szerkeztöségünkhöz csaknem mindennap keserű panaszok érkeztek majd nyilt, majd titkos erőszakoskodásokról, melyek által a kormány organumai községeinket a pátens elfogadására kényszeri tették. Mi egy ideig helyet is adtunk e jogos panaszoknak; de a következés az lett, hogy folyvást a legborzasztóbb rendőri zaklatások alatt voltunk, és lapunk lételét kockáztattuk. Végre beláttuk, hogy miután egyházunk kebelében annak egyetemes és félremagyarázhatlan nyilatkozata által az ügy már el volt döntve, céltalan lenne lapunkat egyes panaszok emlegetése s az e miatt mindannyiszor felingerelt rendőri önkény által tovább is veszélyeztetni, annyival is inkább, mert már ekkor nem a mi közönségünket capacitalni volt a feladat, hanem a kormány felé fordulni és attól várni, hogy az általános közvélemény nyilatkozatának -engedve a dolgon segítsen. E meggyőződéstől indíttatva, keresve-kerestiink egy oly egyházi kérdést, mely elegendő érdekkel és fontossággal birjon arra nézve, hogy a figyelmet a pátens kérdésétől elfordíthassa, hogy igy aztán lapunk is, mig a dolog felülről eldöntetik, a folytonos zaklatásoktól alólról ugy, mint felülről megkíméltessék. Ily közérdekű kérdésnek látszott nekünk az egyházi domestica, melyet hogy minél hatjia^ós m^Á