Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-03-10 / 10. szám

Jézusnak óhajtásáról , az Istennek gondviseléséről stb. zengő dicsérelek. A kiadó részéről szép tudományt feltételező élőbeszédből álljanak ezek, mint olyanok, melyek több dolgokra fényt és világot derítenek: „A mi az énekeknek különbféle nemeit illeti, szent Pál Ef. 5. 19. Kol. 3. 16. emlékezetet tészen a psalmusokról, hymnusokról és ódákról, a vagy: zsoltárokról, hymnusokról, azaz: dicséretekről és lelki énekekről. Micsoda különbség légyen ezek között, abban a tudós emberek nem egyeznek meg. Valamint penig Pálnak igéinek értelmétől legmesszebb esnek, kik itt pleonasmust tautologiát, vagy haszontalan szószaporitást, mely a szent lélekhez nem illik, állítanak ; igy azoknak legigazabbnak látszik, kik a zsoltárok által Dávidnak zsoltárit, az hymnusok vagy dicséretek által azokat az énekeket értik, melyek tudományt foglalnak magokban; az ódák vagy lelki énekek által penig azokat, melyeket minden elmélkedés nélkül az régi anyaszentegyházban azok mondottanak, kik azt az ajándékot istentől vették. L. §. 7. 1. Arnold Abbildung der ersten Christen 1. k. 2. r." „Az antiphoniákat, mikor az éneklők, két részre osztatván, az éneklésben egymásnak felelgetnek (mint mi nálunk a litániában szokás), Sokrates és abból Nicepohrus lgnatiusnak, János apostolnak tanítványának tulajdonítja, ki látta volna az apostolokat, hogy a szent háromságot egymást indítván dicsérték, és az éneklésnek ezen módját legelőször Antiochiában mutatta. Svidas penig ezt Flaliusnak és Diadorusnak tulajdonítja, állítván, hogy ezek Konstantinus M. idejében osztották légyen két részre az éneklő karokat. Mely szokást osztán Ambrosius a görög anyaszentegyházból a napnyugoti ekklésiákba bévette, és ugyan egy Mediolanuinban levő nagy döghalálnak alkalmatosságával. Ugyanezen Ambrosius hozta a görög anyaszentegyházból a napnyugoti gyülekezetekbe a szokást, hogy az énekeket igy befejeznék: Dicsőség légyen az atyának stb. a mint osztán Hyeronimus ezt is hozzá tette: Miképen kezdetben stb. kétségkívül azért, hogy a szent háromság tagadóktól . magokat elkülönböztetnék." „Azonban nem remélem, hogy a kegyes olvasónak ellenére lészen, ha még ezt is az ekklésiai régiségből megjegyzem, hogy minekutánna az isteni szolgálat bizonyos cerimoniás rendbe vétetett, az énekek különbféle részre osztattattanak. Mert voltanak gradualiák, responsoriák, tractusok és sequentiák, gradualiák voltanak azok, melyek a prédikálószéknek grádicsainál (ad gradus pulpiti vei ambonis, mint Rabanus Maurus Lib. 1. isutit. Cler. irja) szoktak énekeltetni és ugyanakkor, mikor a tanító már felakart állani. Némelyeknek vélekedések szerént vette ez eredetét az ó testamentomból, a hol voltanak némely zsoltárok, számszerént 14, tudniillik 120—134-ig, melyek neveztetnek: sir hammalot, canticum graduum. Ezektől a responsoriáktól nem különböztenek másként, hanem hogy a graduáliák a grádicsoknál szoktak énekeltetni, a responsoriák akarhol. Responsoriáknak mondattanak penig azért, .mivel hogy az olvastatandó vagy megmagyaráztatandó textussal egyeztenek. — August. sertn. 8. de verbis dominí mondja: Apostolomul audivimus evangélium, audivimus, consonant divinae lectiones. Et serm. 10. Prímám lectionem audivimus apostoli, deinde cantavimus psalinum, post haec evangelica lectio decemleprosos mundatos nobis ostendit. Ezekhez járultanak a tractusok (a trahendo dicti), mivel, hosszas zengéssel énekeltettek, az ekklésiának siralmát vagy nyögését jelentvén, a minthogy jobbára böjtön szoktak mondattatni. Végtére a sequentiák voltanak bizonyos versekbe nem foglaltatott hálaadó fohászkodások, melyek az elolvastatatt epistolák után énekeltettek. Conf. Joach. Hildebrandi sacra publica veteris ecclesiae Helmstandii 1720. §. 14. Ezen régi szokást könnyű megismerni a mi magyar ekklésiánkban. Mert hogy a mi világosabb attól kezdjem a magyarázatot, a senquentiák egyeznek amaz rövid hálaadó fohászkodással, melyet az epistolának elmondása után szoktunk énekelni: hálákat adjunk az istennek hozzánk való jó voltáért. A tractusok nem egyebek, hanem a lamentatiók, úgymint Jeremiás és Ádám sirálmi, a passió stb. A responsoriák minálunk a többi énekek, melyek vasárnapokon és innepeken a textushoz alkalinaztattatnak és azoknak respondealnak. A gradualiák alkalmasint egyeznek az invoeatiókkal. Valamint penig az könyv, melyben a responsoriák foglaltattanak responsionalénak neveztetett, igy a melyben a gradualiák találtattanak, mondattatott gradualé-nek. Mivel penig, a mint most mondám, a graduáliák úgyis nem igen különböztenek a responsoriáktól, azért az egész énekeskönyv graduálnak (pars pro toto) neveztetik." Márgitai János debreceni nyomdász énekeskönyve. Megjelent e mü negyedrét formában. Tartalmát hymnusok, isteni dicséretek és dicséretek teszik, s a zsoltárok Molnár Albert szerint: Rendszere egyezik Szenei Kertész Ábrahám énekeskönyve rendszerével. Maróthi György harmoniás éneklésről tanitó könyve; alakja: nyolcadrét. Tartalmát legtöbbnyire kóták teszik, minthogy, a mint tudjuk, szent Dávid zsoltárainak francia dallamait négy hangra foglalta magában, mig a szövegek csak az első versét. Nevezetes munka vala a maga korában. Uj zengedező mennyei kar, vagy szép rendbe vétetett gradual nyolcadrét alakban kis tenyérnyi vastagsággal Pozsonyban bocsáttatott világ elé. Tartalmát legelöl hárqm kis adjutorium : „Uram Isten sies, Hálákat adjunk a Krisztusnak, Könyörülj rajtunk," azután adventi, karácsonyt dicséretek stb. egyházi év rende szerint teszik. Ezek után következnek különbféle dogrnai kérdésekről szóló énekek^ mint: a szentháromságról, teremtésről, isteni gondviselésről, urvacsoráról, keresztségről stb. Végre szent Dávid zsoltárai jönck francia versekben. Éneklésben tanítómester. Losonci Istvánnak e műv«* tizenketted alakkal, először 1754-ben, másodszor Sándor után bizonytalan időben, harmadszor 1784-ben, háromszor adatott a közönség kezébe. Az énekek előtt, „melyek a franciai rendes nótákra szabattatván az istenes éneklésben gyönyörködő magyar nemzetnek kedvére és hasznára.