Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-03-03 / 9. szám

kát, hol gyakori utazásomból visszatérvén a missionarius lehajthassa fáradt fejét. És én nem tudok mást mit tenni, mint a magyar anyaszentegyház hiveit kérni, könyörögni, hogy segítsenek, hadd építsünk egy kis hajlékot az Urnák, hova a megfáradt lelkek megkönnyülni jöhessenek. Én mindenütt fogok zörgetni; nyittatik vagy nem nyittatik, kérek az Isten nevében a főtiszt, superintendentiától s superintendensektöl; — nagyjainktól, kicsinyeinktől, bará­timtól, ismerösimtöl; hadd épitsünk egy templomot külföldön a magyar ref. anyaszentegyház lelkesei buzgóságából. En a mellett, hogy a csemetéket táplálom, nyesegetem, már az építendő alapkövekre is előpénzt adtam a magaméból; se­gítsetek az Isten ügye előmozdításában, és ne várjátok, hogy sokat írjak, mert a mit legjobb szívvel s nem fáradva teszek, elég néz én reám! Piteströl február vége felé először is vissza Ploestre megyek, hol szinte égető a szükség, nagy az elhagyatott­ság. Velem fog jönni gondnok Kovács Zsigmond ur, míg én a szétszórt nyájat legeltetem, bezörgetni az idegenekhez is alamizsnáért. Zörgetünk mindenütt alázatosságunk és buz­góságunk egész erejével. S ha Oláhországot húsvétig (itt az oláhok ünnepe szerint tartják a mieink is az ünnepeket) bejárhattuk , ünnepre Pitestre visszajővén , ünnep után Moldvába megyünk, hogy felkeressek s táplálhassak minden lelket , evangyéliomi vallásunk tudományával. Az anya­könyvet is magammal viszem, hogy beírhassam, ha valahol keresztelek, coníirmálok, vagy más szolgálatot végzek. Mig missiói pályám tovább nem visz, immár nem küldök semmi tudósítást! — Nem mulaszthatom el azonban kérni mind önt, Istenes ügyünknek kedvese, mind azokat, kik leveleikkel vagy küldeményeikkel (az újság szerkesztő urak lapjaikkal) megörvendeztetnek, hogy azt a lehető késedelem nélkül mindig Bukaresten át Pitestre Oláhor­szágba küldjék; honnan nekem az érdekesbbeket távollétem alatt is utánam küldik! Most nem irhatok többet. A miket elmondtam, azok beszéljék el a jóknak és egyeseknek, hogy mit tegyenek! Isten önnel s a magyar haza és anyaszentegyház minden buzgó tagjaival. Pitest, Oláhország, febr. 8. 1861. Czelder Márton refor. lelkipásztor. TÁRCA. Adakozások. A moldva-oláhországi missió számára: A darányi egyház hivei 1 ft. Kakicsi lakadalmi vendégek 1 ft. Alsó­némethi ref. egyház 4 ft. Szathmár-némethi ref. egyház 4, ft. A szathmár-némethi gubás céh 5 ft. Decsi ref. egyház 4 ft. Szatmárból 19 ft (névszerint a timárcéh 10 ft. A csiz­madiacéh 5 ft. Városi hivatalnok Jeney Sándor 1 ft. Bereg­szászi János 2 ft. Özv. Kántor Pálné 1 ft). A libanon-vidéki keresztyének számára: A darányi egyház hivei 1 ft. Kakicsi lakadalmi vendégek 1 ft. Alsó­némethi ref. egyház 5 ft. Szathmár-némethi ref. egyház 6 ft. décsi ref. egyház 4 ft. Az alsó-vadászi ref. egyház, lelkész és tanitó szá­mára: A darányi egyház hivei (az egyháznak) 1 ft. Kaki­csi lakodalmi vendégek (az egyháznak) 50 kr, a lelkésznek 25 kr, a tanítónak 25 kr. Az alsó-némethi ref. egyház az egyháznak 4 ft, a lelkésznek 3 ft, a tanítónak 1 ft. A decsi ref. egyház (az egyháznak) 4 ft. A jászkiséri ref. egyház 47 ft. A nemes-oroszi ref. egyház, lelkész és tanitó szá­mára: A darányi egyház hivei a lelkésznek 1 ft, a tanító­nak 1 ft. Kakicsi lakadalmi vendégek az egyháznak 1 ft, a lelkésznek 50 kr, a tanítónak 50 kr. Az alsó-némethi ref. egyház az egyháznak 4 ft, a lelkésznek 3 ft, a tanítónak 1 ft. A mező-szent-györgyi ref. egyház és lelkésze Kálmán Károly ur (a lelkésznek) 6 ft 10 kr. Ntiszt. Miskolci István esp. ur a lelkésznek 2 ftot, a tanítónak 1 ftot. A pesti prot. árvaintézet számára: A darányi egy­ház 10 ft. György Lajos szathmár-némethi lelkész 1 ft. A decsi ref. egyház 4 ft. A Melanchton-szoborra: T. Kökényesdi Pál ur 2 ft. T. c. GyörfTy Mihály rom. kalh. gazdatiszt 50 kr. Szerk. Gróf Ráday könyvtár megszerzésére adakoztak:: Pesten: Szabó János nyug. országszemorvos ur 20 ft. Pol­gár Mihály ügyvéd ur 20 ft. Szigetszentmiklósi egyház 59 ft. Újvidéki ref. egyház Mányoky Imre lelkész ur által, 32' ft 10 kr. Decsi ref. egyház, Horváth Pál lelkész ur által 27 ft. Kákicson lakodalmi vendégek 1 ft 40 kr. Marmarosi Ugocsában gyulai ref. egyház 3 ft. Túr terebesi ref. egy­ház 2 ft 25 kr. Halmi ref. egyház 1 ft 75 kr. Tamás váral­jai ref. egyház 2 ft 20 kr. Derceni András lelkész ur gyer­mekei Emma, Juliána, Bálint 40 kr. Siklóson, Főző Lászlá ur által, Sebestyén Albert 1 ft. Pári Nándor 1 ft. Üveges Sándor 1 ft. Kovács József. 1 ft 50 kr. Kádas Péter 1 ft. Tormási Sándor 20 kr. Korsós János 50 kr. Eötvös Antal 1 ft. Apostolfy Pál 2 ft. Korsós Péter 50 kr. Haraszti Jó­zsef 30 kr. •== 179 ft 10 kr. Közli Török Pál. A pesti ref. gymnasium javára adakoztak: Bárczay András ur 100 ft. Özv. ifj. Pázmándy Dénesné 20 ft. Polgár Mihály ügyvéd ur 5 ft. Kármán Lajos ur Budán 3 ft. Ballagi Mór tanár ur 5 ft. Mandelló Ignác ur 5 ft. Dr. Mandello 5> ft. Naschitz Ármin 5 ft. = 148 ft. Török Pál. Adakozás és még valami. Van szerencsém nt. szerkesztő ur a tüzkárosult n.~ oroszi egyház és hivatalnokai részére , gyülekezetünk kebeléből ezen ide mellékelt 23 ft 45 kr. kézhez juttatás végett beküldeni; melyből 11 ft 60 kr. az egyházé követ­kező adakozóktól: Pongrácz Mihály 1 ft. Gellén Lajos 1 ft~

Next

/
Oldalképek
Tartalom