Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-24 / 8. szám

Gy. úréval találkozik; mert a törvényesen bevett vallásfelekezetek nem levén mint olyanok képviselve az alsó táblánál (megtartom a régi elnevezést), egyházunkat ott képviseltetni nem kívánhatjuk, de ha képviseltetnie kell, ex most már csak a felső táblánál történhetik a superintendensek által. Miként fog a felső tábla rendezésének függőben hagyott kérdése megoldatni, következőleg lesz-e ott valamely egyház képviseletének helye avagy nem, miként nincs mar az alsó táblánál ? most még tudnunk nem lehet. Valószínűnek látszik, hogy a kath. főpapság ott fog ülni ezentúl is. Én ugyan pillanatig sem titkolom senki előtt nézetemet, hogy nemcsak kívánatos, hanem szükséges is ugy eltávolítani a felső táblától a papságot, mint papságot, miként el van az alsó táblától távolitva, s ez esetben ugy Gy. ur, mint főtiszt. Máday sup. ur sem kívánná képviseltetni egyházunkat az országgyűlésen. De miután ott lesz a felső táblánál ezután is a kath. clerus, következetesnek találom sokaknak azon óhajtását, hogy ott legyenek a prot. egyház emiitett képviselői is. Mind a mellett én ellenkező értelemben nyilvánítom, eszmecsere végett, igénytelen véleményemet. Okaim, röviden kifejtve im ezek: Világi törvények hozatalába avatkozni nem hivatásunk. Urunknak, a kit szolgálunk, országa, saját nyilatkozata szerint, nem e világból való; ennélfogva iskolai képeztetésünk is e szempontból indulván ki, világi törvényeket nem tanulunk, a Corpus Juris, Verböczy nem tárgya tanulmányainknak, az pedig elvitázhallan, hogy a világi törvényhozónak az észjogon kívül* jártasnak kell hona régi s ujabb tövényeiben lennie, s tudnia a törvényhozási fölmerült tárgy miként áll a külföld különböző országaiban s ezeknek intézkedései közöl melyek ültethetők át foganattal, a tényleg létező viszonyok közt, a haza földére, stb. Ilyesmivel foglalkozni sem időnk, sem hivatásunk. Nem egy vérző sebe a hazának származott onnan, hogy a kath. clerus, hivatása ellenére, világi törvényhozásba avatkozott, s ez is oka, hogy én ezentúl sem fogom örömest látni törvényhozóink gyülekezetében; következetesség tehát részemről s elvrokoniméról, hogy ott superintendenseinket sem óhajtjuk látni. Oda, a hol nem szívesen látnak, nem szeretek menni. Ne ámitsuk magunkat. A papság, legyen bármely vallásfelekezet^ ugy külföldön, mint nálunk, több évtized óta, valljuk meg, bizony nem kedveltetik. Ki és mi oka ennek ? nem kutatom, de a tény elvitázhatlan. Emlékezzünk csak vissza, mily szánandó volt e tekintetben a kath. papság helyzete 1848 előtt országgyűléseinken. A világ e hangulata legalább nálunk, ugy látszik, kissé szelídült, de alapjában, ugy vélem, mitsem változott. Mert, hogy vannak köztisztelü társaink, ezek nem azért, mivel papok, hanem más személyes tulajdonaikért tiszteltetnek. Minek tolakodnánk tehát oda, a hol bennünket, mint papokat, nem szívesen látnának! ? Biztosithatok mindenkit, eddig nem volt okom megbánnom, hogy paposkodásom óta világi ügyekbe nem avatkoztam, noha nem tagadom, hogy azok engem is bizony érdekelnek. Megbánásra pedig ily beavatkozásért tudok akármennyi példát. Egyházunk érdekei nem voltak-e, kivált az ujabb korban, elég erélyesen támogatva, védve a haza atyjai által? 1608 óta 1848-ig, valamennyi kedvező törvény hozatott a protestánsokra nézve, azt világiak küzdötték ki a prot. papság törvényhozói befolyása nélkül. E támogatás, e védelem a világiak részéről, a midőn kívántatni fog, ezentúl, arra mutatnak a jelpk, még kevésbé fog hiányozni. Az indítvány tehát csökkent bizalmat zár magába törvényhozóink irányában. Tán nem nehézkedik már sokáig e hazára azon átok, hogy minden országgyűlésen vallásügy keserítse a kedélyeket. A kegyelem Istene megadja tán nem sokára érnünk azon időt, hogy mit az 1790—91-ki atyák „fine stabiliendae inter se perpetuae harmoniae ac unionis" elérni buzogtak, de tökéletesen el nem értek, mindazt a közelgő országgyűlés az 1848-ki törvényekbe iktatott „tökéletes egyenlőség és viszonosság'' alapján ugy intézi el, hogy vallásügyekkel többé, vagy legalább egyhamar foglalkodnia ne kelljen, igy egyházunk képviseltetése e részben fölöslegessé fog válni, a többihez pedig semmi köze. Nézzük a tárgyat még pénzügyi oldalról is. Superintendenseink prot. papi szegénységüknél fogva nem akarhatnak versenyezni anyagi tekintetben a gazdag kath. clerussal; ugy vagyok azonkívül meggyőződve, hogyha önköltségeiken kellene a törvényhozásban részt venniek, e megtiszteltetést őkmagok deprecálnák. Hogy tehát külsőleg is méltóan képviselnék az egyházat, e célra költséggel az egész vallástestületnek kellene járulnia. Tegyük fel immár, hogy egyházunk méltó képviseíésére elegendő volna, mit az 1848-ki V. tcikk 56. §. a képviselőnek rendel, t. i. 5 pft napidíj, s lakbér fejében évenként 400 pft; tegyük fel továbbá, hogy az országgyűlés rendesen csak nov. l-jétől mart. 31-kéig, és igy 151 napig tart: a calculus igy üt ki: 151X5—755-}-400=1155, a 8 superintendens tehát 9240 pftba kerülne, ennél fogva olyan összvegbe, melyet, mint terhet, évenként előteremteni aligha könnyű feladat, vagy ha elöteremtetnék is, vele nálunk, hol, olyan nagy halommá növekedék a sokféle szükség, tán életbevágóbb ügyeket lehetne előmozdítani. Igénytelen nézeteimnek csalhatlanságot nem tulajdonitok, de mig jobbra nem taníttatom, váltig állítom: maradjunk mi csak a bibliánál! EGYHÁZI ÉNEKEINK TÖRTÉNETE, ISMERTETÉSE, ÁTNÉZÉSE. AZ ÉNEK FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA. JAVALLATOK AZ ÉNEKESKÖNYV MEGJOBBITÁSÁRA. (Folytatás). Azért szeretettel kérek fel mindenkit, kinek ügyébe esik, ne tartsa fáradságnak Beythe Istvánnak ez igen nagyértékü énekkönyvét is a többek között felkutatni, mivel ezen egyedül ismert példány, mely Nagy István ur szívességéből van nálam, s melyért 'most őszinte köszönotemet