Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-12-16 / 50. szám
alakítása a dunántuli kerületi gyámintézet mintájára, melynek célja: „már létező egyházaink s tanintézeteink felsegélése, s a hol kívántatik, ujaknak felállítása, s ezen célt a hívek bármi módoni kényszerítése nélkül, egyedül a keresztyén szeretet önkénytes áldozatai által kívánja létesíteni," indítványba hozatott. — Miután a kiáltó anyagi szükség érzete meg van, s ha ezt orvosolni akarjuk, utak s módok felöl is gondoskodnunk kell, miképen lehesen a bajon segíteni, s ily mód volna az önkénytes adakozások gyűjtésére s egyházaink s tanintézeteink felsegélésére tervezett gyámintézet; ugyanazért egy ily intézetnek „egyetemes egyházi gyámintézet" cime alatt, a dunántuli hasonló intézet ezennel elfogadott prcgrammja szerint leendő alakítása közhelyesléssel elhatároztatott; a kivitelre az indítványozó elnöklete alatt a következő tagokból álló bizottmány neveztetett, u. m. a dunántuli egyházkerületből Csapó Pál és Pálfy József, a dunáninneni kerületből Hauszer Ernő és Geduly Lajos, a bányakerületböl Ivánka Imre és Mocskónyi József, a tiszai kerületből Berzeviczy Egyed és Czékus István urak, utasítattván az egyházkerületek, miszerint esperességeikben is hasonló választmányokat alakítsanak, melyekkel a középponti bizottmány összeköttetésbe tegye magát s léptesse életbe programmját, s a gyülekezeteket szólítsa fel keresztyéni szeretetből való önkénytes s minden kényszerítés nélküli adakozásra; a begyiilendö pénzek Osterlamm Károly úrhoz küldessenek be. A bizottmány működése eredményéről tegyen tudósítást az egyetemes gyűlésnek, mely egyedül határozand a segélypénzek hova s mire leendő fordítása fölött." V. Nehogy valamikép ismét ugy járjunk, mint 1844-ben, jónak tartotta az elnök folyamodást nyújtani be a magas kormányhoz és pedig mindjárt 1860. oct. 16-kán, mellékelvén az E. gy.-intézet átalakított s megállapított alapszabályait is. Mire már 1860. oct. 23-kán következő leirat érkezett: Hochwürdiger Herr ! In Erledigung Ihrer Eingabe vom 16. october 1. J. finde ich die Errichtung einer allgemeinen Hilfsanstalt zur Unterstützung mittelloser evangelischer Gemeinden und Lehranstalten augsburger Bekenntnisses in Ungarn, nach dem vorgelegten Programm mit der Befugnisz zu genehmígen zu diesem Zwecke in den Gemeinden Sammlungen freiwilliger Liebesbeitrage einleiten zu dürfen. Ofen am 23. oct. 1860. Benedek m. p. VI. Ekkor elkezdődött a programm tisztázása, fordítása, sajtó alá készítése, nyomtatása, mi bizony igen sok időt és költséget vett igénybe. A mint három nyelven a sajtó alól kikerültek még egy elnöki szózat is nyomatott melléjök. De mégis már 1860. nov. 9-kén a négy kerületi bizottmányok számára az illető példányok Osterlainin Kár. urnák, — ki az elküldést magára vállalni szíveskedett — átadattak, s a mint értesülve vagyok azok rendeltetésök helyére meg is érkeztek. Ballagi kedves szolgatársam és a tisztelt közönség határozzák el, váljon e programmot a szétküldött ezer meg ezer példányok mellett nem jó volna-e a Protest. Lapban még külön is kinyomtatni *). A ki bírni akarja, szóljon, megküldöm neki 2 krajcáros keresztkötés *) Én szívesörömest fölveszem. Szerk. alatt és nem követelek egyebet, minthogy a krajcárt fizesse be a hozzá legközelebb esö gyámintézet pénztárába. VII. 1860. nov. 15-kén az elnök, mint superintendens II. számú, ezen lapokban is közlött körlevelében ajánlotta a bányakerület híveinek az E. gy.-intézet életbeléptetését. Ezzel is szolgálok mig példányok, lesznek a VI. számu mozzanat alatt emiitett feltétel alatt. VIII. Az elnök az 1845-ki Protestáns E. I. Lap 4-dik számát még egyszer figyelmesen megolvasva, ott többek közt ezt találta: „Ennek következtében az 1844-dik év sept. 4-kén hitsorsosaink közöl számosan gyűltek egybe b. Prónay Albert ur, mint az ez évi egyetemes gyűlés helyettes elnökénél, s a választmány munkálatát s az általa tervezett gyámintézet alapszabályait felolvasván, abban egyeztek meg, hogy stb. a gyámintézetet ezennel életbeléptetik s magokat — „az evenként fizetendő adakozást l844~re> azonnal lefizetvén" — annak tagjainak vallják. Hol van ez az 1844-ben lefizetett pénz, ki és hogyan kezelte, mennyit tesz ? Ezen kérdésekre íme itt a felelet. Fuchs Rudolf ur, a pesti magyar-német egyház fögondnoka a következő számadást közlötte velem: „1844 sept. 1." adakoztak: Székács J. tökeképen átadott mint a Pesten alakult előleges gyámintézet tagjainak adományát és ugyan annak javára általa kiadott egyh. beszédek jövedelmét 50 fr. Schedius L. 5 fr. SzirmayÁdám 5 fr. Wimmer Ágost. 10 fr. Benyowszky Pét. 5 fr. Procopius Gy. 5 fr. Ebeczky Em. 5 fr. Balassa Pál 4 fr. 35 kr. Kosztolányi K. 1 fr. Balassa J. 4 fr. 35 kr. Balassa Ist. 4fr. 35 kr. Balassa Kár. 4 fr. 35 kr. B. Prónay Albert 5 fr. 1844-re ugyanaz 1845-re 4 fr. 35 kr. Fabó Andr. 10 kr. Bloch Móritz szarvasi oktató 1 fr. Székács J. 1 fr. Medveczky D. 1 fr. Teichengraber L. 20 kr. Sztrokay Ant. 3 fr. Schwarz M. 1 fr. Prinner And. 20 kr. „1844 sept. 7." Blázy L. 2 fr. Székács J. a sept, 1-i első pont értelmében 4 fr. 40 kr. Lang M. 5 fr. Tuchs Rud. 4 fr. Fuchs Guszt. 2 fr. Fuchs Kereszt. 4 fr. „1844 oct. 3." Forster Vilin, kamat 30 frtól apr. 9-oct. 2. 53 kr. „1844 oct. 9." Szalacsy Ant. 10 fr. Petényi Salam. 2 fr. Loinniczy Endre 20 kr. Tatay Istv. 20 kr. Czékus Ist. 20 kr. Kosztolányi Józs. 2 fr. Kanya Pál 20 kr. Soltész Alb. 40 kr. Eördögh L. 40. kr. Melczer Lajos 40 kr. Balassovics L. 20 kr. Balassovics Péter 20 kr. llutter József 20 kr. Wagner Ist. 20 kr. Dierner E. 20 kr. Szirmay J. 20 kr. Kubinyi Ágost. 5 fr. Hrabovszki D. 20 kr. Királyföldi E. 20 kr. Vörös J. 1 fr. Nendvich K. 2 fr. Illés Á. 2 fr. Zsigmondi P. 1 fr. Graíf K. 2 fr. Iírajcsovics J. 2 fr. „1844 oct. 10." Kosztolányi P. 2 fr. „1844. nov. 8." Székács J. a sept. 1-i első pont értelmében. „1845. jan. 28." Liedemann Róza 10 ft. Székács J. a sept. 1-i első pont értelmében 4 ft. 40 kr. „1845. febr. 17." Schiller 5 ft. Cséry L. 1 ft. Dr. Wohl 30 kr. Tatay Pál 30 kr. Birly született Schedius Krisztina 3 ft. Szloboda M. 2 ft. Glos S. 1 ft. „1845. mart. 8." Gróf Traunnö 10 ft, Dr. Wohl előbbi adományához 30 kr. — Ezentúl pedig 1846. mart, 23-kától kezdve élte fogytáig egy pengő forinttal kiván a gyámintézethez járulni. „1845. aug. 15." A pesti gyámiutézet részéről 58 ft. 10 kr. „1845. sept. 2." Dr. Teichengraber úrtól 36 ft.40kr. „1846. febr. 23." Luther 300 év előtti halála napjá-