Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-02-17 / 7. szám
ISKOLAÜGY. ,,Nevelésünk ügye." (Megjelent ezen cikkely a Pesti napló 1857-ki folyama márt. és áprilisi számaiban.) (Folytatás). Az eddig mondottakban ecsetelni kívántam az elemi nevelés alapvonalait, melyeket úgy igyekeztem feltüntetni, hogy annak inkább irányát és ebből folyó végcélját állítsam az olvasó szeme elibe, mint eszközeit. Kimutattam, hogy minden nevelési eszköznek még az ismeretszerzésre vonatkozó tanulmányok tanításának is, az ember erkölcsi élete kifejtése és megszilárdítására kell irányozva lenni; ha ez nem történik, ügy minden munkánk hiábavaló. Kimutattam, hogy a koldus úgy, mint a magasabb születést! gyermekeknek kezdetben csaknem azon egy elvből kiinduló nevelést kell adnunk. De valamint az emberi foglalatosságok, életmódok, anyagi állapot, emberi igények, törekvések, életpályák stb. egymástól annyira eltérők : úgy a nevelésnek is a növekedő gyermekre nézve a szerint kell különbözőnek lenni a mint őt az élet, helyzete, tehetsége sokszor még anyagi állapotánál fogva is, saját rendeltetésére elhívja. Ezért tekintetbe kell venni a gyermek 8—9 éves korában már jövő élete pályáját, s az arra való elölépéseket meg kell tenni, nem azért, mintha öt már ezen korban kenyérkereseti tanulmányokra akarnók elkészíteni, — ettől Isten óvja meg az e téren tévelygőket, — hanem, mivel a nevelés pályája igen hosszú, és e pálya hosszát kinekkinek ez életbeni állása, szükségei és hivatása mértékével megmérégetvén, a pályafutás idejénél fogva elhatározhassuk, hogy nevelési eszközeinket, például azok között a tanítást kevesebb vagy hosszabb ideig nyujthatjuk-e. Mihelyt mi e hazában ilyen szempontról nézünk szélyel, azonnal látjuk , hogy az úgynevezett köznépnek mind igényei, mind állása, mind hivatása legszűkebb körre van szorítva, s nevelési pályája is legrövidebb ideig tarthat. — Ehhez kell tehát alkalmazkodnunk s nevelési eszközeit összevonva, úgy választanunk meg, hogy azok által míg kifejtjük benne az embert, fejtegető eszközeinkből, az ismeretből, szereztessünk meg vele annyit, mennyivel ő, mint e haza közpolgára a társadalomban emberi méltósággal és felemelt fővel megállhasson; szereztessünk meg vele annyi ismeretet, mennyinek világánál kenyérkeresetét okszerűen intézheti, jóllétet teremthet magának s a társadalom által reá rovott anyagi szükségeket zúgolódás nélkül fedezni képes legyen." „Ez a népiskola végcélja, feladata. Igen rövidlátó és tapasztalatlan egyén az, ki azt hiszi, hogy a nép bármiként tanítsuk azt az olvasás, irás, számolás, természettan, természetrajz, saját nyelve, nemzeti története és még sok más hasznos tanulmányra, ezen tanulmányokkal egyenesen beszerezheti és fedezheti szükségeit. Igenis ezek neki szövétnekül szolgálnak élete pályáján, foglalatosságát könnyítik és kellemessé teszik, de közvetlen hasznot pénzalakban neki nem hajtanak. A mi által ő anyagi jóllétét megalapítani, élelmét megszerezni tanulja, olyan tudomány, melyet az iskolában megtanulni nem lehet; azért neki kézi munka gyakorlatára kell magát adni s olyan tanító mellett tölteni ifjúi éveit, ki a gyakorlati élet foglalatosságait ttzi, és ilyen tanítók, vagy a szülék, vagy a kézmives mesterek, vagy a cselédek gazdái, vagy sokszor a szükség. A szorosan vett élettudományt okvetlen ezektől tanulja meg az ember és igy a köznép is." „De minthogy ezen tanítómesterek igen bizonytalan és határozatlan irányban mozognak, s miattok vagy annak van az ifjú kitéve, hogy lassan és nem mindig öntudatosan tanul valami keveset, vagy annak, hogy épen semmit nem tanul; és minthogy e miatt, kivált hazánkban az emberi mivelődés, a köznép között a polgári élet fejlődése igenis hátramarad, úgyszólván évszázakra van kárhoztatva; itt már vagy a státusnak vagy magunknak, mi inkább is kivihető, kell közbelépni, és a dolgok e lassú folyását sebesebb mozgásba hozni." Mi módon történhetnék ez, röviden elmondom. Nem tartom e célra elégnek a jól rendezett szorosan vett népiskolákat. A népiskoláknak nemcsak a gyermeki, tehát a 12—14 éves korban levőket kell nevelni, hanem át kell azoknak az ifjúságot a férfikorba is vezetni. Átvezetni pedig csak úgy képesek, hogy hajói rendezettségök abban áll, miszerint a föld növeléssel foglalkozó vidéken földmives, a gyárvidéken, ipariskolává is válnak, még pedig azon értelemben, hogy növendékeik az iskola gazdasági téren önkezűleg foglalkoznak, s már 12 — 14 éves korukban kezdik megtanulni mindazon fogást, melyeket atyáiktól vagy gazdáiktól, vagy a szükségtől kényszerítetve emberkorukban kellene megtanulniok; de megtanulják kézi ügyességök kifejtése ideje alatt azon elveket is , melyeken foglalatosságuk alapszik, mindenek felett pedig erkölcsi állapotuk oda fejtetik, hogy ezeket mind a legjobb kedvvel és buzgalommal, nem pedig nyomorult kényszerűségből cselekszik. A köznép 12—14 éves sarjadékával már ilyen oktatás mellett aztán tudathatjuk az ő életfeladatát s kötelességünk is Őket erre előkészíteni. És ha ily gyakorlattal fogunk a népneveléshez, akkor elmondhatjuk, hogy neveltük a népet. „Ha a köznépről helyzete, igényei, s polgári állása tekintetbe vételével ilyen módon gondoskodunk, következik, hogy az ezeknél magasabb igényű hazánkfiai neveléséről is gondoskodnunk kell. És ámbár fennebb már ezeket átfutólag érintettem, mindamellett nevelésünk ügye fontossága kivánja, hogy hazámfiai figyelmét ezen osztályok nevelési érdekeire is felhíván, e tárgyról valamivel bővebben szóljak. Nem mellőzhetem hallgatással, midőn én a magyar nép osztályairól: köznép, városi polgár, nemesség és magas aristocratia} —• beszélek , távolról sem szeretném, ha valaki, ezen beszédemet kaszt értelemben venné. De hiában már ez egyszer az életben így van megkülönböztetve, s ámbár egyik és másik osztály közé válaszfal nincs húzva, s ámbár a köznépből
