Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-17 / 7. szám

riálandottak fészket a tudományosságnak, bizonyára sokkal erőteljesebben nőtte volna ki egyházunk magát, s nem kellene neki szellemileg az áldástalan kolcsön-kenyéren rágódnia, s ifjai nknak nem kellene tömegesen a szokatlanság idegen "honában keresni a theoriát, hogy itthon meg ne találják a praxist. Ha egyházunknak itthon leendett gyúpontja, az ezen alapon ldfejlendett egyházi közszellem belső igazságával s erejével sokkal méltóságosabb állásba s egyenjogúsági igényeinek sokkal teljesebb birtokába segítette volna hitfelekezetünket, s nekünk most talán nem kellene a gyengébb fél szívszorongató küzdelmére kényszerülnünk az életjogért, hogy egyházunk gátolva ne lenne saját organícus életének belső ösztöne szerint intézni fejlődési lépéseit. Ismételve kimondom meggyőződésemet: hogy mindaddig, míg az egyházunkban szétszórva létező szellemi erőknek egy központosító s azokat a fejlődő szellem élet törvénye szerint lépésrőllépésre dicsőbben reprodacáló, egyszersmind a nemzeti genius hódító fényét is visszasugárzó főiskolát állítani nem tudunk, addig egyházunk e hazában igazán otthonos nem leend 5 addig mint szellemi hatalom, mint társadalmi momentum a lelkekben, a közvéleményben azon elhatározó vezérszerepet, mely azt belső erejénél fogva oly igen megilleti, semmikép el nem foglalhatja; addig nem reménylhetjük, hogy ifjaink azon szakbeli életrevalósággal hagyják el az intézeteket, melylyel, hogy hivatalba lépésükkor bírjanak, a közérdek tenné kívánatossá. Mert hiába, Isten, ki az emberiséget külön családokra szaggatta, Isten maga alkotta úgy az embernek szivét, hogy a házi tűzhely körül jobban melegüljön; Isten a belénk oltott ösztönök szerint maga utasított bennünket oda, hogy a nemesebb törekvéseknek gyengéd növényeit meggyökereztessük előbb a honi kert jól ápolt ölében, mielőtt a cosmopolitismus védetlen mezejére kivinnők azokat. Tudósokban nem lesz ugyan hiány, kik be fogják bizonyítani, hogy többet leliet ott tanulni, a hol többet tudnak. E fölött mi vitázni nem fogunk, csak arra fogjuk őket figyelmeztetni, hogy a társalom alakításában a tudományon kivül az érzelmi erőnek, és a gyakorlati ügyességnek is meg van saját érdeme; mert ha az ész az erő, úgy a szív a hatalom, a gyakorlat pedig a mester az életben. És így a honi iskolával, — mely azonban a külföld látogatását nem tiltaná, csak haszoi tóbbá teendené, — ha egyházunk szellemvilága kiterjedésben egyelőre talán vesztene is valamit, kétszeresen megnyerné azt az intensitásban és practicabilitásban , mely nyereség annyival is inkább szembetűnő lenne, mert a tudománynak utai levén hosszasak és tekervényesek, e részben a távolban töltött egy-két év, a mint az eddigi tapasztalás is mutatja, fényes eredményeket nem szülend, a lelkesülésnek lángja pedig, mely gyújthat pillanatnyi varázslattal is, idegen földön lassan ébredez, s tán Némethonban lassabban mint másutt. Legalább azon szakadozottság s azon precarius helyzet, melyben Európának legnépesebb nemzete senyvedez, nem igen alkalmas nagygyá nevelni fogalmunkat az abban létező szíverőről. Mert ha kétségbe vonhatlannl igaz, mit a Idvezítő mondott: „hogyha annyi hitetek volna, mint a mustármag, semmi lehetetlen nem volna nektek; hogyha ketten ti közületek egy akaraton lészen e földön, valamit kérnek, megadatik nekik a menyei Atyától; hogyha keresitek először Istennek országát, úgy mindazok, mik a világból valók szinte megadatnak néktek;" úgy bizonyára azt kell következtetnünk, hogy általában a Némethonban élő hit, oly lassan érlelvén az Ígéretnek teljes zamatu gyümölcseit, vagy nem elég erős, vagy nem elég gyakorlati, s így befolyása is ránk nézve oly varázsszerü nem lehet, hogy kipótolhatná acclimatisálatlanságának hiányait. Mert ámbár lehetnek ábrándozók, kik non plas ultrául becsülik a resignatiónak passiv boldogságát, mind hiában, az életnek igényeit elnémítni nem lehet; emberboldogság az emberiségi férfiasodás jelen korszakában, valóságban csak ott létezhetik, hol a társadalmi ösztön saját belső vonzódása szerint táplálkozhatik a szabadság éltető emlőin, s hol a minél tágabb mérvekbeni testületi egyesülésnek egyéni érdekeket biztosító utja be nem gyöpösodött. Minden más esetben láthatjuk az egyes erényeknek biztató drámáit, hallhatjuk a stereotyp hitegetéseknek vigasztaló szavait, de közboldogságról nem beszélhetünk. Mit használt a hajdan dicső Graeciának az, ha rabul elhordott fiai Rómában tudósokul tartatának, s az első házak gyermekeinek nevelésével foglalkoztanak. Tyrtaeus vagy Themistocles hazájuknak mindenesetre több hasznot tettenek. Mit használ a nagy Németországnak, hogy ott fc'teak kgtöbbet, ha gyermekei ezrenként kényte-PAPA