Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-17 / 7. szám

sanak, szükség nem is lenne. Ottan alapítványok, hagyományozások elköltetnek tőkéstől rendesen; mintha veszedelmes dolog volna az egyházi élet magasabb virágoztatására, biztosítására némi kis tartaléktőkét takargatni össze; vagy mintha privilégiumok volna az élőknek arra, hogy megrabolják az egyházat, s a holtaknak kegyeletes filléreivel takargassák saját lelketlenségüket. Itten a püspöki visitatioról szóló jegyzőkönyvön tollat próbálnak; másutt meg tán kalácsot sütöttek rajta, vagy hova is tették stb. stb. mintha ez akár így, akár úgy egyre menne ki, mert hisz az Ur ágy is gondot visel az övéiről, ámbár aztán . a panasznak a gyülekezetek szegénysége, buzgótalansága iránt se széle, se hossza-Valóban világi ember, kinek csak felületes fogalma van az elvont tudományok azon határtalan rengetegéről, melybe, ha valaki a társadalmi ösztönöknek gyakorlatiságot kereső iránytűje nélkül igen mélyen behatol, könnyen oda jut, hogy a fától nem látja az erdőt, — a világi ember ily esetben könnyen azt kérdi magában: ugyan mit is tanultak hát a facultási 3—4 év alatt azon lelkész urak, ha protestánsok s népvezetők lévén, akademáikról csak ily hiányos fogalmakat hoztak a társadalmi létei alapelemeiről, a constitutionalismusról s administratioról. Meglehet, hogy vannak, kik annálfogva, mert a törvényben az irgalmasság és a szeretet a fődolog, az efféléket mind igen mellékes és figyelemre nem méltó tárgyaknak tekintik. De már mi világiak, kik azt is tanultuk: forma dat esse rei, s kik nem tartjuk elégnek az üdvösségre azt, hogy a szeretetet a röppenő szavaknak szárnyán lebegtessük, hanem egyéni gyarlóságunk öntudatában szükségesnek tartjuk ezen szeretetet, a végett, hogy gyakorlatilag is minél tágabb arányokban gyümölcsözővé váljék, fölül rá még szentül megtartandó s kölcsönös el len őrs ég alá helyezett testületi intézkedésekkel is támogatni; kik minden erővel óvandónak véljük a testületi létet, mint az egyéni működéseknek is legbiztosb támpontját, mely nélkül a legszebb lelkesedés, a legszentebb buzgóság is gyakorlatilag alig lenne több a pusztában elhangzott árva sóhajtásnál, — mi az efféle hiányokon oly könnyű szerrel túltenni nem bírjuk magunkat. Mi az egyház feladatát megoldva nem látjuk azzal, ha a világ nagy kórházában sinlődő betegeknek sebeire irgalmas szivü betegápoló nőként a jövő világ reményeivel vigasztalásul egykét enyhítő csöppet ejteget. Mi az egyházat a megváltásnak örökségül vett tiszténél fogva hivatva arra látjuk lenni, hogy mint az évezredes tapasztalás és az isteni tudomány megszentestilt elveiből kiinduló okszerű nevelő, a jövendő generatiók testilelki erejének Öszhangzatos kifejtése által egy már e földön is megvalósulandó jobb jövőnek vesse meg alapját. Ugyanazért mi a vallásnak s egyháznak éltető erejét abban látjuk rejleni, ha erősíti a testületi szellemet, azaz: megvalósítja a szeretetet. Ugyanis arra lévén mi Istentől rendelve, hogy éljünk társulatilag, e szerint azon egyház, mely a testületi életet erősíteni alkalmatlanná lenne, célját vesztené; s annak el is kellene okvetlen pusztulnia, mert a közvélemény tudatában nem lenne támasza; mert társadalmi szükséget nem pótolna, mert ellene működnék a teremtés és történet isteni nagy müvének, mely egyesülésre hajtja az élő lelket, hogy az által tenné nagygyá az emberiséget, s Istennek képére méltóvá az embert. Meglehet, hogy én hibázom, de nekem ágy tetszik, hogyha a testületi lét hátrányára a gyülekeztben hiányok léteznek, a legfőbb felelősség mindig a lelkészé. Mert nekünk a lelkészeket úgy kell tekintenünk, mint az egyháznak, azaz i a közös cél elérhetése végett egy testté alakuló hívek összeségének apostolait, ügynökeit, kiknek megbízatásuknál fogva kötelességük egyház és hivek között a lelki közösséget föntartani úgy, hogy a lélek egyesülési ösztönéhez képest a centrum felé gravitáló részes elemek, azzal elvileg és alakilag is mindinkább azoníttassanak. Mert az egyház azért contribuál a centrum föntartásához, hogy viszont föntartassék általa. Ugyan azért elkerülhetlenül szükséges az, hogy az egyháziak folytonos figyelemmel kisérjék necsak a gondjaikra bízott nyájat, de az összes egyháznak, sőt a mennyiben ezzel correlatioban van, az összes társadalomnak is irányát, mozgalmait, eszmemenetét, hogy valamint egy nagy hadseregben az egyes szakaszoknak az egészszeli következetes együtthaladását az általános vezérlet nyomán a szakasz-vezérek eszközlik, úgy ők is képesek legyenek az egyház vezérirányát gyülekezeteikben megtestesíteni mind azon részletekig, mik a közös cél elérésére befolyással lehetnek, nehogy megszakadozott zagyva tömeggé váljon az egész, melynek megsemmisítésére ellen-