Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-12-10 / 49. szám

megértetni, hogy a mi a szülének hasznos, az neki ártalmas ! Csak okot és alkalmat szolgáltatunk tehát neki ezáltal arra, hogy kételkedjék szavaink igazságában, a mitől pedig lehetőleg ovakodni kell. A gyermek mindenkor az igazság példányait lássa és tisztelje szüléiben. Célt nem érünk továbbá azért, mert ha a gyermek csak kissé éber lélekkel bir, akármint ügyekezziink is viszszatartóztatni az olvasástól, mégis csak olvasni fog; olyan vágy ez némely gyermekben, a mit „nem lehet" visszafojtani, elannyira, hogy tudok esetet, midőn a gyermek, a kinek az olvasás el volt tiltva, — a padlásra szökött, és ott elbújva olvasott, a mi által aztán nem csak hogy szüléi tilalmát megszegte, hanem felül reá még a szemét is végkép elrontotta. Legjobb esetben pedig többet árt, mintsem használ; mert ha csakugyan ki tudnók vinni azt, hogy gyermekünk a könyvektől idegenkedjék, akkor, oh akkor olyan boldogságtól fosztjuk meg, a minőért a föld minden kincsével sem tudnók kármentesíteni; elzárnók előle az utat, a melyen fölvilágosíthatja szellemét, nemesbitheti szivét, vigaszt találhat búbánatos óráiban, vaksággal vernök meg lelkét, szóval a műveletlenség sötétségébe taszítanék alá életünk legdrágább kincseit, az ég legbecsesebb adományát: — gyermekünket. Valóban nem tudom, mire határoznám magam inkább, ha választanom kellene e kettő között: megengedjein-e gyermekemnek az olvasást válogatás nélkül, vagy pedig fojtsam-e el benne végkép az olvasás iránti hajlamot! Talán jobb volna az elsőt választani. De hála Istennek ! nem vagyunk kitéve ilyen fájdalmas elhatározásnak, nem szükség elfojtani a gyermekben az olvasási vágyat, söt inkább, ki lehet azt fejteni szép fokozatosan, és mégis megóvhatjuk a korát meghaladó olvasmányok káros következményeitől. Mi több, akként vezethetjük gyermekünk hajlamait, hogy „magától löki el az olyan könyvet," mely az ö korához nincsen mérve, melyet föl nem bir fogni. Legfőbb feladat, hogy gyermekeinknek mindjárt azon kortól kezdve, a melyben olvasni tudnak, és az olvasási vágy bennük ébredezni kezd, „csakis olyan könyveket" adjunk kezébe, a melyek fölfogási képességükhöz legyenek mérve, és melyeket annál fogva tökéletesen nem csak érteni, de élvezni is tudnak : 6—7 éves gyermekeknek apró meséket, kivált versbe szedetteket; 8—10 éveseknek kisebb elbeszéléseket, melyeknek tanulsága az ö lelki világukból van merítve, 10—13 éveseknek történelmi elbeszéléseket, fölváltva a hazai és világtörténelemből, (kivált a görög és római korból); akkor kezd fakadozni a szív, és akkor fogamzanak meg benne a haza és emberiség iránti szeretet szent érzelmei. 13 —16 évig végre természettudományi, történelmi, és népismertetési leírásokat. Ha gyermekeinknek ilyen fokozat szerint adjuk kezébe a könyveket, és ha azok tartalma és előadása a gyermek felfogási képességéhez vannak mérve, akkor biztosítva leszünk, hogy nem csak nem nyul olyan könyv után, melyet teljesen föl nem bir fogni, hanem el is löki magától. Mert ilyen fokozat által nem csak azt érjük el, hogy elméjét mindig valami szellemi tárgygyal elfoglaljuk, hanem azt is, hogy idejekorán szoktatjuk, csak is olyan tárgygyal foglalkozni, a melyet teljesen föl tud fogni. Ez az én — tapasztalaton nyugvó ugyan — de igénytelen nézetem, és közzé teszem, hogy hazánk müveit anyáit eszmecserére indítsam e fontos tárgyra nézve. Es teszem más részt azért, hogy a magyar anyák figyelmébe ajánljam a fönemlitett három kötet ifjúsági olvasmányt ; jó lélekkel mondhatom, alkalmasabbat nem igen tud hazai irodalmunk felmutatni. Midőn e könyveket megkaptam, első este olvasni kezdtem belőlük gyermekeimnek, és a kedves lelkek két órahosszat visszafojtott Iélekzettel hallgatták a kedves meséket, és midőn végre abba hagytam, legkisebbik fiacskám, a ki még olvasni sem tud, elébb nem akart lefeküdni, mig még egyszer el nem beszéltem neki a „Róka koma halálát," két idősebb gyermekem pedig azóta minden este folyvást e könyveket lapozgatja, pedig mindketten eléggé elevenek; hanem hiába, jobban tetszenek nekik a kedves mesék és elbeszélések a játéknál; már kétszer olvasták végig, és mindig újra kezdik. Es azt tartom, ez a legjobb kritika valamely könyvre nézve. Emília. MISSIÓÜGY. A moldvaoláhországi missió ügye szépen halad. E napokban tiszt. Czelder Márton ur a lelkes bukeresti magyarajku ref. lelkésztó'l, tiszt. Koos Ferenc-tó'l serkentő' levelet vett, melynek tartalma megérdemli, hogy t. olvasó közönségemmel közöljem. Kedves.hivataltárs ! Megvallom őszintén, hogy második levele helyett sokkal inkább szerettem volna, ha egyenesen ön toppant volna be szerény hajlékomba; azonban a „Prot. Lapokból és kedves leveléből megtudván eddigi fáradozásának eredményét; ez is megörvendeztetett. Sietek tehát én is tudatni önnel, hogy Pitesten, PIoesten, Brailiába stb. hírül adtam ön jövetelét és mindenütt szivszakadva várják. Kérem azért fogadja el tanácsomat, és ha annyi pénze lesz, mivel idáig lejöhet, és ezenkívül 20—30 aranyja, ugy ne késedelmezzék egy percet sem, hanem repüljön minélelébb. Útlevélért nincs a török követre sémmi szükség, azt a magyar kancellária egyenesen adhatja Moldvaoláhországba. De ha lejövök pénz nélkül, ott mit csinálok ? ezt kérdhetné. Megmondom: pár hétig kedves vendégem lesz. Ekkor kirepülünk Pitestre, hol az uj iskola és uj paplak már készen van, s tavaszszal építik a templomot, ha Isten segit, de Ő már megsegített akkor, midőn önnek, e magasztos eszmét sugalta, hogy segítségemre jöjjön az ur eme buja, de miveletlen szőlőjébe. — Ugy beszéltünk tehát a pitesti gondnokkal, hogy mihelyt ön kijön, azonnal oda megyünk, felszenteljük az uj harangokat; én onnan hazajövök, Ön pedig a derék pitesti gondnokkal mogindul, felkeresi a