Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-10-28 / 43. szám
soknak példái az ellenkezőt mutatták fel mind egyénileg, mind pedig a végeredményben. Mivel vádolják az ujabban alkalmazott ideiglenes tanrendszereket ? Hogy nem adnak eléggé humanistikai, hazafias és protestáns nevelést a tanulónak. Tanártársaimnak bizonynyal nagyobb része — s ezek közt magam sem — ismerjük el, hogy e néhány éven keresztül is rosz irányú, hazafiatlan s nem protestáns szellemű tanítványokat adtunk volna a hazának. A tanrendszer tehát nem lényege, csak egyik eszköze az erkölcsi és tudományos képzésnek s mint ilyen is csak harmadrendű helyet foglal el. Ennek dacára azonban legalább^ előttem s ugy hiszem mindenki előtt, mint minden nevelést illető ügy oly fontos tárgya az elmélkedésnek, melyet pár napi befejezetlen vita el nem dönthet, s melyre nézve minden térnek — különösen az irodalminak jó ideig nyitva kell tartatnia, mielőtt -valami végleges határozattá emelkednék. Midőn a tanári kar egy független gymnasiális tanterv készítésére hivatott egybe: azt hiszem e függetlenség alatt ép ugy értetett a „legközelebbi, mint minden eddigi tanrendszertől való függetlenség." S valóban ennél szebb, megtisztelöbb feladat alig tűzethetett ki valamely testületnek valahol és valaha. E függetlenséget az ügy méltósága és a meghívottak önérzete egyaránt igényli. De azt hiszem, tévútra mennénk és mentünk volna, ha tantervünket egyszersmind „az élet külviszonyaitól is függetlenül állitanók fel'1 s számba nem vennők azon véghatárokat, melyek között e tantervnek mozognia kell, ha kivihetetlensége által önmagát ledönteni nem akarja. Ezt igen hamar belátta a tanári tanácskozmány s ezért az összes értekezletnek egyik legfontosabb kérdése volt: mennyi idő fordittassék ifjaink gymnasialis képzésére ? Erre az élet könnyen megfelelt: 10—12 éves korukban kapjuk növendékeinket magánházak vagy elemiiskolákból s körülbelől 20 éves korában kéri azokat tőlünk vissza a határozottan eltérő életpálya, a gyakorlati élet, s a bármint módosulható honvédelmi ügy. A véghatárok 10 —12 és 18 — 20 között ingadozván, ama tanári értekezlet megállapodása a közép számban, t. i. 9 évben lőn, melyhez némelyek a theologiai tanfolyamra előleges képzésül a 10-ket is kívánták. Mi ellen a tanári értekezletnek — ott, hol ez kivihető — semmi észrevétele nem volt. Nagyobb vitára adott alkalmat azon kérdés : Kell-e e kilenc évi tanfolyamot valahol megszakítani, és hol ? És másodszor szükséges-e a benső (pedagógiai) megszakításnak külnyomokat adni alsó és felső gymnásium stb. elnevezésekkel. A közmegállapodás ez utóbbi kérdésre „nemmel" felelt. Tehát a kilenc évi gymnásium külsőleg egy compact egészet képezne; tanárai egyenlően dijaztatnának, s a gymnásium felállításánál csupán az anyagi tehetség határozná meg 4., 5., 6., 7., 8., 9 osztály állitandó-e fel? Hogy a belső nevelés hol váljék alsó és felső képzési szakra ? E kérdés hosszas vitára adott alkalmat. Néhányan a hatodik osztály után kívántak választó vonalat húzni; a többség a negyedik végénél. Az elsők védokaikat a régi rendszerből, s a tudományoknak szerintük odiosus és nem fokozatos ismétléséből merítették. Az első okot könnyű megcáfolni. Régibb tanintézeteink nem követték általában a 6 évi megszakítást. Igy például Erdélyben a gymnásium mindig 7 osztályból állt, s ha hozzá vesszük a most odaforrasztott két philosophiai évet ott, mint itt kilenc évből állt a tanfolyam. Sárospatak iskolatörténetében szintén 7 gymn. osztályt látunk. A 6-ik osztálynál behozandó átmetszésre tehát ez nem érv. A mit ez állítás vitatói a németek utánzásáról beszéltek, épen ellenök szól, mert Németországon alkalmasint több a 6, mint a nyolc osztályú gymnásium. Fontosabb volt a második ellenvetés. A tudományok ismétlése az ötödik osztálytól kezdve. De a többség nem is ragaszkodott az ismétlési elvhez, hol az nem szükséges. Mit egy igen jeles tanár a különböző éghajlatok szerinti fejlettség fokozatairól e vélemény támogatására felhozott (melynek azon részét, hogy az angol 6 osztályú gymnásiumok valami magas humanisticus képzettséget eredményeznének — bátor vagyok saját tapasztalás és köztudat nyomán merőben tagadni), csak önmaga ellen szól: a mennyiben a többség a 15 éves magyar ifjat már képesnek tartja a tantárgyak rendszeres felfogására. De lássuk most minő erősségekkel éltek azok, kik az ötödik gymnasiális osztálynál kívánják kezdeni a rendszeres oktatást ? Az első psychologiai ok már a fenebbiek cáfolatában ott áll. A magyar éghajlat áldásai mellett a magyar gyermek és ifjúi kor határvonalát bátran lehet a 15-ik évre tenni. A physiologiai tapasztalatok ezt nyilván igazolják. Tehát, ha valahol, itt lehet a nevelőnek átmenni a népszeszerü oktatásról a rendszerbe öntött tanok előadására. Másodszor ezt kívánja a tudományok csoportosítása. Mert négy év alatt a gymnásium alsó fokaihoz mért tárgymennyiséget népszerüleg minden zsúfolás nélkül előadhatni. Az ötödik osztálynak pedig már minden tantárgyra nézve magasabb körbe kell átlépni, ha akár 9., akár 8., akár 6-ik osztályba rendeznök is a tanitandókat. Igy az anyanyelvet illetőleg átmenet van az alaktanból a szónoklat- és költészetre; a számtani tudományokban a közszámvetésből, a betüszámtanra ; a természettudományoknál a tömeg szerinti tanításról a rendszerismére stb. Egyedül a történelem volt az, mi hosszas!) vitára adott alkalmat. Néhányan képtelennek tartották a 15 éves magyar ifjat okfejtö történelem megértésére. A többség nem volt e nézetben, de engedett a vitatok tekintélyének, s e szerint a történelem tanítása oda lön módosítva, „hogy az alsóbb osztályban a fötudomány a földrajz legyen s ennek mintegy illustratiója a történelem; a felsőbbekben megfordítva." llyforma eljárás követtetett a természettudományokra