Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-10-07 / 40. szám

presbyterséghez szent és elidegenithetlen jogot követelő elöljáróságot a protestáns közönségnek kisszerű érdekek miatti nagy és igaz ügyhöz is méltó energiájokban s óriási fondorkodásaikban bemutatni; kényszerítene a fátyolt oly tényekről lerántani, melyekben — en miniatűré — tükröződik a genuaiak tizek tanácsa, hasonló hatalom nélkül; jellememmel össze nem fér önmagam mentségére — kivált azok előtt, kik engem s expresbyter urat ismernek, oly fegyverhez nyúlni, melyet az ember mérgében szokott kezébe kapni. Annyival inkább, minthogy nem is épen a kihívón, hanem azokon vennék elégtételt e téren, kik hallgatnak ; annyival inkább, mert a küzdtérre vallásunk szent ügye van leterítve, s azon gázolni elv emberét a legnagyobb személyes sértés sem jogosíthatja. Szives elnézését a prot. közönségnek kérem ki tehát, ha expresbyter úrral e Prot. Egyh. Isk. Lapban egy-két szót váltok, Önnél — elnézve nem igaz állításaitól — a sok észbeli tehetség külön-külön ugy áll, mint az oly négyesfogat, melyben minden ló külön van gyeplÖzve : ha a világtörténetből combinatió utján még azt sem tudta megtanulni, hogy a sükeretlenség nem mindig az igaztalanság, vagy jogtalanság kifolyása s megfordítva. A ki testületekből megrögzött hatalmaskodási szenvedélyeket, — önök által képzelt históriai jogokat , — melyeknek Párispápaiban „abusus" a neve — ki akar küszöbölni: rögtöni sükerre nem számolhat; sőt a ki darázsfészekbe nyul, ne csudálkozzék, ha éles csípéseket kénytelen szenvedni. Elv embere ritka madár! még ritkább, ki azt dolgoknak, személyeskedésnek fel ne áldozná. Higadt vérű igénytelen elv emberét pillanatnyi, sőt többszöri sükertelenség sem szorítja le a küzdtérröl, hanem beelégszik, ha a sok gyom között oly magot keleszthet, mely idővel gyümölcsöző fává növekedhetik. En ültettem, — annak hamar kikelését örömmel látom, s önmagamban annak jutalmát érezem ! Expresbyter ur a küldöttség határozatát éles critica kíséretében közli. A tiszt, küldöttség keresztyéni békitö szellemtől áthatva határozatában a közvetítő szerepet vette fel, midőn a községi elöljáróságot ezen praemissa után: ,,az olvasottak s tapasztaltak után ugy találtuk, hogy a n.-körösi presbyterium jelen szervezésében sem a statútumoknak, sem a fenálló régi gyakorlatnak, sem az 1827-ki küldöttség eljárásának nincs elég téve" — ideiglenesen a presbyteriumban meghagyta, bár az nem ugyanazonos a régi községi elöljárósággal: s igen helyesen tette, mert konkolyvetőre nem számított, az u. n. fraclióban becsületes és a jelen körülményekre figyelmező értelmes prot. embereket ismert, kikről föltette, hogy az úgyis kikerülhetetlen reformatio in capite et membris eljövetele idejéig a javítás kezdetével is beelégesznek, s valóban nem is tévedt. De expresbyter ur ezt átlátni nem volt képes, s ha bennem maga formájú emberre akadt volna : idétlen s meggondo-Segédszerkesztök : Dr. Székács J. és Török P. latlan kihívásával oly térre vezettetett volna, melyen minden szúrás az „ügyet" compromittálja. Expresbyter urnák különösen fáj a professorok kimaradása s eszélyesebb collegáinak championjául lép fel, kik pedig ön fájdalmát nem osztják, kik önt arra fel nem hatalmazták. Valóban tudós létére nagyon korlátolt felfogásra mutat, hogy olyszeríileg jár el, mint az a paraszt, ki midőn a szolgabíró 25-öt vágatott reá, nem azt, hanem a hajdút szidta. Ne a küldöttségre haragudjék ön, hanem a protestantismus autonómiájára, mely azt mondja „ecclesia eligit." — Nagyon sánta logikával él ön, midőn azt állítja, hogy a mely ecclesia gyermekei tanítását bizonyos egyénekre reá meri bizni: az ugyanazokra ügyei kezelését is „tartozik" reá bizni. Az ecclesia ügyeinek kezelésénél — kivált a protestánsoknál — nagy szerep jut a materialitásnak. Azt kezelni Isten s ember előtt egyedül az anyagilag érdekeltek hivatvák. Furcsa volna p. o., ha midőn én nőmmel házi dolgaim elintézésével foglalkodnám, s talán épen fiam nevelője fizetésének mikénti fedezéséről volna szó : az hozzám berontana, követelve az abba beleszólhatási jogot az ön logikája után. Azon nehéz időket, melyekben én visszavonultam, ön minden cikkében oly büszke megelégedéssel emlegeti. Oly időkben, melyeket nehézzé, tudjuk miféle emberek tettek, elvtelen emberek között egyedül a \isszavonulás a servilismus elleni óvszer. Oh! bár mások is visszavonultak volna : akkor legalább sokért nem volna — a conto — Körösnek pirulni. Véglére sértési viszkelegétöl korbácsoltatva (pedig már egyszermászszor megitta a levét), mint curiosumot felemlití, hogy én az általam vádlott presbyteriumban a presbyterséget felvállaltam, „talán megválasztalásomat nem akartam kockáztatni". Ez önben a legnagyobb malitia, ámbár legcsekélyebb hatású. Mert midőn ön ezer „talán"-ját publicitásra bocsátotta, jól tudta, hogy a presbyteriumban én csak egyszer jelentein meg, akkor is csak azért, hogy a testület előtt lemondhassak. S ön előtt lemondásom oka sem volt titok, mert azt ünnepélyesen nyilvánítottam. Zárólag azt a tanácsot vagyok bátor expresbyter urnák — még pedig elhiheti — valóban jó akaratból adni: ne aljasítsa le magát „Istória" Íróságra, hanem tartsa magát Cicero azon felséges tanításához: „Príma autem sit seriptoris regula, ne quid dicere audeat, quodnon est verum, et ne quid dicere non audeat, quod est verum." Gubody Sándor. Felelős szerkesztő s kiadó : Dr. Ballagi Mór. Pest, 1860. Nyomatott Engel és Mandellonál, (Egyetem utca) 2, sz.