Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-09-30 / 39. szám

1149 1271 ! az alattok történt nevezetesebb eseményeket igen érdekesen irja le. Szent Istvánnal, s az 1000-ik évvel kezdi nemzetünk és hazánk nagy történelmét. Szép és megható módon a gyermeki lelkekhez mért találóssággal irja le István tetteit, azon borzadalmas éjt, melyben egy gyiloknak ki kellett volna oltani a szenvedő életet. Elmondja foérdemeit, melyeket leginkább az ország alkotmányos megalkotása körül szerzett, s mely kitörülhetetlen emlékű leend, míg csak egy magyar él. Majd az utána következett királyokat festi kit-kit a maga színével. Hol a jeles és derék tetteket kell kiemelni, nem hibázik a gyermeki kedélyhez mért ecsetelés, nem az erkölcsre és szivre ható következtetés. — Az Árpádházbeli királyok közül igen élénk színekkel emeli ki a közszeretetben álló szent Lászlót; a felvilágosodott eszű Kálmánt; a roszlelkü II. Istvánt; a gyenge jellemű II. Endrét, s alatta hazánk nyomorú állapotát; majd jól esik utána olvasni az erős akaratú s hazája javát, jóllétét szivén hordozó, de a tatároktól sokat szenvedett IV. Béláról. Sajnálkozva borul el azonban kedélye a kis olvasónak, midőn látja, hogy a nagy királyhoz nincsenek méltó utódok, s hogy az, ki talán méltó lett volna a fényes királyi székre, méreg következtében veszti el drága életét. Az Árpádház enyészte után a trónra lépett vegyes házu királyok korszakát is hasonlóan érdekesen irja le, itt is kiemeli a kitűnő királyokat, nem hallgatva el hibájukat sem. Igen melegen, s a gyermek szivét különös tiszteletre ragadólag beszél Nagy Lajos és Mátyás királyokról. Zsigmond király leírásánál szem elé tudja állítani ama könyelmü férfiút, kit sem országa jövője, sem uralkodásának békésen maradása nem hevít, de a jelen heves pillanattól hagyja magát elragadtatni. Buzditólag emeli ki a nagy Hunyadit, kinek jellemét mind a csatákban, mind a békében oly nagynak tünteti fel, hogy az olvasó gyermek már csupán magának a névnek említésére is tisztelettel hódol. A jagellok viharos és zavaros napjait, mint hazánk pusztulása első jeleneteit irja a vad lázadó Dózsával, s a még ennél is nagyobb szerencsétlenséget okozott mohácsi veszedelemmel. János király s az ausztriai ház zavaros trónra léptét, s azon nyomorú párloskodást, mely a kettő között folyt, elkeseredetten olvashatja a kis olvasó s gyakran felsóhajthat, hogy az mért nem volt másként, s miért űgy. — És valóban roszul érezheti magát a kis olvasó, midőn látja, hogy a különben is pártokra szakadt hazában még egy harmadik ellenség, mint veri fel századokra tanyáját, mint kerülnek kezébe a legerősebb várak és városok, mint pusztulnak el a szépen virágzó falvak és vidékek. E szomorú jeleneteket olvasva lehet-e meghatóbb érzelem, mint midőn ennyi zavarok s pusztulás között a durva ellenség ellenébe akadnak itt és amott magyar hősök, kik életüket készebbek feláldozni, sem mint hazájukra, magukra és utódaikra gyalázatot hozzanak. Mily magas lelkesültségre ragadja a gyermeki szivet, egy Losonczi, egy Szondi, egy Dobó, egy Zrinyi. Mind meg annyi kedves képek, melyeken gyermek és nagy ember egész szivével és lelkével örömest mereng, tetteiken és neveiken a legnagyobb áhítattal csügg, s óhajtás támad lelkében, hogy bár ö is megközelíthetné e férfiakat valamikor. — Hazánknak az ausztriai házból való királyok alatti történelmét Erdélyországéval adja kapcsolatba s igen röviden, de érdekesen irja le egyiket ugy, mint másikat, példa gyanánt állítva fel a jókat, míg a pártoskodásokat, ellenségeskedéseket nem szűnik meg elkerülendőknek tüntetni fel. — Leopold korát érdemével s bűnével elég bőven tárgyalja, felemlítvén azon nagyszerű eseményeket, melyek nagyszerű következményeket vontak maguk után. Az ezen kor után uralkodott királyokat is érdemük szerint hozza és emeli ki, valamint az azon időben szerepelt nemesebb férfiakat is. Általában véve, az egész könyvecskén oly szellem leng át, mely a mellett, hogy akarja, képes is a haza gyermekeiből valódi igaz hazafiakat, — kik mindenkoron a becsületesség, az igazság és tiszta erkölcsiség után járjanak, — teremteni. — Hogy azonban mind ennyi fényoldala melleit is holmi csekély, leginkább nyomtatásbeli hibái ne volnának, — melyeket jó lett volna e harmadik kiadás alkalmával elenyésztetni, — azt nem mondhatom; hanem ezek oly csekélyek, hogy különösen megjegyezni feleslegesnek gondolok. És ezennel a talán hosszura is nyúlt ismertetést berekesztem, azon példabeszéddel tartván : ,,a jó bornak nem kell cégér." — Adja Isten, hogy e könyvecske minél több kezekbe kerülve, minél több igaz hazafit teremthessen, jól vezető segedelmével, — sokat szenvedett hazánknak. sy .... ly.' BELFÖLD. A nyíregyházi presbyterium ügyének mibenléte a superintendensi egyházlátogatás adatai nyomán. A nyíregyházán kitört egyházi viszály országszerte ismeretes levén s nyilvános lapokban az egész ügy még okadatolva fel nem világositatván, teszem ezt ezennel minden további félreértés eloszlatására részrehajhallanul, mint az egyházlátogatásnál működött jegyző. Hogy a nyíregyházi ág. hitv. presbyterium Elefánt Mihály és Jeszenszky László urak megválasztása előtt maga, az egész gyülekezet befolyása nélkül töltötte be tagjainak számát kétségbe vonhatlan tény, melyet maga a presbyterium sem tagad. Minekutána ez 30 éven át gyakoroltatott igy, a lelkész urak jogosan és a prot. autonomia értelmében eselekedtek, midőn ezen eljárás ellen felszólaltak s a presbyteriumnak az egész gyülekezet általi választását és betöltését követelték. E felszólalásnak, ha tán tüstént nem engedett is a presbyterium, hogy rosz akarat nem vezette, hanem a kor igényeinek megfelelni kivánt, bizonyítja nyilván az, hogy 1859. mart, 25-kén egyháztanácsülést tartván, 3-ik pont alatt a világi tagok az összes presbyteriumnak az egész gyülekezet általi ujjá választását inditványo-