Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-03 / 5. szám

alábújhatib. A dolog nehézsége azonban ott van, hogy az emberek nagyon különböznek egymástól, s így természetesen tévednek is az „okos"nak megítélésében. Mire nézve a feladat veleje mindig és mindenütt voltakép azon „mód"nak kitalálása, mely ama különbözéseket öszszehozza, s az egyoldalú tévedéseket meggátolja. — Ezen „módok"nak sem lehet természetesen soha absolut érvényt tulajdonítani; söt viszonylagos érvényük is attól van föltételezve, hogy megfelelnek-e az illető életkörök jellemének s fejlodöttségének. Egyébiránt távol sem akarjuk szerzőt a szóban forgó eszme ellenküzdőjéíil bélyegezni; sőt a 20-ik lapon mondott eme szavait: „mivel nálunk a presbyteri zsínodalís alak igazán történeti fejlemény, s mivel ez a protestáns egyház autonomikus életének leginkább megfelel: sem tanácsos nem volna, sem pedig ok sincs reá tőle eltávozni," e szavakat — mondom — ép a szóban forgó eszme „határozott vallásának" bizonyságaiul szeretnők tekinteni. A honnét a 21-ik lapon mondottakat is oly akaratlan tévedéseknek s következetlen következtetéseknek véljük, melyeket szerző most már megcáfolás nélkül is viszszavon; eléggé megcáfolták egyébiránt Könyv. Tóth Mihály-na,k „Gladstone és Maculay az állam és egyház közti viszonyáról" cím alatt e lapokban megjelent közlései. — A 21-ik lappal a 22 iknek első sorait is keresztül huzzuk; hiszen ha azt elvül fogadnók, a „történetek" lelkét fognánk azzal föladni. Kifogásunk van végre az „idézetek" ellen; egyes Kikapott helyekkel aa eredeti értelem ellentétét is lehet majd bizonyítani. S úgy is elégszer használják az ilyféle bizonyításokat „ellenünkben." Az irmodor szabatos , erődús egyháziasan komoly és emelkedett. — Ezek után találjuk Pápai Imrétől: „Vermigli Martyr Péter" életrajzát Dr. C. Schniidt után. Becccssé teszi e darabot, mely a II. s V. füzetekben is folytattatik, nemcsak kimerítő részletessége, hanem különösen a szerzőt lelkesítő, s az egész dolgozatot átlengő azon eszme, hogy nekünk a mai időkben minden lehető szorgalommal kell tanulmányoznunk a XV. század reformátorainak életét, helyesebbeknek ama nagy gondolatokat, melyektől azok életének egész folyama vezéreltetettt. Bárcask hazai egyházunk történetéből bírhatnánk minél több ily kidolgozott életrajzokat. A „tárca"-közleményekröl utoljára levén szándékunk szólani: folytatjuk a következő füzetek értekezéseinek ismertetését. — A II. füzetben van Peti Józseftől: „A hegyi prédikáció" (exegeticai dolgozat); melyről azonban bővebben csak azért sem szólhatunk, minthogy annak bírálatát maga a szerkesztőség praeveniálta. Ezt követi „Martyr Péter" életrajzának folytatása. — A III. füzet hozza Nagy József-tö\: „A paulicianusok keleten, minta reformáció előharcosai;" rövid de csinosan egybeállí tott kis történeti vázlat; melynek egyébiránt különösebb értéket az fogott volna kölcsönözni, ha a paulicianusok tanait jobban részletezi, s kimerítőbben tárgyalja. — Továbbá Kuzmány Károly-tói: „az egyház állása a házasságot illető törvényhozás és törvényes vizsgálathoz." Tárgyát folytonosan az evangyéliom álláspontjáról fejtegető, — alapos értekezés. Üdvözöljük szerzőt közöttünk és velünk Filó Lajos-tói: „Unió kísérletek a reformácio Ős korában," különösen Ruchat Ábrahám „Histoire de la Reformation de la Suisse" című munkája után készített sok érdekes részletet s adatokat tartalmazó dolgozat. Hiszszük és várjuk, hogy egy másik értekezésben az érdekes tárgynak eszményi oldalát is kifejteni s tárgyalni fogja majd szerző,— azt nevezetesen: micsoda mélyebb alapja van az egy tőről nőtt protestántismus kétfelé ágazásának ; a minek már inkább csak eredménye mint szülő anyja volt a reformátorok közt kiütött meghasonlás ; inkább csak egyik szála és alkalma mint sem központja az úrvacsoráról való vélekedés. Ha az unió őszinte, s minden időkre biztosított akar lenni, azt eszmeileg is meg kell tudni alapítani; nem ugyan a dogmák kölcsönös megcsonkításával, hanem a különbségnek egy magasb eszmébe való felemelésével. Ily benső alap nélkül igen könnyen szakadó kötelék az; az élet is pedig inkább eltávolít, s széthúz, a helyett, hogy öszszetartaná a rokon elemeket. A IV. füzetben találjuk : Kuzmány KároZy-tól: „Áttekintése az austriai házassági jog történeti kifejlődésének" a protestánsoknak egymás közt és a római katholikusokkal kötött házasságait illetőleg. Ezzel szerző a fölebbi füzetben közlött cikkét mintegy folytatja s nem kis mértékben érdekesíti. Erdélyi János-tói: „Apácai Csere János ismertetésé" (székfoglaló értekezés, olvasva a M. T. academia bölcseimi osztály ülésében oct. 24). Egy önálló, terjedelmes ismertetésre volna méltó maga e darab; mely míg egy részről „Apácai"ra, —• ki első szólaltatá meg közöttünk magyarul a bölcsészetet, — eddig nélkülözött, pedig nagyon megérdemlett világát hinti a méltánylatnak: addig más részről az is fényesen igazolja, hogy Apácai óta alig volt magyar bölcselkedő, ki a bölcselemnek hazai nyelvű s szellemű mívelésére inkább lett volna szerzőnél hivattatva. A mily tanúságos Apácai munkáinak, különösen „metaphisicá"ja s „logicá"jának, a kilenc „alaptételek"nek taglalása: ép oly érdekes a a bölcsész életrajzának s különösen egyes jellemző adatoknak öszszeállítása; melyekkel aztán szerző az eddigi följegyzéseket kiegészíti és kiigazítja. — Sok helyét — valóban sokat — szeretnénk ide mutatványul beigtatni. Azonban úgy szólva, nem is lehet választani. — Ide irjuk mégis az értekezés végéről azt, mint fakad ki egyszer az iskolák elhanyagolása miatt: „Más keresztyén országokban, még a hol pápista fejedelmek uralkodnak is , vagyon a reformátusoknak egynehány rendbeli akademiájok. Minekünk vallásunkon való fejedelmünk, bő országunk vagyon, s hol az akadémia? melybe, ha volna, a bőségre nézve sok idegen országokból a tanulók elgyitlnének ; csak nyittanók fel immár