Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-02-03 / 5. szám

nek bármi hasznát vettük volna;*) minket csak a latin nyelvvel nyomorgattak tanítóink ; és midőn iskoláinkból kikerültünk, magunk erején kellett valamit tanúinunk, hogy az előttünk álló pályára felléphessünk s rajta megállhassunk." „Azonban elfelejtkezünk a közel múltban folytatott életünkről és ezen lefolyt életünkre, hatalmas befolyást gyakorlott nevezetes dolgokról. — Először is, hogy akkori nevelési eszközünknek, a latin nyelvnek, s az ezzel együvé forrott nevezetes mennyiségű tudomány-anyaguak köszönhettük azt, hogy értelmünk kifejlett , hogy általa kifejlett combináló eszünk; hogy ezen tanulási eszköz álíal nyert értelmiség öntötte belénk azon nemes bátorságot, melylyel akkori pályáinkra gondolkozás nélkül felléphettünk s rajta becsülettel megállhattunk. — És bizony e pálya, egészben véve, nem volt olyan, akár iránya — akár hatására gondoljunk, mely miatt magunkat szégyenelhetnök, sőt azt hiszem, hogy ezen pályára, az utókor is, mint követésre méltóra fog viszszatekinteni. — Elfelejtjük másodszor, hogy az iskola a tanulóra nézve, akkor sem volt egyéb, veteményes kertnél, melyben a tudománynak csak magvát hintették el, mely tudomány-magvak, ha latin nyelvvel voltak is bepergetve, mihelyt jó íöldbe hullottak, kikeltek, ha sziklára estek? — mindegy volt akkor is, épen úgy, m;

nt ma akár latin nyelvvel, akár e nélkül vetettünk. És nem jut eszünkbe harmadszor, hogy az ember a tudományból is csak azt nevezheti sajátjának, melyet komoly tanulmányozás és a gyakorlat utján a maga erején szerez, nem pedig azt, mit tanítója ráerőszakol ; elfelejtettük, hogy ezen valódi szerzemény lehetőségére gondolnunk sem lehetett volna, ha azt azon, bár latin nyelvbe mártott művelődésünk meg nem előzi, melyre most, nem tudhatni miért, olyan kicsinyléssel tekintünk." „A puszta és vak ügyszeretet most már fennen követeli: életre való tudományt tanítsatok e nemzet gyermekeinek, vessétek el a régi mívelödés eszközeit, neveljétek az új nemzedéket az életre. És ez a puszta és vak ügyszeretet nem látja — de mily keveset lát a vak szeretet ! — nem érti, hogy az, a mit kiáltoz, nem több sem kevesebb, mintha ezt kiáltozná: romboljátok le hátatok megett mindazon hidakat, melyeken az emberi mívelödés múltjába át és vissza lehet menni; semmisítsétek meg az emberi szellem évezerek alatt összehordott szellemi kincseit; égessétek el a múltak minden emlékét és kezdjétek feltalálni újra mindazt, mit az ember már egyszer kigondolt, megteremtett, és a mikbe az évezres gyakorlat életet lehellett." „Az a vakon látni akaró ügyszeretet, majomi szeretettel karolgat egy előtte még mindeddig homályba burkolt szót, e szót real. E szót most mindenki bűvös erővel hiszi felruházva lenni, a vakhit pólyájába göngyölgetve őrizi szivén, s a nélkül, hogy régibb ismereteiből merített etymologiai tudományával valódi értelmére reducálni birná, hiszi róla, hogy ez az Eldoradóba jutbatás kész vaspályája, melyre csak fel kell ülni s *) Ilyen forma beszéd néhol a Szeremlei uré is. rajta bizonyosan a tejjel és mézzel folyó Kanahánba juthatunk." „Nem nagyítom a dolgot, az a maga meztelenségében így áll: Ez időben megtanultuk a real-szónak következő jelentéseit: nem kell tanulni latinul, görögül; tanulni kell históriát, természet- és mathematicai tanul Hiányokat, mintha bizony ezek a latin és görög nyelv tanulmányozása nélkül megtanulhatók volnának." „Meg vagyok győződve, hogy a természettudomány ezen hősei épen a természettudományokat nem ismerik, nem ismerik annak tárgyát, nem annak az emberi ész fejtésére hatását, nem azon szolgálatot, melyet azok csak közvetve képesek nyújtani az életnek. Ez bennök nem egyéb, mint volt a görög és római, a Druidák és a német ős népben ama pietas , melylyel egy árnyas berket körülvevén , abban az Istenséget megtelepedni vélték és nagy bámulással az Istenség helyett a berket imádták. Bizonynyal mondom, többször ébredett fel bennem már azon félelem, hogy a természettudományok ezen jóakaró bajnokai, egyszer oly rosz hirbe hozzák ezen különben magában az emberi nemzetre nézve felette sok haszuosat megérlelt és még igen sokat rejtő tudományt, hogy a nagy közönség végre annyit tulajdonít neki, mint a meséből ismeretes hazug pásztor szavainak , kinek szavára a többiek akkor nem hallgattak, midőn a íarkas igazán eljött." „A vak ügyszeretet még ennél is többre megy, ez már új tudományt, és pedig magyar tudományt akar teremteni — és ezen felül meg alcar tagadtatni magunkat magunkkal. Mennyi értelme lehet az efféle jóakaratnak, vagy talán időtöltésből folyó éretlen beszédnek, minden okos ember láthatja, csupán csak azon könnyelműen beszélő sereg nem , mely jó kedvében-e vagy tudatlanságában egy nemzet jövőjét kész kockára kitenni. A tudománynak, uraim, nincs hazája, — mint nincs a művészetnek ; az a föld kerekségén mindenütt otthon van; nincsen az nemzethez kötve, ez az összes emberiségé. Avagy miért nem kívánjátok, hogy találjunk fel az emberi nemzet által elfogadott arab számjegyek helyett új és magyar számjegyeket? — miért nem kívánjátok, ti, kik a természettudomány nevét bálványozzátok, hogy legyenek nálunk a természetnek más törvényei, legyen nekünk más légkörünk, más vizünk, más földünk, legyenek más elemeink mint a föld más népeinek ? — Ezt a következetesség elvénél fogva bátran kívánhatnátok, bár lehetetlent kívánnátok." „Igen is mivcljük mi a tudományokat saját nyelvünkön, de míveljük úgy, hogy mi is megérthessük a világ tudományos nyelvét, hogy megértethessük aztán másokkal mi is magunkat, és míveljük úgy, hogy bábeli nyelvet ne teremtsünk a tudományban, mint máris jóakaró, de hamis próféta hazánkfiai teremtettek. Míveljük a tudományokat, de nemcsak a természettudományokat, hanem általában minden tudományt, úgy hogy más nemzetekkel a tudomány színvonalán, ha kell, megjelenhessünk. Ne higyjük, hogy miután a géptan, gőz, electricitás az életben olyan nagy szerepet játszik, más tudományok nem is léteznek, mint azon tudományok, melyek ezek ismere-