Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-08-26 / 34. szám

nokunk nevének s erényeinek örököse, már ezelőtt párévvel, példájával előmenve, felhívott, hogy ily egyházi közpénztárt állítsunk. Fájdalom példáját s fölhivását nagyon kevesen követtük. Ez ügyben ugyan szükség, hogy az összes egyház közakarata határozzon véglegesen. Mi végre én is közlöm azon rovatos táblát, mely a négy egyházkerületi választmány kivánságára készíttetett az egyházak vagyoni állásának, a lelkészi s tanitói dijjak men­nyiségének kimutatása végett. De bár mikor, bár mi kulcs szerint, csakugyan magunknak kell e végre áldoznunk. Mert valamint igazságtalanság­nak tartanék, ha mi arra kényszeríttetnénk, hogy más felekezetek egyházi s iskolai szükségeit fe­dezzük : ugy mi se várjuk, hogy ezen szükségein­ket más valaki pótolja és fedezze. Hordozzuk azért terhünket kész szivvel. Tegyük a szent ál­dozatot Isten dicsőségére örömmel. Nem parancso­lás szerint szólok, hanem az én értelmemet e do­logban megmondom. Addig is míg az egyházke­rületek közösen intézkednének ez ügyben: ne halogassuk a jót, a mit tehetünk. Az Isten ez esz­tendőt gazdag aratással koronázta: ha készakarat­tal beadnókaz egyházi közpénztárba aratásunknak, liol azt szerencsétlenség nem érte, bizonyos p. o. csak század részét s hasonló arányban járulna ahoz a lelkész, hivatalnok, mesterember s iparos évi jövedelmének mértéke szerint: azonnal meg lenne vetve alapja a nélkülüzlietlen egyházi köz­pénztárnak, melyet evangyéliomi egyházunk hí­ven és ingyen fogna a legszentebb egyházi s is­kolai célokra kezelni. Higyétek el, hogy a mint az apostol szól (2 Kor. 9. 6. 8), az Isten megcse­lekszi, hogy a ti szíves adakozástoknak haszna tireátok tér, mert Isten a jó kedvű adakozót sze­reti. De szükséges volna, hogy ez adakozásból senki se vonná ki magát. Mert a hitben s tudo­mányban egyenként is lehetünk erősek: de oly dologban, a mire pénz kell, csak akkor vagyunk erősek, ha egyesülünk mindnyájan. Ne i estüljünk meg azért a jótéteményben. Mig időnk van, min­denekkel jól tegyünk, kiváltképen pedig a mi hi­tünk cselédivel. A ki bőven vet, bőven arat. Vajha készek lennének a szent gyülekezetek ez áldozat­ra, nyilvánitnák készségöket ez iránt. Ha az úr akarándja és élünk, szándokom tisztem szerint meglátogatni a szent gyülekezete­ket. Vajha mikor oda menéndek, olyaténoknak találjalak titeket, a minéműeknek akarnálak. Ad­dig is a reménységnek Istene töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hitnek általa, hogy reménynyel bővölködjetek a szentlélek ereje által. Sárospatakon 1860. jul. 20-dik napján. A szent Gyülekezetek alázatos szolgája Zsarnay Lajos superindentens. Építsünk a régi alapon-A mint a század lelke jótékony, vagy veszélyes ha­tással volt a protestáns egyház alkotmányos életére: a sze­rint változott külalkata s idomult át; de az alap, melyen a protestáns egyház alkotmánya nyugodott, s örök időkre rendületlenül áll ugyanaz, a viharok meg nem ingathaták. A kiilalkat vonzó szépsége a századok forongási kö­zött lehervadt ugyan; de mint forró nap sugáritól lankadt plánta langyesö cseppjeitöl, mindannyiszor a hív ápoló dajkakezek részvevő szorgossága alatt visszanyerte elébbi fényét. A fogyatkozott külsőt, a belnyilatkozott erő pótolá. A mustármagnyi csemete nem csekély fejlődési akadályokon keresztül, — bár a gyökerén rágódó férgek, az ellenséges világi befolyások, a tulbuzgalom égető heve, nem egyszer idézett elő lázas forongást belsejében, olykor Yégveszély­lyel fenyegette, külalakját ferdeségek, s romlást okozó fattyú kinövések ezreivel borította is, — oly lombkoszorus fává növekedett, melynek árnyában milliók enyhelyet talál­nak. Teljesedett Gamaliel mondása Krisztus egyházán szorongattatások napjaiban. De a közelmúltban presbyteri kormányrendszerünk, féltett autonomiánk célzott alaki s lényeges megváltoztatása is, nem a menhelyet adó épület megingatását, — a szív­rázó események halmaza, nem az üldözési szellem eláradá­sát juttatta-e eszünkbe ? Nem ép oly aggodalommal néz­tünk-e a rejtélyes jövő homályába, mint a máj. 15-diki jogainkat biztosító legmagasb kézirat után örömmel tekin­tünk a közel kilátásba helyezett egyházkormányi háborít­lan intézkedések folytán egyházéletünk bizton remélhető felvirágzására ? Valóban egyháziéletünkben századokon keresztül az öröm és bánat, — mint testvérérzések, — sohasem marad­tak tova egymástól, s a természeti nap derűje és boruja hü képe létezésünknek. — Csak imént egyházunk felett az eget sötét fellegek boríták, — a menydörgés harsány hangjai megingaták egyházalkotmányunk falait, — de az alap nem vette észre a rázkódást: már kiderült az ég; siralmunk örömre változott, s elhiszszük már, hogy Krisztus egyházán a pokol kapui sem vehetnek diadalmat. Jertek elő vész elöl elvonult munkásai az Urnák, a régi alapon építsünk, — a falazaton ejtett sérelmeket iga­zítsuk, — a prot. egyház nagy testén tátongó sebeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom