Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-08-19 / 33. szám

nyara elismerem ama kórjel«kuek neiri€sa& mentketÖségét, de sőt szükségességét is. A keresztyénség akkor valódi, ha az élet, ha az az élettel összeforrt, ha az az egész embert áthatja. Úgyde az élet, s az életben az ember nemcsak a keresztyénség, hanem a kor világiasságáuak befolyása alatt is áll, s a szentlélek jóra serkentő, s a sátán roszra ingerlő ostromai közt él. Hogy e két ellentétes hatás gyarlóságunkat sokszor úgy megrázkódtatja, hogy uiána betegek leszünk, igen természetes : Krisztus fölött is látszólag diadalt ült a sátán, midőn megfeszíttetett. De e diadal rövid, idő szerinti volt, s csak emelte a Krisztusban megtestesült ige győzelmének végetlen dicsőségét a föltámadásban. Épen ebben áll a keresztyénség istenisége is. Túlnyomó ugyan néha fölötte a világiasság — mit tán sátán országának is nevezhetünk — s ekkor a keresztyén éle! sinlödik, de e sinlŐdés — mihelyt vaunak, kik a keresstyénséget amaz egyetlen tiszta fonásból, a Jézusból merítik s azt mint életet igyekeznek valósítani — csak ujabb s dicsőbb erő s egészség tényezője. Fogyatkozásunk e szerint, hogy a kor viszonyainak befolyása miatt a valódi, hitből s szeretetből cselekvő keresztyénség sok helyt kevésbé vagy inkább hitctlenségből s szeretetlenségbŐl sophismálóvá változott, s az evangyéliomi kegyelem és hitkorából a Mózesi törvény korszakába esett vissza. Ismétlem, a belsösomogyi papikör keresztyén akar lenni. A kereszt yénséget, mint meleg, szeretet teljes életet fogja föl, mely élő hitéből teremt magának alakot, Jézustól tanul élni, életéből von el szabályokat, a mindennapi élet szükségeit, fogyatkozásait ismeri szeretete gyakorlásának irányadójául. Ezért határozottan tiltakozom ama36.§., mint körünk alapszabályai, vagy mint ezt alkotók, vagy ezt ismertetők ellen. Azok csak egy buzgó társunknak jóakaratú előleges privát dolgozatai. Jézus élete teremtette az evagyéliotnol s nem viszont. Magyarország élete hozta létre a Corpusjurist, s nem alkotá annak életét. A papikör is nem előre készít paragraphusokat életének, hanem azt akarja, hogy élete következetes fejlődése teremtsen akkor, a mikor szabályokat. Nem akar ama 36. §. gépévé lenni, hanem a/, evangyéliomi hit, szeretet s igazság állal adott szabadosságot öntudatosan akarja használni. Papikörünk alapszabálya a Jézus élete, s így ismertetése tetteinek elszámlálása lehel csak. E tekintetben róla keveset mondhatunk, mert élete is még csak fél éves. A mi keveset tett, vagy jobban mondva, kezdeti, azl nem dicsekvés, de tudomás, s a mennyiben tán helyes, serkentés végett elmondjuk: Papikörünk ez ideig három értekezletet tartott, mikben vidékünk következő fogyatkozásaira lördítá különösen figyelmét. Híveink mostanában kisebb-nagyobb mértékben kezdik az istenitiszteletet elhanyagolni. Hétköznapi könyörgéseink idején, de sőt vasárnap is sok helyen többen fölibe helyezik a Márthai szorgalmat a Máriai buzgóságnak. Ez tünt föl körünk előtt, oly veszélyként, mit gyenge tehetségünk mértéke szerint el kell hárítanunk. A mint mondám, csak tettekre szorítkozom, s így mellőzöm mindazon eszmecseréket, mik e veszély indokaiként köztünk csak fölemlíttctlck. Egyik indoknak azt találtuk, hogy az istenitisztelet nem eléggé megható és buzgó, hiányzik abból ama Péteri szellem, mely 3000 lelket lett egy beszédével hívőivé. Hétköznapi közönségesen használt imáink legnagyobb része csak szükségeink elmondása, büneinkröli vallástétel s isten dicsőítése és segélyül hívása, így hiányzik belőle a vigasztaló, a bűneink bocsánatát hirdető, a segedelmet biztosító Isten szava. Készítsünk azért s készített is már néhány tag imákat, mikben nemcsak a könyörgő ember, hanem a könyörületes Isten is szól az imába szőtt, s a kérésre felelő szentírási helyek állal, melyek egyszersmind a megelőző vasárnapi tanításra emlékeztetök, annak értelmében vigasztalók és az abban fejtegetett keresztyén igazságokra buzdítok. Egyelőre tökéleteseket nem várunk, nem várhatunk, de jobb lassan, mint soha. Vidékünk népének nagyrészénél hiányzik a nemzeti öntudat s ezt csak némi homályos sejtelem pótolja. Ezt szinte mint fogyatkozást, pedig mint igen lényeges fogyatkozást tekintettük, mert egyáltalában nem vagyunk barátai ama németszellemü világpolgárságnak, mely a keresztyént igaz keresztyénnek csak a nemzeti elem levetkezése után s csupán az egyetemes emberiséghezi csatlakozásában ismeri el. Valamint nem tudunk képzelni derék honpolgárokat, derék családtagok nélkül: úgy hitünk szerint igazán jó világpolgár sem lehet senki, ha igazán jó hazafi nem. Minden általános eszme csak részlegességeibeu él, ezek nélkül üres. S a keresztyénségnek ama tökélyjét is, hogy világvallássá hivatott, egyáltalában nem abban találjuk, hogy minden nemzetiségeket lerontó legyen, mint ama a cosmopolitismus eszméjével oly paragraphice bíbelődök, állítják, hanem inkább abban, hogy az minden nemzetiség sajátos viszonyaiba csodásan beleülő, beleilleszthető. A mint mondám, lényeges fogyatkozásnak találtuk hát a nemzeti öntudat népünk nagy részénéli hiányát. A nemzeti öntudat ébresztőjeként. tercmlöjeként a nemzet múltjának biztos ismeretét tekintjük. Ezért készít körünk minden vállalkozó tagja egy vidékünk népe miveltségéuek megfelelő vallásos színezetű rövid történelmét hazánknak. A legjobbat kinyommatjuk, s ingyen oszlandjuk ki a nép közt. Ezt még azon okból is szükségesnek tartjuk, mert midőn az erény mintaképeiül egyházi beszédeinkben csak ezelőtt ezred évekkel élt bibliai szentesített személyekethozunk fel, a nép együgyű része ezeket, mint felfogása szerint tán nem is az ö véréből valókat, elérhet len magas— ságuaknak hiszi, s ez elérhetetlenség némi csüggedést szül a követésben. Ellenben, ha saját nemzetünk megismertetendő nagyjait mutatjuk fel nekik a keresztyéni élet követendő példányaiul — ezek, mert hozzá közelebb vannak,, mert édes övéi, rá sokkal nagyobb hatásúak leendőnek. É tekintetben megkísértjük, s kísérté már igen kedves sikerrel egy tagtársunk, nemzeti életünkből vett tanúságokkal fűszerezett keresztyén egyházi beszédet készíteni. Ugy-