Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-08-05 / 31. szám

kormányzás bármelyik fokára juihatásnak; de épen azért ennek: ,,a szívek és elmék önkénytes, kényszerítetlen nyilatkozatának" kell lenni , hogy becses legyen. S ha méltán, vagy méltatlanul, idő folytán a bizalom emez ünkénytessége megszűnt: attól kezdve tiszta lélekre nézve a hivatal — melyben bizalommal nem támogattatik — viselhetlen teher, s csak annak lehet nyereség, ki a nyereséget éktelenül kivánja. Sőt magát azt, hogy olyas szomorú visszaélések, egyházkormányzatunkba nem tartoznak épen a rendkívüli ritkaságok közé, az emberi gyarlóságon kívül, löleg abból is vélem származni, mert az illető bizonyos lehet arról, hogy bár a szeretet és bizalom megszűnt is, hivatalától megfosztatni nem fog; mert bizonyára rendkívülinek kellene azon hivatali hiinnek lenni, mely esperest vagy püspököt itéletileg fosztana meg hivatalától. A hatalom természetében van (legyen bár az oly csekély is, mint a protestáns egyház kormányzati hatalom), hogy visszaélésekre csábítja, ösztönzi az emberek nagy részét; a minthogy a világtörténet is vajmi kevés Washingtont tud fölmutatni. És ha a hatalomhoz azon tudat is járul, hogy az örökös, élethosszig tartó: — nem csudálhatjuk a mindennapi jelenetet, melyről szólék. Es hogy ez alól nálunk, hála Istennek ! több a kivétel, mint más körben, az az egyházi hivatalok szentségének jóltevö lehellete lehet, de az általános tételt meg nem semmisíti. S váljon, kérdem, nem feltehető-e, sőt nem gyakori-e az eset: hogy kit választói többsége valamely kormányzati hivatalra képesnek ítélt, arra épenséggel nem képes; mit természetesen csak utóbb, a tapasztalás mutat meg. És ez esetben már ne legyen-e semmi orvoslás ? Mert ismétlem, csaknem példátlan kanonikus — nem hibának — hanem hímnek kellene annak lenni, miért egyházkormányzót itéletileg fosztanának meg hivatalától. S pedig ily elvétett választás már csak azért is igen gyakori lehet, mert tényleg ugy áll, hogy a választók legnagyobb része a választandókat személyesen épen nem, vagy csak felületesen, és alig ismeri. Elszigetelt helyzetünkben , szegénység , hivatal terhe stb. által lekötöttségünk mellett, paptársak, alig látjuk évekig egymást; mikép ítélhetnénk helyesen egymásnak képességeiről, jelleméről, buzgóságáról, hűségéről. És ha a választás után kitűnik, hogy hibánk nélkül helytelenül szavazánk; s az illető, hibája nélkül, képtelen a hivatalnak megfelelni: — kit okoljunk, midőn még Kölcsey nemességének amaz ismeretes vigasztalása sem marad fen számunkra : „Kurta szám a három, S három év ha lassan elfoly, Törve minden járom." Mennyivel egyszerűbb, tisztességesebb az egyénre, üdvösebb a közügyre nézve, az időnkénti tisztújítás elméletileg tagadhatatlan elvének gyakorlatilag is életbeléptetése állal segíteni a bajon. Ha valakit oly hivatalra emelt a választás, melynek ö legigazabb törekvése mellett sem felel meg; — ha a bizalom, mely a hivatalt még nem viselő iránt jó hiszemben nyilvánula, visszaélések, igaztalanságok, önkénykedés miatt utóbb méltán elfordul tőle; — ha gyöngeség, aggság elhozza azon időt, midőn az egyházkormányzó már nemcsak a kormányzásra, —- de arra is képtelen, hogy (mint ft. T. P. ur szépen és igazán monda minap) magát képtelennek lenni megismerje: — akkor módot kell nyújtani az egyháznak, hogy elvétett, megbánt vagy elévült választását, az illetőnek megszégyenítése, büntetése , sujtolása nélkül is , szerencsésebbel válthassa föl. És ez intézkedés, a mint általában hasznos és kívánatos az egyházra nézve, ügy — meggyőződésem szerint — a hivatalviselőkre sem tiívesztendi el jó hatását. A hivatalviselő mindig biztos leend, hogy a bizalom által támogattatik, mert ha azt elvesztegetné — lehetlen volna hivatalában évülnie: de azon tudat, hogy az egyszer megnyert bizalmat meg is kell őrzeni, sőt folyton öregbíteni: a mint buzdítás a hűre, ügy tartalék a gyöngére, rettentés a hötelenre nézve. Távol legyen tőlem, hogy az egyházi rendtartást felforgató indítványt tegyek; nem élek azon vakmerő és kevély ábrándban sem, hogy példámmal az egyház jelenlegi kormányzóit, annak követésére indítsam. De minél inkább meg vagyok győződve, hogy a leendő egyházi törvényhozás kiterjesztendi figyelmét e kérdésre, s a közérzület ebben már-már határozottnak látszik, — annál szükségesebbnek tartom, hogy a közérziilet nyilatkozata tettben is valósíttassék már, s a leendő törvényhozás útja bár egyes, elkülönzött tény által egyengettessék. Örömmel üdvözöltem azért közelebbről is a f.-baranyai helv. hitv. egyházmegyéből jövő szót, mely a közelebbről választott kisebb egyházi hivatalnokok részéről ugyan ezen elvet kimondva, s ezen eljárást követve lenni nyilvánítja. Tisztelettel emlékszem közvetlen hivatali elődömről a solti főesperességben, nt. Nagy Sámuel úrról, ki néhány évi esperesi hivatalkodása alatt négyszer akart visszalépni s mindannyiszor csak sürgető kértünkre maradt meg. Nem egészen uj tehát a mit teszek. S ha esperesi hivatalnak három esztendei tartamára nézve az ünnepélyes nyilatkozat az enyémhez hasonló határozottsággal, tudtomra legalább — még eddig kimondva nem volt: ebben nem keresem dicsőségemet hiún ; csak kérem olvasóimat, különösen hivataltársaimat, győződjenek megindokaim tisztaságáról s higyjék el: hogy célom nem más vala, mint szolgálatot tenni egyetemes egyházamnak s közelebbről az egyházi törvényhozásnak. Szász Károly. — ISKOLAÜGY. Miskolc, jul. 14. (Tanári nyugdíj-intézet) A miskolci h. h. fögymnasiuin, s a vele kapcsolatban álló elemi osztályok tanárai még 1858. elején, özvegyeink, árváink, s a munkatehetetlenné vált tanárok segélyezésére, öt év alatt lefizetendő száz-száz pfttal „tanári nyugdíj-intézetet" alapítottunk. Az alapszabályok, — melyek a Sárospataki Füzetek-