Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-07-29 / 30. szám

egyes cikkek részletesebb ismertetését, ne várja e soroktól a nyájas olvasó; mert én azt oliajtom, hogy Szombathi müve, ne annyira ismertetés, mint sokkal inkább ismerés, még pedig közvetlen ismerés tárgya legyen, minden értelmes magyar protestáns emberre nézve; s valóban nem a szokott phrasist használom, hanem igaz meggyőződésen alapuló nézetemet mondom ki, ha azt nyilvánítom, hogy Szombathi müvét, minden müveit magyar protestánsnak, söt általában hazai és nemzeti művelődésünk minden barátjának birnia kellene. Ezen nézet és ajánlás igazolása végett, szabad legyen még Szombathira, mint történetíróra, egy pár jellemző pillantást vetnünk. Váljon minemű s mennyi forrásokat használt müvéhez Szombathi, s birt-e elég terjedelmes látkörrel azon mezőn, melyről az anyagokat egybe kell hordani? E kérdésre kell előbb megfelelnünk az ö történetbuvári és történetírói értékének méltatása végett. • Szombathi, mint a sárospataki főiskola történeteinek nyomozója és megíró ja, nem volt elődök nélkül. 0 előtte már ifjabb Csécsi János szinte pataki tanár, s különösen Szathmári Király György irtak e főiskola történeteiről; müveiket, melyek — természetesen — mainapig kéziratban vannak, Szombathi gondosan használta; azonban, ha a Szombathi által ezeken kivül használt közvetlen és eredeti források minőségét és mennyiségét figyelembe veszszük bizonynyal azt kell mondanunk, hogy Szombathi egyáltalában nem azt építette tovább, a mit Csécsi és Szathmári kezdettek, hanem egy alapjától kezdve uj épületet állított fel, oly anyagokból és oly módon, a mint arról elődeinek sejtelmük is alig lehetett. Használta tehát Szombathi a zempléni egyházmegye ritka történelmi becsű jegyzőkönyveit; a főiskola seniorainak régi számadásait, melyek a bujdosás alkalmával Maros-Vásárhelyen maradtak s mai napig ott vannak; Szilágyi Benjámin Istvánnak a szathmárnémeti zsinatról írott történeti müvét; Sárospatak városa jegyzökönyvét; a leleszi országos levéltárban, s Zemplénmegye levéltárában, a főiskola történetére s az abban szereplett egyes emberekre, családokra vonatkozó számos okmányokat; s Szinnaynak Zemplémegyéröl irott s még akkor kéziratban levő müvét. Használta végre nemcsak azon XVI-dik századi nyomott müveket, melyek a pataki főiskolára közelebbről vonatkoznak, mint pl. Szikszai Kovács Vazul Perényi Gábor felett, s Kassai Császár György Szikszai Kovács Vazul felett tartott gyászbeszédét, hanem használta az egész létező és hozzáférhető irodalmat, a hazait és külföldit, s a protestánst és nemprotestánst egyiránt. Szombathi látköre tehát a forrásokra nézve a lehető legnagyobb volt; a mi közöttünk ritka, páratlan nagy érdem ; igenis érdem, nem pedig szerencse, mert ne vélje azt a tisztelt olvasó , hogy Szombathinak mindezen források, talán mintegy helyébe mentek. Oh épen nem! Ö kereste fel azokat, nagy fáradsággal, sötét elrejtett nyomtalan vidékeken. Mily nagy érdem ez mi közöttünk, a hol történelmi müvek s közlemények jőnek létre a mai napig, melyek megbocsáthatlan együgyűséggel, a forráskutatás roppant fontosságát és becsét nem is sejtik, egy-két zavaros forráshoz tapadnak, s az így támadt óriási hézagokat, mesékkel és gyarló hypothesisekkel töltik be. Már Béla király névtelen jegyzője, dísztelen és szégyenletes dolognak hirdeti azt, hogy a nemes magyar nemzet a maga őstörténeteit és hősei tetteit „ex falsis fabulis rusticorum, vei a garrulo cantu joculatorum quasi somniando audiret;" már ö érzi a források mérlegelésértek és hitelének nagy fontosságát: s íme korunkban, protestáns egyháztörténelmi közlemények és müvek vannak, melyek ezt sejteni alig látszanak. Dicsőség tehát Szombathi emlékezetének, ki e részben is nagyszerű példát adott, s midőn müve egész folyamán, minden tételnél, minden adatnál, az illető forrást részletesen és hiven kijelöli: ez által nemcsak müve hitelességét biztosítja, de az ifjú történetírói nemzedék kezébe, a forráskutatásra nézve, biztos vezérfonalat ád. Van azonban Szombathinak, mint történetírónak egy mindezeknél még dicsőbb jelleme , és magasztalamlóbb érdeme, mely az ö ritka jelességü „bírálati" eljárásán alapul. Igenis mert nem elég a forrásokat s az azokban foglalt adatokat, bármi roppant mezőről s bármi nagy fáradsággal egybegyűjteni, hanem azoknak valódi értékét, és használhatóságát, éles címével, elfogulatlanul, s a tiszta igazság iránti rendületlen hűséggel ki is kell mutatni. A mi a bírálat tüzpróbáját ki nem állja: azt, legyen bár külszinre nézve a legnyomatékosabbnak és legdöntőbbnek látszó, kérlelhetetlenül vissza kell vetni. Inkább semmit, mint nem igazat! Hoc opus, hic labor est. Itt a históriai kritika mezején tűnik ki a történetíró valódi szellemi ereje és nagy méltósága. Horváth István a nemzeti östörténelem, s például Ember Pál egyházunk történelmének mezején, igen számos s gyakran meglepő adatokat gyűjtöttek össze, de minthogy bírálói erővel és képességgel nem birtak, porló fövényre, pozdorjára építettek, s müveik a józan bírálat tisztító szelének egy fuvallására nagy részben összeomlónak. Szombathi nagy volt a történelmi bírálat mezején is. Egy legkisebb adat, egy év, vagy napszám, egy személynév sem kerüli ki az ö bíráló figyelmét és olvasztó tüzét. De kiváltképen tündökölteti bírálói erejét, bátorságát s igazság iránti hév szerelmét müvének azon lapjain, melyeken a pataki belvárosi nagy templomról, mely ama gyászos időkben a reformátusoktól elvétetett, s mai napig elvéve van, dönthetlenül bebizonyítja, hogy azt Perényiek a reformatio korában építtették, s annak kétségtelen birtokjoga a reformátusokat illeti. Az erőszak, mely e templomot elvettey a tudománynyal is kívánt szövetkezni, s történelmi tételeket állított fel, annak megbizonyítására, hogy a templom reformatio előtti s jogszerint a római katholikusoké. Szombathi tehát, a templomépítésére vonatkozó adatokat nagy szorgalommal felkutatja, nem feledi el a legcsekélyebbnek látszó körülményt is figyelembe venni; jelen van, midőn a templomigazítók, az abban volt protestáns emlékeket rombolják, széttépik, darabokra zúzzák; felveszi a széttört emlékkövek darabjait, vizsgálja, összeilleszti azoknak betűit, mélyen sóhajt, könyeit hullatja a fanatismus és barbaries rombolásai felett, és ... a tudomány fegyvereivel bátran