Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-07-15 / 28. szám

Miklóst üdvözölte Berzevici senior a tanulóság nevében, mint egyházkerület újonnan választott főgondnokát, mint a háromszázados anya egyik legjelesebb fiát. Báró Vay Miklós meleg szavakban válaszolt s intette az ifjúságot, hogy a mit a háromszáz éves anyától tanulnak, azt fordítsák a nyolcszáz éves anya, a hon javára. Alkalmi ének, a „Szózat'' zengése és a Rákóczi mellett Zsarnay superintendenshez mozgott a fáklyás tömeg, honnan szép rendben nyugalomra oszlott. Hogy olvasóinknak, kik e nagyszerű nemzeti ünnepélyen jelen nem lehettek, fogalmuk legyen annak részleteiről, közöljük annak menetét. Reggeli nyolc órakor a kollégium udvarán fogadta a főgondnok és superintendens a küldöttségeket, melyeknek üdvözléseire b. Vay Miklós ő excellentiája rögtönözve, szokott ékes szólásával találólag válaszolt. Vége levén az üdvözléseknek a templom felé mozdult meg az óriás tömeg, mely alig egy kis részt fogadhatott be. Az istenitisztelet a XXXVII. zsoltár éneklésével kezdődött, melyet karének váltott fel. Ekkor szószékre lépett ft. Zsarnay sup. ur s rövid ima után gyászbeszédet tartott, boldog emlékezetű Apostol Pál superintendens ur felett, mely oly ügyesen volt szerkesztve, hogy egyszersmind a szónokló uj superintendens jövő működése programmjául szolgált Ezután az urasztala melletti emelvényről gzólott Vay Miklós, kinek beszédét cikkünk végével közöljük, majd Arvay József igazgató tanár, ki a sáros-pataki anyaiskola történetét, kormányzatát s viszontagságait oly mesterileg adta elő, hogy műve a válogatott remek-munkák sorában foglaland helyet 2

). Ezt követte Ragályi Károly algondnok megható beszéde (szinte most közöljük). Végül Lorántfy Zsuzsanna szobra lepleztetett le, melyet ifj. báró Vay Miklós a nagy hazafi id. Vay Miklós fia készített. A leleplezés előtt Tompa Mihály gyönyörű költeményt olvasott fel; bezáróul pedig b. Vay Ilka (Lajos leánykája) a szobrot megkoszorúzta, egy másik leányka pedig (Kun Erzsike) egy kedves bészéddel az ünnepély zászlóját nyújtotta át b. Vay Miklósnak. Elragadó volt e remek beszédeket hallgatni, de legmeghatóbb volt ez ünnepélynél az, hogy nem volt vallás-, nemzetiség- s rangkülömbség és tudóstársaság, különböző ref. és ev. iskolák s egyházak, pesti egyetem és egri káptalan, kassai jogászok és újhelyi izraeliták, mintha mind testvérek s egy anya szülöttei volnának, egyenlő lelkesedéssel s érzelemmel voltak e reformált intézet háromszázados ünnepén képviselve. Az ünnepélyt szokás szerint díszebéd (600 terítékű) zárta be, melynek savát-borsát a szebbnél-szebb s csontot, velőt átható felköszöntések tették. Kitűnően szónokoltak báró Vay, gróf Mikó, Dessewífy, Ragályi, Károlyi, Podmanyicky, Bónis és Tisza urak. Hadd szúrjam ide, hogy e lapok szerkesztője a derék egri érsek, Bartakovics Béla ő excellentiájáért emelt poharat. Hogy este táncvigalom tartatott, azt is megemlítem e különben vallásos ügyeknek szánt lapban. B. Vay Miklós beszéde. „Igen tisztelt gyülekezet! „Egy csak kevéssel ezelőtt örök nyugalomra költözött kedves elhunytunk gyászravatala fölött elhangozván immár a halotti beszédek, iinák s énekek, — legyen szabad a tisztelt gyülekezet becses figyelmét kevés időre még azon reánk váró másik és derültebb ünnepélyre kérnem föl, melyet a multak iránti kegyelet szenteltet velünk evangyéliomi megujult valláséletünk egyik, e honban azzal majdnem egykorú, szellemi tényezőjének; s ha e liáromszázados ünnepélynek, mint kifejteni az utánam szónoklandókuak lészen föladata, az célja s értelme, hogy a lefolyt évek hosszú során végig tekintve, helybeli főiskolánknak hitfelekezeti nyilvános létünkkel s nemzetiségünkkel folytonosan szoros kap*) Lapunk jöYő száma hozni fogja e szép beszéd kivonatát. -csolatban volt eseményeiről, boldog s boldogtalan napjairól, időnkénti működéseiről, s anak alapitóiról, jóltevőiröl, szellemi sáfárjairól s kebléből időnkint kikerült növendékeiről, és ekként honunk művelődésére és sorsára is mennyiben volt hatásáról emlékezzünk meg: ugy érdekes bizonyára, miként igénytelen ünnepélyünk háboritlan megtarthatása, épen e jelen napokra, melyek valláséletünkben, egy viharos r

évtizedre, azon válságos nyolchavi időszakra következének, mely inkább mint valaha, tevé vallásérzetünket, evangyéliumi összetartásunkat, gondviselésbe vetett bizalmunkat,bátorságunkat, elszántságunkat,—szóval mindazon keresztyén s polgári erényeket bennünk tüzprobára, melyeknek iskoláink becsiii, tanítóink ápolói, megérlelöi pedig a gyakorlati téren soha eléggé nem félthető önkormányzati egyházszervezetünk. 2) Közölni fogjuk a következő számban.