Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-07-08 / 27. szám

kély tartozásunkat; gazdagságunk nem teszi feleslegessé az intézet életét, mert még eddig nem volt példa rá, nem is csuda hogy özvegy vagy árva nyugdijáról lemondott volna, bár mily csekély lett légyen is az; — T. Darabánt János pénztárnok ur, 14 év óta oly pontosan s hiven vezeti száma­dását, hogy a legnagyobb pénzzavar idejében is csak igen igen kevés kárt vallott e pénztár. — Valljuk meg tehát hogy egyedül mi magunk vagyunk okai gyámoldánk szomorú hely­zetének, önmagunk s édes miéink jövője nem fekszik annyira szivünkön, mint kellene. — Adja az Isten, hogy a kiknek szólok, kétszer hallják meg egyszeri szózatom, s ha régi megszokott alapon nyugvó intézetünkön változást, javítást tenni nem akarnak, legalább a járt úton kivánt gyorsasággal s pontossággal haladjanak, hogy a késő nemzedék hálával emlékezzék meg az elhunyt, de jótékonyan élt atyákról. Nyíregyházáról írják a „Pester Lloyd" szerkesz­tőségének : jnnius 27-kén s a következő napokon tartatott itt meg a hegyaljai ev. senioratus autonom gyűlése, a hol általános örömmel fogadtatott azon tudósítás, miszerint a senioratus összes gyülekezetei, a magyarországi prot. egy­ház történeti jogait szemelőtt tartva, az autonomiához hük maradtak. Nt. Nayy Mihály senior ur a gyűlést imával meg­nyitván, hálát adott a seregek urának, hogy 0 cs. k. Apos­toli Felségének szivét kegyelmesen a magyarországi protes­tánsokhoz hajtotta, ezután felolvastatott 0 Felségének junius 15-kén kelt legfelsőbb kézirata egy hírlapból, miután az, az evangelikus gyülekezetek és a senioratus fájdalmára az illető egyházi hatóság utján hivatalosan mind ez ideig nem közöl­tetett. A pesti prot. központi bizottmánynak engesztelő szó­zata itt sem tévesztette el hatását, mert a Jeszenszky mun­kája által elszakadtak egy küldöttsége jelent meg a gyűlés előtt, kérvén a senioratust, hogy őket bizonyos ideig elsza­kadt testvéreiket fogadja a senioratus újra karjai közé. Fáj­dalom ezen kérés oly feltételekhez köttetett, melyeknek tel­jesítése sem az autonom nyíregyházi gyülekezetnek hatal­mában nem áll, sem pedig a nt. senioratuséban, mert ezáltal egy consistoriumnak törvényes Ítélete semmisittetett volna meg, a mi pedig az automia megsértése nélkül soha meg nem eshetik. Ennélfogva a senioratusi békebirónak közben­járása sikertelen maradt, ámbár teljesen reménylhető, hogy azon csekély számú elszakadtak, bensöleg egyesülni fognak a régi egyházzal, a személyes ügyek eldöntését az egyházi hatóságra bízván. Ugyancsak a „Pester Llyod"-nak irják Losoncról: Tegnap tartatott itt meg a nógrádi ev. senioratus gyűlése. Ezen senioratus összes gyülekezetei a bányakerületi supe­rintendentiához való csatlakozás mellett szavaztak, s kül­döttek lőnek kinevezve julius 17-kén Pesten tartandó supe­rintendentialis gyűlésre. Hat cs. k. pátens értelmében magát szervezett gyülekezet nem jelent meg ; három hasonló gyü­lekezet visszatért az autonom egyház kebelébe. Két szerve­zett egyházból küldöttek jelentek meg, kik — bár lelkészeik a pátens mellett vannak — azok ellen panaszt nyújtván be, oda nyilatkoztak, hogy ők a bányakerületi superintenden­tiához tartoznak, és a régi szerkezet mellett akarnak marad­ni* Természetesen a senioratusba fogadtattak be. Igy Nóg­rádban 42 egyház közt csak 6 van olyan mely magát szer­vezte. T ARC A. Gyászhír. Csornád, jul. 3. A temetőből jövünk, hova a pestme­gyei ág. evang. esperestség Főesperestjének, nesztorának nt. Esztergály Mihály urnák porhüvelyét tettük le siri nyu­galomra. Szónokoltak fölötte : nt. Székács József pesti- és Ju­hász Ferenc alberti lelkész urak. A megboldogult, a prot. egyháznak eme hitbuzgó szol­gája, majdnem egész félszázadon át munkálódott hiven azúr szőlőjében az Isten dicsőségére, lévén 24 évig Péterinek, majd ismét 24 évig Csornádnak buzgón fáradozó lelkésze. Péteribeni hü sáfárkodásának egyik legszebb gyümöl­cse, s érdemeinek emlékszobra az ottani körülbelül díszes tornyos templom, mely faluhelyen messze földre ritkítja pár­ját, s melyhez még akkori Földváry Miklósnak érdemneve csatolva van. — Második gyümölcse itteni szorgalmának lett volna az uj énekes könyv (Zpevnyk), mely mellett fő munka társa volt az akkori Ceglédi s később cinkotai boldog emlé­kezetű lelkész Jakabovics Pál, s mely nagy munka, bár szá­mos jeles értelmiség igen kedvezöleg nyilatkozott róla, csak azért nem láthatott napvilágot, mert Szeberényi és Jozéfy superintendensek által pártfogolt kor-és névtársa épen az időben került ki a sajtó alul. Csomádoni munkálódása alatt legtöbb élet-és tett erőt fejtett ki e tisztes aggastyán élete alkon yán, a midőn a leg­utóbbi protestáns egyházunk fölött föltornyosult vészterhes időkben oly szilárd autonom-protestans jellemet tanúsított, mely díszére vált volna bármely fiatalabb hitbajnoknak is. És im! ez volt az ő utolsó szellemi harca, melyről maga is elmondhatta a nagy apostol szavaival: ,,a jó harcot meghar­coltam, a hitet és jó lelkiisméretet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazságnak koronája. „És e korona, avagy az érdemkoszorú dicsőültünket méltán megilleti, s ö minden nemeskeblű hazafi és minden jó protestánsnak tisz­telet tárgya leend, és áldott marad közöttünk szép emlé­kezete ! És te Isten! a gyászoló özvegyet, s gyászoló fiát, b lányát, és 3 papvejét, stb., áldd meg és vigasztald meg! Ti pedig az esperestség terén hitbuz gón és hazafi ke­bellel működő tiszttársak, — a 20 éves al-és 8 éves főespe­rest utódául — föesperesül azt válasszátok, a ki arra benső missioval bir, a ki e központoni esperestségnek méltó vezére legyen, s fényt és dicset sugároztasson az egyházra és ma­gyar hazánkra! Kemény Samu, maglódi pap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom